„Nincsenek illúzióim” – Mohácsi János a Színművészeti Egyetem lebombázásáról

A rendezéseid közismerten markáns szuverenitást tükröznek, a színiegyetemhez közvetlen kötődésed nincs, téged mi motivált az aláírásra?

Nem szeretem, amikor a hatalmi garnitúra úgy gondolja, hogy mindenhol ott a helye és a fürdőszobában is beletúrhat a fogselymedbe. Ez az egész semmi egyéb, mint politikai térfoglalás a kultúrában, akárcsak az ötvenes években, hogy ne menjek messzebb. Hogy mondjam, hogy nagyon finoman mondjam...

Nem szükséges.

A tököm tele van vele, amikor ez a térfoglalás zajlik, mikor a kultúráról azt gondolják, hogy valamilyen irányba kellene beállnia. Ez az egész cirkusz semmi más, mint a bekebelezése az utolsó független intézménynek. És sajnos azt is gondolom – bár meglehet, ünneprontás –, hogy írhatok alá akármit, ez a meccs már le van játszva. Ahogy a Kaposvári Egyetemről is kitakarították a Csáki Judit-féle tanszéket és annak is megvan az eredménye. Végeznek osztályok, de az egyetemen – tudomásom szerint – nem zajlik semmilyen érdemi színművészeti képzés. Ismereteim szerint, a hallgatók nincsenek jelen, kihelyezték őket színházakhoz – mindezt mindennek nevezhetjük, csak egyetemi oktatásnak nem. Lehet, hogy ad egy papírt – aztán ennyi. Szerintem ez vár a pesti egyetemre is.

Lehangoló prognózis, ha ezt érezni a színfalak mögött.

Félre ne érts, nincs semmilyen suskusinfóm, én csak azt mondom, amit látok és azt látom, ami történik. Ha elszabadul egy ilyen hatalmas kormányzati óceánjáró – nevezzük Titanicnak –, akkor azt nagyon nehéz megállítani. Ráadásul nem is áll senki a kormánykeréknél, aki irányíthatná mindezt.

Maga a színházművészeti szakma nem tud egységes erőt felmutatva fellépni egy ilyen nyilvánvaló támadás ellen? Bár az eszközök tekintetében, őszintén szólva, tanácstalan vagyok.

Akárcsak én – tulajdonképpen az, ami történik, totálisan törvénytelen. Például, hogy a demokratikusan megválasztott Upor Lászlót nem nevezik ki rektornak és így zajlik, ami zajlik, az teljességgel törvénytelen és a törvénytelenségek sorát követik el. Mint ahogy Kaposváron is az történt s aztán Csáki munkaügyi pert nyert, amit én el sem indítottam, mert semmi kedvem bíróságra járni. Akkor, amikor a törvény felett őrködők által törvénytelenségek sora zajlik, mit tehetsz törvénytisztelőként? Nem nagyon látom a lehetőségét, hogy mit tehetsz a színpadról.

Országos színészsztrájk...? – kérdem álnaívan.

A Teátrumi Társaság megalakításával élesen ketté lett vágva a szakma. Nem biztos, hogy a minőség mentén – és akkor még finoman fogalmaztam.

A színházi munkáitokkal erősen markáns véleményt fogalmaztok meg a körülöttünk lévő világról. Te sem szoktál mellébeszélni, ha véleményt kell mondani. Ugyanakkor én legutóbb kilenc éve láttalak közéleti eseményen felszólalni, amikor Márta Istvánt tervezték elmozdítani az Új Színház éléről. Tudatos döntés a közéleti demonstrációk kerülése?

Időnként aláírok dolgokat, de nem kívánok pártpolitizálni. Az utolsó szervezet, aminek tagja voltam, az a KISZ volt, de ki is léptem, amikor egyetemista lettem, vagy magától halt meg az alapszervezet...? Már nem emlékszem pontosan, de akkor még a mostani főmuftik bőven KISZ-titkárok voltak. Van sok dolog, amivel szimpatizálok, de azóta nem fekszem alá semminek, a pártpolitizálást pedig messziről kerülöm. Nem mellesleg, az Új Színház ügye is már eldöntött dolog volt a tüntetés idején. Akkor is egy sor törvénytelen dolog történt és mára el is tűnt a színházi térképről.

Tarthatunk attól, hogy a Színházi és Filmművészeti Egyetem is erre a sorsa jut? Ilyen veszély még a ’89 előtti kultúrpolitika idején sem merült fel.

Én akkor nem voltam belül a Színművészeti Főiskolán, gyakorlatilag Kaposváron töltöttem az egyetemi éveimet, ott lettem az, aki ma vagyok, amennyiben ez számít. Ezzel együtt, hallottam elég pocsék történetet akkorról is, de nem ideológiai szempontból. Tehát olyanról sosem hallottam, hogy valakit ideológiai, pártszempontból kipiszkáltak volna. Annyira azért ismerem az ott tanító embereket, hogy amit felhoznak ellenük, az égbekiáltó baromság.

Mármint?

Hogy liberális eszméket oktatnak, megtörik a tanulók egyéniségét meg ilyen hülyeségeket.

Mi lesz véleményed szerint, ha mégis megszűnik az intézmény? Kinyírták a CEU-t, kinyírták az MTA-t is.

Nyilván nem direktben szűnik meg, megpróbálják káderekkel feltölteni, ami borzalmasan nehéz, mert például Kaposváron is nagyon nehezen alakult meg a színészképzés, eltelt egy pár év, míg kialakult, hogy mit is lehet csinálni. Ráadásul a diákok és a tanárok egymástól is folyamatosan tanulnak, tehát hosszú évek csiszolódása, míg kialakul egy intézmény arca. A SZFE nyilván meg fog szűnni személyes, egzisztenciális drámák kíséretében. Ez nem úgy működik, hogy teszem azt, kipattintom Karsai Györgyöt és a helyére pattintok teszem azt egy Takaró Mihályt. Dürrenmattnál is az a legfaszább dráma, aminek a végén a lehető legrosszabb dolog következik be. Nos, akkor a Színművészeti Egyetem története egy kiváló dráma lesz. Egy másodpercig sincsenek illúzióim arról, hogy mi fog történni és ha mégsem így történne, akkor az csak a véletlennek vagy egyéni alkunak köszönhető. De ez biznisznek nem egy akkora biznisz – kifejezetten az intézmény elfoglalása a cél.

Színházrendezőként merre lehet ebből menekülni?

Két lehetőség van: az egyik, hogy van-e olyan színház, ami hív – ha igen, akkor tudok dolgozni, el tudom tartani a családomat. Amikor már ez sem lesz, akkor marad az országhatár. 

Mint Schilling Árpád, aki Franciaországba költözött – egyelőre?

Figyelj, ha nem működik, akkor igen. Az is vérlázító, hogy ilyen emberek, mint a Schilling, a Bodó Viktor, ahelyett, hogy itthon „hype”-olnák őket, külföldre kényszerülnek.

De ebbe a sorba te is beletartozol, s ha elmennek az emberek, az elég siralmas romokat hagy maga után. Beszéljünk egyelőre a jelenről – ha jól tudom, éppen most, pénteken – a világon jelenleg rendhagyó módon – a karantén utáni első bemutatód látható a miskolci színházban. Mit érdemes színpadra vinni a karanténdepressziót követően?

István öcsém darabja, egy kifejezetten párkapcsolati témájú, szexterápiával foglalkozó, némileg képletes darab – ha nem is erősen szókimondó, de erősen a jelzett témával a központban bonyolódó vígjáték, szinte a bohózatot súrolja. Egy erős járványhelyzet után nem valószínű, hogy egy éjfekete Athéni Timon-ra vágynak az emberek, mellesleg én sem. 

Címe?

Franciarúdugrás.