Nosztalgia a Kádár-rendszer iránt

HírKlikk 2020. június 1. 18:25 2020. jún. 1. 18:25

A fideszes szavazótábor közel fele is úgy vélekedik, hogy a magyarok jobban éltek Kádár idején, mint a mostani, Orbán Viktor által vezetett rendszerben. Erre mutat rá a rendszerváltás 30. évfordulója alkalmából készített felmérés, amelyet a Policy Solutions és a Friedrich-Ebert-Stiftung közösen készített. A közvélemény-kutatás emellett arra is rámutat, hogy az embereknek leginkább az anyagi gyarapodás lehetősége, a rend és a kiszámíthatóság hiányzik.

A két kutatóintézet arra volt kíváncsi, hogyan vélekednek az elmúlt időszakról a magyarok, hogy harminc évvel a rendszerváltozást követően, amely egész Közép-kelet Európát megváltoztatta, jobban vagy rosszabbul élnek az emberek. Márciusban ezer magyar állampolgár vett részt a közvélemény-kutatásban amelyben a Závecz Research is segédkezett.

A válaszokból kiderült, hogy a válaszadók kevesebb, mint fele engedhet meg magának többet, mint az átlag. Ami azonban feltűnően érdekes, hogy a fideszes szavazok közel fele is úgy gondolja, jobban éltek harminc évvel ezelőtt.

Természetesen a válaszokra nagy hatással voltak a korosztályok, és ténylegesen látszódik, hogy az idősebbek minden bizonnyal jobban ismerték az előző rendszert és jobban tudják összehasonlítani a jelenlegivel. Azonban az mindenki számára reprezentatív, hogy korosztálytól függetlenül, a mai időkből mindenkinek hiányzik a rend és a kiszámíthatóság.Érdekesség, hogy az akkoriban még nem élő fiataloknak is nagy aránya gondolja úgy, hogy az emberek könnyebben tudtak boldogulni a régi rendszerben.

Habár az akkori rendszerrel „jóban” kellett lenni, mindenki, aki kitöltötte a kérdőívet egyetértett abban, hogy az egyik legnagyobb előny a társadalmi béke volt, noha gazdaságilag nemigen volt fenntartható és sokan a nyugatra található országok mintáira vágytak.

Napjainkban is komoly témaként merül fel, hogy ki tud könnyebben elhelyezkedni a jövőben, illetve karriert építeni. Szükséges-e a hozzá az adott kormányhoz vagy vezetéshez hasonlóan vélekedni, bizonyos szimpátiával rendelkezni. Ez a kérdés felmerült a kutatásban is, hogy csak az tudott előrejutni aki „jóban” volt a rendszerrel. A válaszadók 29 százaléka volt, aki nem értett ezzel egyet, a többi kitöltő pedig úgy vélekedik, hogy ez napjainkban is pontosan így van.

Az elmúlt időszakban az embereket leginkább az zavarja, hogy nőtt a társadalmi egyenlőtlenség, és az elmúlt tíz év Orbán-rezsimje csak azoknak kedvezett, akik alulképzettek voltak. Emiatt a válaszadók többsége, és itt fontos kiemelni, hogy a kutatásból kiderült ellenzéki szavazók, úgy vélik, a családjuk és felmenőik sokkal jobban éltek harminc évvel ezelőtt.

Összességében elmondható, hogy hiába ért véget a Kádár-rendszer, az országban több lett a korrupció és a válaszadók között többen gondolják úgy, hogy a rendszerváltozást követően, a Horn-kormány, az Antall-Boross kormány és az 1998 és 2002 közötti időben volt Magyarországon demokrácia.