Nyilvánosságra kerültek egy kórház adatai

Csanádi Dávid 2020. május 4. 10:23 2020. máj. 4. 10:23

Éppen abból a kórházból küldtek választ a képviselői adatkérésre, ahol nem tartanak bent beteget, így a hazaküldöttek számára nem lehet következtetni, de az elmaradt műtétek száma beszédes.

Tóth Bertalan, az MSZP elnök-frakcióvezetője közösségi oldalán hozta nyilvánosságra azt a levelet, amit a Belügyminisztériumon keresztül kapott az Országos Klinikai Idegtudományi Intézettől (OKITI). A levélben végre válaszok voltak a járvány során a kórházak működését érintő kérdésekre.

Ezek közül a legérdekesebbek természetesen a kormány által elrendelt ágykiürítési akció számai lettek volna, de az OKITI-ban nem tartanak bent hosszan betegeket, így a szükséges üres ágyszámot anélkül tudták megteremteni, hogy bárkit hazaküldtek volna.

„Az azonban kiderült, hogy a veszélyhelyzeti intézkedések következtében, csak ebben az intézményben a beavatkozások közel háromnegyedét elhalasztották ebben az időszakban. Míg korábban átlagosan 110 műtéti beavatkozást végeztek egy héten, addig a veszélyhelyzeti rendszerben, ez a szám átlagosan 30-ra csökkent” – írja posztjában a szocialista politikus, hozzátéve, hogy „ha ezt az arányt kivetítjük a teljes magyar egészségügyi rendszerre, akkor az elmúlt másfél hónapban a kormányzat hatalmas áldozatot követelt azoktól a betegektől, akiknek – ha az életét azonnal nem is veszélyezteti, de – életminőségét jelentősen rontja az a betegség, amelyet műtéti beavatkozással javítani lehetne”.

Tóth Bertalan a szocialisták követeléséről is írt a bejegyzésben: elvárják a kormánytól, hogy a befizetett járulékokból gondoskodjon a mindenki számára elérhető legmagasabb szintű testi és lelki egészséget biztosító egészségügyi ellátásról, amiért a szocialisták petíciót is indítottak.

A posztból egyébként kiderül, hogy nem volt egyszerű kicsikarni ebből az egy kórházból sem a választ, mert az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) megtiltotta, hogy érdemben válaszoljanak, ezért a politikust az operatív törzshöz irányították, ahonnan semmilyen választ nem kapott. Az OKITI válasza végül a Belügyminisztériumon keresztül jutott a kérdezőhöz.