Nyugtalan erő, hiányos erény

Amióta ezt a győztesek tudomására hozta, másra se gondolok, csak arra, hogy hogyan lehet legerősebb pártként gondolkodni és viselkedni? Azt tudom, hogy a legnagyobb bokszolók sosem esnek gyöngécske embertársaiknak, Fekete Lacinál gyöngédebb embert nehéz elképzelni, a legnagyobb művészek is tudták, lehetnek szerények, van mire. A búzakalász zölden még gőgösen feszül az égnek, ha megérett, meghajlik az aratók előtt. Természetesen az efféle bölcsességekre is csak a legjelesebbek képesek, ezért hivatkozom rájuk.

Van egy magyar népmese, címe: Az ember a legerősebb. Hozzáteszem: meg a legbölcsebb is, a legkreatívabb, a legképzettebb, a legokosabb. Ezek még az erőnél is fontosabb jellemzők. Az erejét csak az ostoba fitogtatja. Volt, hogy egy fiúcska kezében lévő parittya, és egy kis kődarab elég volt egy Góliát leterítéséhez.

Jut eszembe: azt, hogy hogyan viselkedik egy magát legerősebbnek mondó párt, már megtapasztaltuk, volt rá tíz évünk: ÚGY! Úgy, ahogy eddig láttuk és érzékeltük: mint elefánt a porcelánboltban: mindent darabokra tör, amit alkotó kezek és gondolkodó emberek létrehoztak. Nem sorolom, egy ország fújja fejből a kínos, gyalázatos és bűnös listát. Épp a ledöntéseknek, rombolásoknak és az otrombán értelmezett „hatalom” bebetonozásának tudható be, hogy túl erős (túlerős!), illetve erőszakos, dózerként taroló gépezetté lett a szolgálatra szegődött, királyi irányítással működő pártközösség. „Csak a Fidesz!” – szajkózzák szóban és plakátokon, hogy mindenki értsen belőle: Te nem! Meg Te se! Meg Ti se! És Ti se! Aki nem lép velünk egyszerre, nemhogy rétest, de zsíros kenyeret sem kap! Ahogy az most, a választások utáni „győzelmi” beszéd üzeneteiből is kivehető volt, s ahogy a kampányban is egyértelművé tették: megnézheti magát, aki nem a jelöltjüket támogatja.

Régen voltam focistadionban, a magyar–brazil volt az utolsó, azt tudom, erre jól emlékszem, eszembe sem jutott volna úgy hajszolni győzelemre a mieinket, hogy földig gyalázom a rohadt sárga-kékeket, focira alkalmatlannak mondani a labda varázslóit, vagy azt üvölteni, hogy takarodjatok a pályáról, embernek sem vagytok jók, húzzatok el a tetves Riótokba, meg oda, a kávészagú túlsó partra! A Hajrá magyarok! mindig is tetszett,vagyis mindaddig, amíg nem kapott gellert, amíg nem kezdték el egyéb tartalommal feltölteni, hogy csak a „magyarok”, szóval, amíg nem nyújtották el a kokárda viselését Mikulásig. Mindennek megvan az ideje, a helye és az értelme. Húsvétkor normális ember nem állít karácsonyfát, karácsonykor nem kezd tojásfestésbe.

A választás előtti napon még azt kérdezték tőlem egy bedobott szórólapon, tudtam-e, hogy Péterffy Attila mit művelt a régi munkahelyén? Uszított az állatfarm, holott csak állatot uszítunk. És ugyancsak üzengettek a kisváros lakosainak, hogy mi mindent hoznak nekik, ha a Fidesz jelöltjét tolják. Eddig mért nem tetszettek hozni? Eddig mit tetszettek csinálni? Most aztán mi lesz? Kozármisleny megy a süllyesztőbe, mert a sikeres öt évet maga mögött tudó polgármester újrázott, ráadásul annak ellenében, aki alpolgármestere volt, amíg lehetőséget nem kapott arra, hogy a Fidesz lakájaként blamálja az elmúlt öt év munkáját. Most akkor mi lesz? Hoppá, látom, Péter, blama.hu

Az is eszembe jutott, hogy egy Borkai-ügy után hogy mondhatja az oszifő a legerősebb pártnak a Fideszt? Hatalmas seb tátong Győrben, földcsuszamlás, cunami, kiöntött a Duna, mindent visz az ár, és akkor erőt fitogtatunk? Nem a családbarátnak nem mondható videók a fontosak, hanem a többi, a mellékes utórengések: hogy agyonhallgatták, se köztévé, se rádió, se sajtó, mintha nem is lenne, mert ezt is megtehetik, hisz erősek. Se Polt, se Pintér, se nyomozás, se TEK-es lerohanás, kisebb (nem igaz) ügyben (lásd Pikó!) is nagyobb volt a felhajtás. És ha most el is meszelik Borkait, ott maradnak a lebegtetett, Internetre kipakolt telekügyek. Azokkal mi lesz, legerősebb pártelnök? Borkai mehet, de mi lesz annak a szennyesnek a sorsa, amit maga után hagy? Hát igen, mondja a nép egyszerű fia, legalább a győriek odatették volna magukat, és akkor nincs ez baromira kínossá vált, a legerősebb láncot gyengítő porrá töredezett láncszem.

Szóval eléggé gusztustalan és ostoba ez a fenyegetés. Az ellenzéki összefogás emberei nem azért jelöltették magukat, hogy ártsanak valamely településnek. És kormányfő sem azért akar lenni az ember, hogy ártson egy (vele nem egy húron pendülő) polgármesternek, s az általa irányított (szolgált) településnek, ehhez joga sincs, de ez egy másik, igaz sokkal súlyosabb kérdés. Nem helyes az, ha a miniszterelnök kedvén, pártállásán, elvein, eszméin múlik, hogy hogyan fejlődnek a magyar települések. Nem a kormányfő „ad”, amikor adni kell, ő csak gondját viseli a polgárok adóforintjainak, és igyekszik segíteni, hogy jól legyen visszaosztva a visszaosztható. Szereptévesztés az „én adok” szöveg. És messzemenően jogtalan.

Amikor kormányfővé lesz az ember, megszűnik a pártoskodás. Nem a pártját képviseli, hanem a népét. Nem fegyelmez, nincs joga retorziókra, kötelessége van csupán: a lehető legjobban szolgálni. A szolgálathoz pedig nem erő kell, hanem tehetség, adottság, alázat és szerénység. Ezek emberi erények, melyek vagy alapjaiban megvannak, vagy megtanulhatók. Azt mondják, sosem késő elkezdeni. Kérdés: lehet még tanulékony az, aki eddigi életében mindig mindent erőből akart megoldani?