Nyunyóka nélkül a világ
Megszűntek az operatív törzs napi tájékoztatói, eltűnt az életünkből dr. Müller Cecília országos tiszti főorvos. Nyunyóka, ahogyan sokan nevezték, egy tavaly tavaszi megjegyzése miatt kapta ezt a becenevét, amikor arra biztatta a szülőket, hogyha gyerekük a betegség után újból mehet óvodába, a nyunyókáját ne vigye magával, mert fertőzést okozhat. Kapaszkodó nélkül maradunk hát mostantól, sem tisztálkodási, sem életvezetési tanácsok terén nem lesz kihez fordulnunk. Megpróbáljuk túlélni Nyunyóka hiányát, de nem ígérhetjük biztosra, hogy sikerül.
Dr. Müller Cecília, ez a sajátos megjelenésű néni tiszteletet érdemel, amiért éjt nappallá téve a nemzet felemelkedésén dolgozott, és ebbéli tevékenysége során még arra is késznek mutatkozott, hogy szakmai hitelét, orvosi hitvallását feláldozza a számára szimpatikus politika oltárán. Emlékszünk, a járvány első hulláma idején, gond nélkül beleállt abba, az Orbán Viktor által kijelölt, ám szakmainak nem mondható vonulatba, hogy a fővárost kell felelőssé tenni a járvány terjedéséért. Közelebbről az idősotthonokban bekövetkezett halálokért, és hiába kérték a szakemberek, esze ágában sem volt azt tenni, amit abban a helyzetben tennie kellett volna: elrendelni, hogy többet teszteljenek, különösen az idősotthonok kórházba szállított – majd onnan visszavitt – betegeit, akik tesztelés híján, megfertőzhették a többieket.
Müller Cecília habozás nélkül felvállalta az Orbán által kijelölt nyomvonalat. Ez a kedves nagymamának látszó néni utóbb még abba is belement, hogy ájtatos hangon üdvözölje a keleti vakcinák eljövetelét, miközben a nyugatiakról egyetlen jó szava sem volt. Amikor pedig kiderült, hogy a kínai oltóanyag az esetek nagy részében nem, vagy alig termel antitestet, azt volt képes elmondani, hogy az antitest termelése nem lényeges eleme a védettségnek. Mely megállapítással nem tudunk vitába szállni, ám azt még mi is meg tudjuk kérdezni, hogy amennyiben tényleg így van, ezt a tényt Müller Cecília miért nem osztotta meg korábban a nyilvánossággal? Miért csak akkor tette közkinccsé ezt a tudást, amikor kiderült, hogy a Sinopharm az antitestek termelésében lemaradásban van a többi oltóanyaggal szemben?
S ha már a kérdéseknél tartunk: Müller doktornő tévés szereplései alkalmával a Hírklikk egyetlen kérdésére sem válaszolt. Pedig, kérdeztünk tőle rendesen, ám a mi kérdéseink valamiért nem kerültek sorra. Még csak föl sem olvasták ezeket – mintha nem is lettek volna.
Mintha nem is lettünk volna. Persze, nem kizárt, hogy rosszul kérdeztünk. Talán úgy kellett volna kérdezni, mint a lakájmédia prominensei, akik például arról érdeklődtek, hogy az ellenzék miért oltásellenes. (Természetesen nem oltásellenes). Vagy arról, hogy mi, magyarok, mitől vagyunk olyan nagyszerűek a járvány kezelésében, amilyenről a nyugati országok még csak nem is álmodhatnak.
És Müller doktornőnek még erre is sikerült rátennie egy lapáttal, amikor, búcsúzóul, mintegy összefoglalva addigi munkásságát, azzal dicsekedett, hogy „Magyarországon nem volt ellátatlan beteg, nem feküdt senki a kórházak folyosóin.” Erről a minősíthetetlen cinizmusról Márton András színész, egykori diplomata rántotta le a leplet. Mártonnak kétoldali tüdőgyulladása volt, ám amint azt a Hírklikknek elmondta, még odáig sem sikerült eljutnia, hogy a folyosón feküdjön egy ágyban, vagy egy székekből összetákolt fekvőhelyen. Őt ugyanis fel sem vették a kórházba, hanem – helyhiány miatt – egyszerűen hazaküldték. Mint írta, ha nincs pénze arra, hogy magánorvoshoz forduljon, akkor három napon belül meghalt volna.
Nyunyóka tehát eltűnik az életünkből, mostantól nélküle leszünk kénytelenek betölteni azt az űrt, amit nem hagyott maga után.
