Orbán a történelem szemétdombjára való

NVZS 2019. október 8. 14:19 2019. okt. 8. 14:19

„Orbán célja az Európai Unió gyengítése és végső soron megsemmisítése, hogy megmentse a korrupt, bűnözői és tekintélyelvű rezsimjét” – szögezi le ma megjelent írásában Radványi Miklós. Az USA-ban élő külpolitikai és nemzetbiztonsági szakértő szerint „reálisan nézve az EU tehetetlen és képtelen hatékonyan fellépni Orbán Viktor hatalmának kihívásaival szemben, meg tudja ugyan fosztani a szavazati jogától, de nem képes eltávolítani a szervezetből”. Az Egyesült Államoknak ismét meg kellene menteni Európát”  - véli Radványi, aki szerint „ha Orbán nem fogja fel, hogy mi forog kockán, akkor száműzni kell őt a történelem szemétdombjára”.

Sötét képet fest az általa (a fake news után) „fake (azaz hamis) politikai filozófusként” titulált Orbánról, tetteiről, szándékairól az „Orbán Viktor kontra egy tökéletesebb Európai Unió” című cikkében Radványi Miklós. Az írás bemutatja a magyar vezető eddigi nyílegyenesen egy irányba mutató politikai útját, s azt, ahogy fokról fokra, pontról pontra lebontotta a demokráciát és a jogállamiságot Magyarországon.

„2002 óta csiszolgatja a demokrácia iránti mindent bekebelező ideológiai és intézményesített gyűlöletét” – fogalmaz a szerző, aki eljut egészen a Fidesz szeptember végi tisztújító kongresszusán elhangzott Orbán-beszéd elemzéséig.

Mint írja, „Orbán elszánt, jottányit sem ad fel a hatalmából. Önként vagy alkotmányosan soha nem fog osztozni senkivel, sem Magyarországon, sem az Brüsszelben az EU intézményeivel”.

Mára Magyarországon a jog kettős mércéje miatt a rendszer egésze megtévesztő,  s ennek az eredményeként  nem garantált a béke, a szabadság és a társadalmi rend – állítja Radványi, aki (jegyezzük meg!) egy jobbközép értékeket követő, Ronald Reagant politikai ideáljának tekintő washingtoni szervezet, a Frontiers of Freedom elnökhelyettese.

„Magyarország ma  egy kifordított demokrácia”, Orbán Viktor számára a kormánya nem más, mint „egy joggal szentesített kényszerítő eszköz”. Ennek ellenére „Orbán Viktor állandó rettegésben él, fél a magyar emberektől”.

S hogy mit lehet, illetve kellene tennie Európának, az USA-nak, s általában is a világnak Orbánnal, aki „nyíltan persze nem hangoztatja, hogy szerinte a világbéke és jólét csak akkor szállhat le a Földre, amikor a hozzá hasonlók által irányított mindenható állam uralkodik mindenki és mindenek felett”?

Reálisan nézve semmit – szögezi le Radványi, aki évek óta figyelemmel kíséri az általa totálisan korruptnak tartott Orbánt. (Ő és az intézete a Magnitsky törvény keretében beadványt juttatott el az amerikai hatóságokhoz, szankciókat kérve a magyar kormányfő és további nyolc család- és szűk körének tagja, valamint politikustársa ellen a feltételezett korrupciós tevékenység és az emberi jogok megsértésére irányuló cselekmények miatt.)

Az EU tehetetlen és képtelen hatékonyan fellépni Orbán Viktor hatalmának kihívásaival szemben, meg tudja ugyan fosztani a szavazati jogától, de nem képes eltávolítani a szervezetből” – fejti ki a cikkben Radványi, rámutatva: „ilyen módon a demokrácia és a szabad piacgazdaság nagyüzemi lerombolása ugyanilyen lendülettel fog folytatódni”.

Az „illiberális demokráciák” száma minden bizonnyal osztódással fog szaporodni. Ezek a kormányok instabilak és gyengék maradnak, s megfosztja azokat az embereket az alapvető jogaiktól, akiket elvben képviselniük kellene. Ám az emberek idővel fel fognak lázadni, ettől a veszélytől pedig meg kell védeni az EU-t – szögezi le Radványi,  aki szerint egyértelműen csak „az EU jelentős átalakítása mentheti meg Európát”.

Az Egyesült Államok szerepére is kitér Radványi. Mint írja: az USA jobban teszi, ha ismét segít megmenteni a kontinenst. Orbán komoly destruktív erőt jelent, célja gyengíteni és végső soron megsemmisíteni az EU-t, csak hogy mentse korrupt, bűnözői és tekintélyelvű rezsimjét.

„Egyértelmű, hogy meg kell őt állítani” – szögezi le a szerző, „az Amerikai Egyesült Államoknak felül kell emelkednie Orbán fals narratíváján, miszerint a bevándorlásellenes politikája miatt ő az európai Trump”. Ennél is fontosabb, hogy Washingtonnak meg kell értenie, hogy egy erős és egységesebb EU egy olyan stratégia szövetségese, amelyet az USA nem gyengíthet azok támogatásával, akik el akarják pusztítani Európát. Az EU eleste veszélybe sodorná a demokráciát és a kapitalizmust, s az USA stratégiai hátrányba kerülne Oroszországgal és Kínával szemben.

Ha pedig még globálisabban nézzük a dolgot – fogalmaz Radványi –, akkor rögzíteni kell, hogy a világ nem nézheti tétlenül a korrupciót és a történelem legsikeresebb civilizációjának a tönkretételét. „Nem kérdés a választás az Európai Unió és Orbán Viktor között, s ha Orbán nem érti meg, hogy mi forog kockán, akkor száműzni kell őt a történelem szemétdombjára”.
(Az eredeti írás itt olvasható.)