Orbán a választási vereség esetére is bebetonozza a hatalmát

HírKlikk 2021. október 13. 16:25 2021. okt. 13. 16:25

Orbán Viktor haveroknak játssza át az állami vagyon egy részét és így betonozza be saját hatalmát arra az esetre, ha veszít a választáson.

Lehet, hogy már csupán pár hónapig van hatalmon, de közben a barátai javára alakítja át az erőviszonyokat a gazdaságban – írja a Neue Zürcher Zeitung című svájci lap, amelynek cikkét a Népszava szemlézte. 

Minél közelebb jön a választás időpontja, idegen befektetők annál inkább érzékelik a miniszterelnök kemény fellépését. A politikus tudja, hogy veszélyben van, ezért mindent elkövet, hogy megerősítse hatalmi bázisát. Most éppen a fővárosi repülőteret nézte ki, noha a koncessziós jog három tulajdonosa elutasította a korábbi ajánlatot.

Az újabb kezdeményezés értelmében az állam csak 51 százalékot szerezne meg, hogy a többi kinek jutna, az nem világos. Egy időben az a hír járta, hogy az Indotek és a MOL pályázik rá, mindkettő vezetője Orbán szövetségese.

De még ha tavasszal mennie is kellene a kormányfőnek, ő és körei továbbra is megtartanák befolyásukat Ferihegyen. A tulajdonosok állítólag nem akarnák eladni az érdekeltséget, de nemigen van más választásuk. Egy repülőteret csakis a hatóságokkal együtt lehet működtetni, azok viszont sokféle úton-módon meg tudják keseríteni a befektetők életét.