„Orbán Balázs hazaáruló" – óriási botrány a miniszterelnök politikai igazgatója körül

HírKlikk 2024. szeptember 26. 16:20 2024. szept. 26. 16:20

Pont ’56-ból kiindulva, mi valószínűleg nem csináltuk volna azt, amit Zelenszkij elnök csinált két és fél évvel ezelőtt, mert felelőtlenség – mondta a Mandiner Stratégiai Részleg című műsorában Orbán Balázs.

A 444 által szemlézett beszélgetésben a miniszterelnök politikai igazgatója kijelentette, hogy az ukrán elnök belevitte az országát a háborús védekezésbe, területeket vesztettek, és emberek haltak meg.

„Ha minket megkérdeztek volna, akkor mi nem tanácsoltuk volna, azért, mert ’56-ban az lett, ami lett. Mert megtanultuk, hogy itt óvatosnak kell lenni, és óvatosan kell bánni a nagyon értékes magyar életekkel. Azokat nem lehet csak úgy odadobni mások elé” – fogalmazott azzal kapcsolatban, hogy Ukrajna ellenáll az orosz agressziónak.

A 24.hu összegyűjtötte az Orbán Balázs kijelentésére érkezett ellenzéki reakciókat.

Orbán Balázs mondataira Gyurcsány Ferenc a Facebookon reagált, és azt írta: a magyar miniszterelnök legközelebbi munkatársának kijelentése azt jelenti, hogy „az Orbán-kormány ellenállás nélkül átadná Magyarországot az oroszoknak". A DK elnöke úgy véli, hogy a kormány az oroszok csatlósának tekinti az országot, és feladta a szuverenitását.

A politikai igazgató szavaira válaszolt Tompos Márton, a Momentum elnöke is: „és ezek a senkiházi ruszkibérencek tartják magukat a Pesti Srácok örököseinek."

Kiadott egy közleményt az LMP is, amelyben Ungár Péter, a párt társelnöke kijelentette, hogy valaki, aki magát a nemzeti oldal képviselőjének tartja, nem állíthat olyat, hogy Magyarország nem védekezne az orosz katonai agresszió ellen. Mint írta: „felmerül a kérdés: hány megyét, várost, települést adna át Orbán Balázs egy agresszornak? Számoljon be, pontosan mennyi magyar területet tart feláldozhatónak, a miniszterelnök pedig adjon választ, egyetért-e Orbán Balázs szavaival!"

A megszólalást követő kritikákra Orbán Balázs egy Facebook-bejegyzésben válaszolt, amelyben azt írta, hogy „a háborús propagandasajtó vonatán nincs megállás”, és a magyar kormány álláspontja az, hogy nem látja értelmét az ukrajnai háborúnak, annak el sem kellett volna kezdődnie.  A fideszes politikus szerint „1956 magyar hőseit ezen mostani magyar állásponttal szembeállítani a külföldi finanszírozású propagandasajtó és a háborúpárti politikusok bevett módszere”, amit felháborítónak tart és visszautasít.

Magyar Péter Török Gábor közösségi médiás bejegyzése alá írt kommentjében arra szólította fel a politikai igazgatót, hogy még október 23-a előtt mondjon le. A Tisza Párt elnöke kijelentette: „Orbán Balázs megalázta a sok ezer magyar szabadságharcos emlékét, akik közül sok százan – ellentétben Orbán Balázzsal – az életüket is hajlandóak voltak feláldozni a hazájuk szabadságáért és függetlenségéért. Orbán Balázs ezen mondataival lábbal tiporta a magyar alkotmányosság és függetlenség alapjait is.”

A Mindenki Magyarországa közleményében Orbán Balázs „őszödi beszédének” nevezte a megszólalást, és követelte a Fidesz-kormány azonnali lemondását. „Ez a cselekedet nem más, mint nyílt hazaárulás", jelentették ki, hozzátéve ,hogy „egy olyan vezetés, amely képtelen megvédeni az ország biztonságát, nem szolgálja a magyar emberek érdekeit. Nem fogadhatjuk el, hogy hazánkat kiszolgáltatják idegen hatalmaknak, és ezzel veszélyeztetik nemzeti szuverenitásunkat”.

A párt ezt követően egy külön közleményben felszólította a Szuverenitásvédelmi Hivatalt, hogy indítson vizsgálatot Orbán kijelentése miatt, mert a fideszes politikus „kijelentése súlyos aggályokat vet fel a kormány és a Fidesz belső politikai motivációival kapcsolatban, amelyekre nemcsak politikai, de nemzetbiztonsági szempontból is sürgősen választ kell kapnunk”, a hivatalnak pedig kötelessége minden olyan esetet kivizsgálni, „amely veszélyeztetheti Magyarország függetlenségét és biztonságát, különös tekintettel olyan állításokra, amelyek szerint a kormány nem védené meg hazánkat egy külső agresszióval szemben”.

Az MSZP is reagált Orbán Balázs szavaira a miniszterelnök politikai igazgatóját hazaárulónak nevezve. „Ha ez a miniszterelnök és a kormány terve, akkor minek mennek a milliárdok a haderőfejlesztésre? Minek ide területvédelmi tartalékosok? A honvédek esküszövege tartalmazni fogja apró betűkkel, hogy az oroszoknak átengedjük a hazát ellenállás nélkül? Védekeznénk egyáltalán bármely ország ellen? Mire számítsanak a magyar emberek? Egy biztos, a kormányra és hazaáruló politikusaira biztosan nem! Évek kellettek, de kibukott: a kormány ellenállás nélkül engedné be az oroszokat hazánkba, feltett kézzel hagynák, hogy elvesszen a magyar nép” – írja a Komjáthi Imre, az MSZP országgyűlési képviselője által jegyzett közleményben.

Hozzáteszi, „Itt az idő: minden hazaáruló, gyáva, gerinctelen alak pakoljon és kotródjon Magyarországról, eleget loptak már, ha pedig hagynák elfoglalni hazánkat, semmi keresnivalójuk a magyar földeken! Orbán Balázs hazaáruló, kijelentéseire nincs magyarázat, mondjon le minden posztjáról és soha többet ne kerüljön még csak a közelébe se annak az országnak, amelyet idegen seregek martalékának hagyna!”

Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke úgy reagált, nehéz értelmezni, hogy mit akart mondani a fenti mondatokkal Orbán Balázs. Szerinte a miniszterelnök politikai tanácsadója összevissza beszél, hiszen az ’56-os hősök éppen azt tanították meg nekünk, hogy minden külső támadás ellen meg kell védeni Magyarország függetlenségét. „Más kérdés, hogy jelenleg nem Oroszország, hanem az Amerikai Egyesült Államok (és Brüsszel) felől avatkoznak be a magyarországi választásokba, szuverenitásunkat abból az irányból veszélyeztetik” – tette hozzá.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom