Orbán elveszítette a pert a Hírklikkel szemben

NVZS 2024. június 26. 15:45 2024. jún. 26. 15:45

A Hírklikk pert nyert Orbán Viktor ellen – tudtuk meg portálunk ügyvédjétől. Litresits András azt is elmondta, hogy az elsőfokú ítélet után a kormányfő – aki magánszemélyként nyújtotta be a keresetét – még fellebbezhet az ítélet ellen. Orbánnak perköltség címén majdnem félmillió forintot kell kifizetnie a Hírklikknek, s a bíróság emellett kötelezte le nem rótt bírság kifizetésére is. Orbán tegnap a Pécsi Stop ellen is veszített, az elsőfokon ellene született ítélet után benyújtott fellebbezését Pécsen elutasították. 

A Hírklikk „nem volt köteles a perben bizonyítani a Spar Austria vezérigazgatója által tett kijelentések valóságtartalmát és nem is élt vissza a valóság bizonyítása alóli mentességével, mert a sajtóközlemény nem a saját közléseit tartalmazta, hanem a vezérigazgató szavait idézte és ezzel... tájékozatott egy, a közügyeket érintő kérdésről” – mondta ki a Fővárosi Törvényszék az Orbán Viktor által a Hírklikk ellen indított sajtóhelyreigazítás per elsőfokú ítéletében. Az írásbeli indoklásban a bíró leszögezte, hogy „az alperes eljárása jóhiszemű volt és az elvárható mértékű gondosságot tanúsította”. Ugyanis a perbeli cikk címe „nem hatásvadász, túlzó, nem változtat a sérelmezett közlés kontextusán és nem ad annak túlzott jelentőséget sem....nem kelti a közölt tartalom azt a látszatot, mintha az az alperes újságírójának eredeti információja, oknyomozásának eredménye, avagy elemzésének következtetése lenne”, egyértelműen csak beszámol a Spar Austria vezérigazgatója által a nyilvánosság számára mondottakról.

A Hírklikben ismertetett nyilatkozat pedig a lényegét tekintve a gazdaságpolitikához kapcsolódó, és nem a felperes személyes, családi viszonyaihoz tartozó kérdés, s így a sérelmezett kijelentés maga is a közügyek gyakorlásához kapcsolódik, míg a kiemelt közszereplő felperes magánautonómiájának védelme másodlagos szerepet kap ebben az esetben – olvasható az ítéletben, amely szerint ugyanis a sérelmezett közlés közéleti ügynek minősülő témának a része volt, nevezetesen a miniszterelnök által állítólagosan javasolt befektetési mód, részesedés-szerzés ismertetése.

Ahogy korábban mi is beszámoltunk róla, a Hírklikk – több magyar laphoz hasonlóan, az  Economx cikke alapján – ismertette a Spar vezérigazgatójának egy Ausztriában megjelent nyilatkozatát, amelyben a többi között arról beszélt, azért szervezték át a SPAR magyarországi működését, hogy így védjék a céget „Orbán karmaitól”. Összesen tíz, Orbán által indított perről tudni, s ezek változó státuszban vannak. Orbán kétszer vesztett az RTL.hu ellen, továbbá az Economx, az Index, a 24.hu, valamint a Magyar Narancs és a Pécsi Stop ellen első fokon. Pert nyert viszont a kormányfő a Klubrádió ellen, amely azonban megfellebbezte az ítéletet. Orbán vélhetően menet közben belátta, hogy nem neki áll a zászló ezekben a bírósági eljárásokban, így a 444 elleni sajtó-helyreigazítási perétől egy nappal a tárgyalás előtt elállt.

A helyreigazítási pert a Hírklikk ellen az „Orbán megpróbálta beprotezsálni befektetőként egy rokonát a Sparba” címmel március 17-én megjelent cikkünk miatt indította Orbán. Ennek alapja a Hans Reischnek, a Spar Austria csoport vezérigazgatójának az osztrák élelmiszeripari szaklapban, a Lebensmittel Zeitung-ban megjelent nyilatkozata volt. Az olyan értesülésekről számolt be, hogyan próbálják magyar kormányzati nyomásra megszerezni a SPAR érdekeltségeit Magyarországon. A SPAR vezetője úgy fogalmazott: arra, hogy Orbán Viktor különadókkal és árbefagyasztással „zaklatja” a nagy élelmiszerláncokat, a csoport úgy reagált, hogy egyrészt feljelentést tett az Európai Bizottságnál, másrészt átszervezéseket hajtott végre. 

A témáról egyebek között többször is írtunk még, mégpedig a VSquare értesülései alapján. Ezeket a cikkeket itt és itt is lehet olvasni.

Litresits András, aki a Pécsi Stopot is képviselte a vidéki portál által indított perben, az ottani elsőfokú ítélet után portálunknak a többi között azt mondta, hogy ez az ügy alapvetően a sajtószabadságról szól. A sajtót pedig nem terheli a valóság bizonyítása, ha a közszereplő nyilatkozatát a maga teljességében, szöveghűen tárja a nyilvánosság elé. Éppen ezért, a valóság bizonyítására az alperes nem köteles. A felperes közéleti szereplő, a perbeli cikk tárgya pedig jelentős közérdeklődésre számot tartó közügy intenzív vitájában jelent meg – fejtette ki, rámutatva, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága nemcsak a politikai jellegű vitákra vonatkozik, hanem a társadalmat érintő egyéb kérdések megvitatásának szabadságára is.

Mint Litresits András ügyvédtől megtudtuk, Orbán tegnap a Pécsi Stop ellen is veszített: az első fokon ellene született ítélet után benyújtott fellebbezését elutasítva, pécsi bíróság helybenhagyta az első fokú ítéletet.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom