Orbán gatyára vetkőzött
Nem vitás, hogy rossz szériája van Orbán Viktornak, sorra kerül olyan helyzetekbe, mond olyanokat, amelyek nevetségessé teszik őt. Már a türk tanácsban elhangzottak is – kipcsakok! – folyamatos gúnyolódást váltottak ki az internetes térben, most pedig a parlamenti tábla-akciója indított el mém-zuhatagot. Nem hiszem, hogy jót tenne neki az a beszámoló, amelyet a New York Times közölt, és amelyet a hvg-n keresztül ismerhettünk meg. Az amerikai lap arról ír, hogy a Budapestre akkreditált nagykövetük, David B. Cornstein sokkal inkább szolgálja a magyar miniszterelnököt, mint hazája diplomáciai érdekeit. Ez nem annyira új persze, korábban is olvashattunk ilyen minősítéseket róla, legfeljebb a helye, az egyik legjelentősebb amerikai újság, ami különössé teszi a beszámolót. Számomra azonban az a „tájékoztató” illeszkedett a türk, Hadházy-tábla féle sorba, amikor Cornstein arról beszél, hogy Orbánnal, annak repülőgépén, ha jól értettem, alsógatyában, a kanapén üldögélve beszélték meg a történteket júliusban, útban hazafelé, Washingtonból.
Már látom magam előtt az újabb mémeket, amint a két jeles politikus gatyában üldögél egy kanapén. De hol is van ez a kanapé? Hát Orbán repülőgépén. Így fogalmaz a nagykövet és ez nyilván így is van; ő úgy tudja, és persze mi is, hogy az a repülő, amelyen az utóbbi időben röpköd a miniszterelnök, az ő saját tulajdona, abban ő otthon van. Márpedig az ember otthon szívesen közlekedik pucéran – na jó, a pucérságot tartsuk meg Borkainak –, de legalábbis alsónadrágban. És voltaképpen nincs is ezzel semmi baj, legfeljebb érdemes egy kicsit eltűnődni, vajh mennyire jellemző erre a társaságra a keresztény puritánság. Vagy tanuljuk meg kicsit másként értelmezni a keresztény szabadság orbáni kifejezését, bontsuk külön a szavakat, és fogjuk fel úgy, hogy a keresztény embernek is megvan a maga szabadsága a szabadosságra, a mondén életre. Repülők, hajók, kokain, nők – ezek mind részei ennek a szabadságnak.
De ne ironizáljunk – nem tesszük –, térjünk vissza Orbán rossz szériájához. A miniszterelnök a választási vereség nyomán – amelyet azért próbál győzelemmé stilizálni, némi alappal – stílust váltott. Békülékeny, kompromisszum-kész hangnemet ütött meg már a választás éjszakáján, de a parlament őszi időszakának nyitónapján is. Természetes és készséges együttműködést ígért a fővárosnak, cáfolva azon vélekedéseket, amelyek azt jövendölték, hogy háborút nyit majd Budapest ellen. Ez a jövendölés azért nem volt légből kapott, ő maga és Gulyás Gergely is arról beszélt október 23-a előtt, hogy az az együttműködési szerződés, amelyet Tarlós Istvánnal egy évvel korábban aláírtak, csak akkor érvényes, ha Tarlós nyer. Gulyás, a legutóbbi kormányinfón már úgy beszélt, mint aki nem is emlékezik arra, hogy valaha ilyet mondott volna, teljes hittel állította az ellenkezőjét, illetve jelentősen finomított rajta.
Azt mondta, hogy a megállapodás érvényes, de az együttműködéshez az szükséges, hogy a főváros és a kormány között konszenzus jöjjön létre, és a fővárosi közgyűlésen belül is az egyes témakörökben egyértelmű álláspontot várnak ahhoz, hogy valamilyen beruházás megtörténjen, vagy elmaradjon. És, amikor ilyen kitételeket, vagy inkább feltételeket hall, olvas az ember, óhatatlanul a szokásos kettős beszédre gondol: vajon őszinte-e Orbán – és rajta keresztül Gulyás paulisi fordulata –, vagy csak egyszerű retorika, altatás. Vajon ez a változás nem pusztán taktikai, és a cél változatlan: Karácsonyról, immár megválasztott főpolgármesterként, bebizonyítani, alkalmatlana feladata ellátására. Vannak, akik – jóindulatukat bizonyítván – azt mondják: Orbán elengedte Budapestet, és főként azért, mert tudja, hogy választást 2022-ben a vidékkel lehet és tud nyerni. Neki arra kell koncentrálni, hogy az megmaradjon számára.
Lehet, hogy így van, ez azonban nehezen illeszthető bele Orbán karakterébe. Neki egyrészt lételeme a harc, másrészt, nem viseli a vereséget. Mindig vissza akar vágni, és egy ilyen kudarcot, amelyet a fővárosban kellett elszenvednie személyes sértésként képes felfogni. Márpedig a személyes sértés nem maradhat megtorlatlanul. Ebből pedig az következik, hogy a békülékenység csak máz; legfeljebb a módszerek lesznek újak, ahogy a fővárost majd megpróbálják ellehetetleníteni. Olyan lépésekkel, amelyek az együttműködés képzetét keltik, és a megvalósulás hiányát az új főpolgármester tehetetlensége indokolja.
Szóval azt jósolom, hogy Orbán a jövőben másként fog beszélni, most lesz csak igazán indokolt saját mondása: ne azt nézzük, mit mond, hanem azt, mit cselekszik. Ha úgy tetszik: a miniszterelnök előttünk már nem fog gyatyára vetkőzni.
