Orbán nélkül Magyarország a szabadság és az egyenlőség értékeit őrző demokráciává válhatna
„A NATO-nak és az Európai Uniónak közösen kell nyomást gyakorolniuk Magyarországra, hogy visszatérjen a konstruktív tagság útjára, ami azt jelenti, hogy Orbánt felelősségre kell vonni a tetteiért, és ragaszkodni kell a demokratikus normák betartásához” – véli Radványi Miklós. A magyar származású amerikai közíró egy kanadai lapban megjelent legfrissebb írásában leszögezi, a végső cél nem pusztán az Orbán-rezsim megfékezése, hanem az, hogy a magyar emberek visszaszerezzék országukat az autoriter uralomtól. „Megfelelő támogatással Magyarországban benne van a potenciál arra, hogy a szabadság, az egyenlőség és az igazságosság értékeit őrző élettel teli demokráciává váljék” – húzta alá Radványi, aki szerint ez az átalakulás Európa és a tágabb értelemben vett demokratikus világ stabilitásának a szempontjából is kritikus.
„Magyarország tartós kudarcai egy olyan feudalista, autokratikus ideológia fennmaradásában gyökereznek, amely meggátolta az igazi politikai kultúra kialakulását a nép körében” – ezzel is magyarázza Radványi Miklós azt, hogy az ország nem tanult az 1918 óta elszenvedett temérdek politikai és társadalmi katasztrófából sem. Az egyedi magyar nyelv komplexitásából is adódóan, a külföldiek benyomásait Magyarországról már régóta a propaganda formálja. A propaganda pedig évtizedeken át a vidám polgárok, a kiváló ételek és a cigányzene festői országaként, a „legboldogabb barakként”, a viszonylag laza „gulyáskommunizmusként” ábrázolta az országot. „Ugyanakkor a homlokzat alatt megbújó valóságban egy mélyen gyökerező politikai diszfunkcióval küszködő nemzet lapult” – szögezi le a közíró a nemzetközi témájú elemzéseket, véleménycikkeket, értesüléseket publikáló, kanadai székhelyű Geopolitical Monitor hasábjain.
1990 után sem tudott Magyarország kiszabadulni a rossz vezetés és a korrupció történelmi mintáiból. Továbbra is a hozzá nem értés jellemzi az ország kormányzását, a haladás helyett. Az Orbán-vezette Fidesz 2010-es kétharmados hatalomszerzése után ez drámaian eszkalálódott. Az a választási győzelem egy olyan rendszernek volt a kezdete, amelyet a korrupció, a tekintélyelvűség és a demokratikus intézmények szisztematikus lebontása jellemez – írja.
Orbán a hatalmát erősítendő, odahaza valóságos és koholt válságokkal manipulál; a „veszélyhelyzet” bevezetésével és fenntartásával az Országgyűlést az egypárti kormányzás eszközévé tette; 2020 óta pedig a harci nyelvezettel támadja a hazai kritikusait éppen úgy, mint a nemzetközi partnereket; úgy állítva be magát, mint aki megvéd mindenkit a feltételezett ellenségekkel szemben. Ez utóbbiak között az Egyesült Államok és a NATO éppen úgy megtalálható, mint az Európai Unió, sőt még Ukrajna is. Abszurd módon, ezeket az entitásokat hibáztatja Oroszország provokálásáért, miközben Putyint egy, a háborúba belekényszerített békeszerető vezetőként festi le.
Orbán, az egykori KISZ-vezető, aki – állítólag – a magyar titkosrendőrség besúgója volt, ma autokrataként viselkedik, megtestesítve XIV. Lajos hírhedt mondatát, miszerint „az állam én vagyok”. Orbán a kormányzásával kapcsolatos minden bírálatot a magyar nemzet elleni támadásnak kiált ki, ellenségnek bélyegezve azokat, akik tőle eltérően látják a dolgokat. Radványi példaként említi: a Szuverenitásvédelmi Hivatal 2023-as létrehozása ugyan látszólag Magyarország szuverenitásának a védelmét célozza, ám a valóságban arról szól, hogyan törekszik megszilárdítani a saját hatalmát – a hivatal ugyanis az ellenzék elnyomását és a jogállamiság további aláásását szolgálja.
Orbán a magyarokat áldozatokként beállító történelmi narratívát is kiaknázza, s az idegen hatalmak által elnyomott kulturális gyöngyszemként állítja be a magyar nemzetet. A legújabb politikai lózungjai, mint például a „gazdasági semlegességnek” titulált „híd szerep” – Európa és Ázsia között – szintén csak a tekintélyelvű gondolkodásmódjában gyökerező téveszme. Magyarország továbbra is erősen függ a NATO és az EU támogatásától, Orbán mégis aláássa ezeket az intézményeket azzal, hogy mindkét szervezeten belül Oroszország és Kína „trójai falovaként” lép fel.
Ez a skizofrén stratégia fenntarthatatlan – mutat rá Radványi Miklós. Veszélyes fantazmagóriának látja Orbán meggyőződését, miszerint Magyarország egyaránt hasznot húzhat a nyugati szövetségeiből és a keleti tekintélyelvű rezsimekből. Ez ugyanis Magyarország nemzetközi elszigeteltségét eredményezheti, miközben leépíti a hazai demokrácia alapjait. Magyarország geopolitikai jelentőségét amúgy is túlértékeli Orbán, aki a ténylegesen súlyánál jóval előbbre helyezi Magyarországot a globális színtéren.
„Az Egyesült Államok és az Európai Unió egyaránt alábecsülte Orbán tekintélyelvűségének mértékét és annak destabilizáló hatásait” – figyelmeztet a közíró, aki szerint ugyan már elég régóta tart ez a „játék”, ám mégis van még idő és tér a NATO- és az EU tagállamainak arra, hogy határozottan fellépjenek Orbánnal szemben. „Ezeknek a szervezeteknek össze kell fogniuk, s közösen kell nyomást gyakorolniuk Magyarországra annak érdekében, hogy visszatérjen a konstruktív tagság útjára.”
„Ez azt jelenti, hogy Orbánt felelősségre kell vonni a tetteiért, és ragaszkodni kell a demokratikus normák betartásához” – üzeni, hozzátéve: a végső cél azonban nem pusztán az Orbán-rezsim megfékezése. A NATO-nak és az EU-nak a magyar embereket támogatniuk kell abban, hogy visszaszerezzék országukat az autoriter uralomtól. „Megfelelő támogatással Magyarországban benne van a potenciál arra, hogy a szabadság, az egyenlőség és az igazságosság értékeit őrző, élettel teli demokráciává váljék” – húzza alá Radványi. Végezetül megállapítja azt is, hogy ez az átalakulás nemcsak Magyarország jövője szempontjából elengedhetetlen, hanem Európa és a tágabb értelemben vett demokratikus világ stabilitása szempontjából is kritikus.
A KlikkTV témához kapcsolódó korábbi, 2025. január 27-i adása itt nézhető meg:
