Orbán rendszerének vége – Ráhel is menekül
Megváltozott a közhangulat, a levegő – ezzel indokolta Ungváry Rudolf a KlikkTV Mélyvíz című műsorában azt, hogy a Pride alkalmával többszázezer ember ment ki az utcára.
Ungváry Rudolf szerint egy nagyon sajátságos folyamat vezetett el idáig, amiben Magyar Péter és a Tisza csak egy szikra volt, mert ez már elég régen érlelődött. Az Orbán-rendszer olyan mértékben elhasználódott, hogy már a legutolsó választások előtt fölvetődött a hatalom berkeiben is, hogy itt probléma lesz.
A választás előtt Orbán Ráhel a férjével együtt kiköltözött Spanyolországba, ahonnan azután jött vissza, hogy a rendszer kétharmados többséggel stabilizálta magát. Most ugyanez a házaspár megint költözik, viszont lényegesen messzebbre. „Ez egy sajátos fokmérője, hogy mi zajlik a hatalom berkeiben” – vélekedett.
Ungváry Rudolf szerint az is nagyon érdekes, hogy azt ígérték, aki a Pride-on részt vesz, azt a törvény szigorával fogják megbüntetni és ez mégsem történt meg. „A miniszterelnök egy politikai bűnöző”, aki nem tudja felmérni a közhangulatot, ellenben egy „P” és „S” betűs ember igen, ő mondhatta Orbánnak, hogy ne csináld! Ungváry szerint ennek következtében még nagyobb vereséget szenvedett a miniszterelnök. Ungváry Rudolf az interjú további részében sem kímélte Orbán Viktort.