Orbán szomorú vasárnapja

NVZS 2022. április 26. 07:38 2022. ápr. 26. 07:38

„Szlovénia megmutatta, hogy nem kér az orbanizációból. Ha Janez Janša győzött volna, akkor továbbment volna ezen a megkezdett úton, de a szlovének megálljt parancsoltak a folyamatnak.” Így foglalta össze a vasárnapi, szlovéniai választások tanulságát magyar szempontból Szent-Iványi István. A külügyi szakértő úgy látja, Orbán Viktor ezzel egy fontos – balkáni és európai uniós – szövetségesét veszítette el. Figyelembe véve Emmanuel Macron győzelmét, s a visegrádi partnerek szembefordulását a magyar kormánnyal, kimondható: az EU-ban már senki nem maradt Orbán számára – mutatott rá a korábbi államtitkár, EP-képviselő. „Arra számítok, hogy Orbán igazi politikai kaméleonként megpróbál majd alkalmazkodni az új helyzethez. Az azonban már más kérdés, hogyan fogadják ezt az európai partnerek” – szögezte le Szent-Iványi István.

A vasárnapi szlovéniai parlamenti választások véglegesnek tekinthető – 99,68 százalékos feldolgozottság utáni – eredménye szerint vereséget szenvedett Janez Janša regnáló miniszterelnök és az által vezetett jobboldali, populista Szlovén Demokrata Párt (SDS). A győztes Robert Golob, aki az öko-liberális Szvoboda (Szabadság) Mozgalom élén áll. Nekik 41 képviselői mandátum jutott, míg a vesztes, Janša-féle párt csak 27 helyet kapott. A 90 fős parlamentben kötelezően egy-egy mandátum jár a magyar, illetve az olasz nemzetiség által megválasztott küldöttnek. hét mandátumot szereztek a szociáldemokraták (SD), nyolcat az NSI és öt képviselői hely jutott a szélsőbalos Levica pártnak. Akárhogyan is, a kormányzó többséghez mindenképpen koalícióra lesz szükség. Az előzetes jelzések szerint, Golob a szocdemekkel alakít majd kormányt. A választásnak a szlovénok érezték a tétjét: rekord magas – mintegy 70 százalékos – volt a részvétel. 

S hogy mi a tanulsága a szlovéniai választás eredményének? Szent-Iványi István szerint – leegyszerűsítve – az, hogy Szlovénia nem kért az orbanzációból. Mint rámutatott, a választások előtt nagy vita volt arról, hogy orbanizálódik-e Szlovénia vagy sem. Úgy véli, hogy Janez Janša – ha győz – tovább ment volna az „orbáni úton”, ami eddig elsősorban a közmédia területén volt tetten érhető. „De Szlovénia megálljt parancsolt ennek a folyamatnak”. 

Szent-Iványi szerint Golobék győzelme megmutatta, milyen nagy a kiábrándultság a választók körében a létező pártokból. Ugyanis – magyarázta – sajátos módon, Szlovéniában ez volt a harmadik, egymást követő olyan szavazás, amit egy, a választás előtt egy évvel még nem is létezett párt nyert meg. Azaz a választópolgárok kiábrándultak a hagyományos politikai erők nagy részéből és most megint egy újabb pártnak szavaztak bizalmat. A külpolitikai szakértő azt is megjegyezte: „az azért érdekes, hogy jellemzően ezek az új, nyertes pártok mindig liberális formációk”.  Janšának van egyedül stabil, 25 százalék körüli támogatói tábora, de 2014 óta a szlovének ezzel együtt is rendre egy új pártnak adnak esélyt. Golob persze nem teljen ismeretlen szereplő a politikában; volt már államtitkár, a liberális párt alelnöke, majd az áramszolgáltató vezetője, egészen addig, amíg egy éve Janša el nem zavarta, ami után visszatért a politikába. A most győztes ökoliberális, piacgazdasági szemléletű Szvoboda (Szabadság) pártja az idén alakult meg, bár volt egy előzménye, a Zöld koalíció. 

Szent-Iványi István

Milyen hatása lesz ennek Orbánra, illetve Magyarországra? – kérdeztük. A külpolitikai szakértő szerint Orbánra és a magyar kormányra a hatás negatív lesz. Janša egyrészt Orbán fontos szövetségese volt a balkáni politikájában, másrészt az európai folyamatokban is számos területen, sok mindenben támogatta őt.

Ami Magyarországot illeti: azt nem hiszi, hogy bármiféle magyarellenesség következne Szlovéniában, az ottani politikai életben sehol nem tapasztalta ennek a jelét – még az ellenzéki oldalon sem. Golob valószínűleg a szociáldemokratákkal alakít majd koalíciót, annak a pártnak az elnöke pedig („személyesen is ismerem őt”) – rokonszenvez Magyarországgal. Igaz, nem az Orbán-kormánnyal. „Nem számítok arra, hogy ellenséges politikát fog az új kormány folytatni Magyarországgal szemben, ugyanakkor az Orbán által szövögetett nagy, közös együttműködési tervekről – ha csak azok üzletileg nem érik meg Szlovénia számára – le kell mondani” – szögezte le.

A volt ljubljanai magyar nagykövet szerint mindenesetre nem hoz nagy hasznot Orbán számára az a mintegy egymilliárd eurónyi összeg, amit Janšáék közelében fektettek be, igaz – ismerte el közbevetésünkre – Orbán emberei azért ki lettek szolgálva, értékes falatokhoz jutottak Szlovéniában, például a legnagyobb szlovén idegenforgalmi cég, a Száva-csoport megszerzésével, ami amúgy komoly felhördülést váltott ki.

A szlovén választás hatására mindenképpen gyengülni fognak Orbán balkáni pozíciói is. De azért a Balkánon elsősorban a szerb miniszterelnök, Aleksandar Vučić és a boszniai szerb vezető, Milorad Dodik a legfontosabb partner, s persze Nikola Gruevszki, egykori észak-macedón kormányfő. Utóbbi azonban egyre nagyobb bajban van, hiszen az első bírósági ítélete mellé most kapott egy újabb, sokéves börtönbüntetést. „Orbánnak az a befektetése nem nagyon érte meg” – jegyezte meg Szent-Iványi. Orbán balkáni mozgástere emellett azért is szűkülőben van, mert a szerb kormányfő megítélése is erősen romlott Európában. Mindezt annak köszönheti Vučić, hogy Orbánhoz hasonló pávatáncba kezdett az oroszok ukrajnai háborúja kapcsán. Márpedig ez a kétszínű politika erősen rontja Szerbia uniós csatlakozási esélyeit. „Más szóval, immár a Balkánon sem maradt erős szövetségese Orbánnak” – szögezte le a külpolitikai szakértő.

És mi következik mindebből az Európai Unióban? – kérdeztük. Szerinte Janša távozásával ott is nehezebbé válik Orbán – amúgy is egyre kényelmetlenebb – helyzete. Miután pedig Orbán kormánya mind nehezebben jut uniós anyagi támogatásokhoz, természetesen a további pozícióromlása valamilyen szinten az egész országot is érinti. S bár tény, hogy Orbán elsősorban a saját rendszerét tartja fenn, a saját embereit finanszírozza, de mégis jó lenne, ha Magyarország más formában, közvetlenül az önkormányzatokon keresztül hozzájuthatna az uniós támogatásokhoz – mutatott rá Szent-Iványi István.

S hogy mi lesz szerinte? „Arra számítok, hogy Orbán igazi politikai kaméleonként megpróbál majd alkalmazkodni az új európai helyzethez. Az azonban már más kérdés, hogyan fogadják ezt az európai partnerek” – mondta – Janša veresége mellett –, utalva Emmanuel Macron francia elnök vasárnapi győzelmére éppen úgy, mint a lengyelekkel, a visegrádiakkal megromlott viszonyra. „Nem biztos, hogy Európa örömmel veszi Orbán újabb pávatáncos mutatványát, sasszélépéseit” Szent Iványi István végül úgy összegezte a helyzetet: Orbán számára – a pénz miatt – nagyon fontos, hogy alkalmazkodjon és keresse együttműködést a nyugati partnerekkel.

Példák Szlovénia orbanizációs mozgására Janša idején

a 444.hu Száva-csoport átjátszása Tiborcz István érdekeltségi köréhez;

a szlovén médiahálózat kiépítésének megkezdése Habonyék körein keresztül (az ügy a feljelentésnél tart); 

a TV2 Csoport szlovén tévétársaság-szerzése (rögvest „alákérdezős” interjúkat készítettek Szijjártó Péterrel);

a csőd szélére vitt szlovén hírügynökség (részben azért, mert túl röviden tudósított Orbán látogatásáról).