Orbán Viktor bemutatta a középső ujját

HírKlikk 2019. május 7. 12:31 2019. máj. 7. 12:31

Az osztrák Kurier rövid véleménycikkben foglalkozik Orbán Viktor és a Néppárt kapcsolatával. Az írást a Népszava szemlézte.

Az újság úgy értékeli, hogy Orbán bemutatta a középső ujját a kereszténydemokratáknak. A Néppárt sokáig vonakodott kitenni a szűrét, így most a politikus maga vágja be az ajtót. Egy európai kormány első embere ennél egyértelműbben idáig még csak ritkán intett be. Tudni kell persze, hogy a magyar vezető nemrégiben nem csak a közös Európa-politikának, hanem az alapértékeknek is búcsút intett.

Nem is elsősorban ott lehet tetten érni ezt, hogy nem kér a menedékkérők elosztásából. Sokkal inkább ott mutatkozik meg, ahogyan bánik a hazai ellenfeleivel, és hogy milyen kampányt folytatott Soros ellen. Az üzletember, illetve a Juncker elleni plakátok miatt azután kiborult a bili az EPP-ben is, legalábbis egy kicsit.

A pártcsalád éveken át vörös vonalakról szónokolt, ám de nem volt bátorsága kirakni a Fideszt, noha az fütyült a demokratikus normákra. De hát még szükség lehet a magyar párt voksaira. Ám hogy Orbán mit szól az egész alázatos hízelkedéshez, afelől tegnap nem hagyott kétséget – írja a lap.

Forrás: Népszava