Orbán Viktor elmesélte az álmát

Valóban lezárult a progresszív liberalizmus világrendje, ahogy Orbán állítja? 

Én jó ideje nem tudom, hogy a miniszterelnöknek ezek a vízió beszédei mit jelentenek. Nagyjából a 2022-es tusványosi beszéd óta kerülnek elő ilyen és hasonló gondolatai. Akkor fedeztem fel, hogy sokszor egymásnak ellentmondó kijelentéseket használ. Csak remélni tudom – mondhatom némi iróniával –, hogy ezek az elképzelések nem részei a hivatalos magyar külpolitikai stratégiának.

Talán csak kommunikációs fogások, szófordulatok…

Úgy látom, hogy sajnos nem csak azok. A mostani beszédben is visszaköszöntek azok a közhelyek – a Nyugat hanyatlása, a Kelet felemelkedése –, amelyekben persze sok igazság is van. Látjuk azt a globális stratégiát is, amit a kormány nagyon szorgalmaz, hogy a maga illiberális demokratikus világfelfogását másokkal is elfogadtassa. Ennek a rendszernek nagyon fontos, hogy társakra találjon, fontos számára a támogató külpolitikai környezet. Az az érzésem, hogy minden alkalommal lényegében ugyanazt halljuk, igaz, kicsit átszerkesztett szókapcsolatokkal bonyolítva.      

Úgy gondolja, olyan ez, mint amikor a sötét erdőben az eltévedt vándor hangosan fütyörészik?

Hasonlít ehhez. Nem véletlen, hogy a miniszterelnök úgy gondolja, a világról szóló nézeteit újra és újra el kell mondania, folyton újra kell foltozni ezt az értelmezési keretet. Közben a CPAC konferenciára meghívott elvbarátokat folyton úgy kellett bemutatni, mint akik „voltak” valakik. Ez még mindig a vesztesek szövetségének tűnik, akik azzal próbálják biztatni egymást, hogy az újabb választásokon, amit a demokráciáknak köszönhetnek, még eljöhet az ő idejük, és be- vagy visszakerülhetnek a hatalomba. 

Ezek a politikusok, ne tagadjuk le, Budapesten biztosan tanultak egymástól, és a szemükben Orbán Viktor továbbra is ennek a gondolatvilágnak a megbecsült ikonja marad…

Amire ők most vágynak, azt Orbán tizennégy éve a hatalomból gyakorolja. A jobboldali nacionalista világáttörés, amire várnak, valószínűleg ugyanúgy nem következik be, mint ahogyan a progresszív liberális demokrácia sem fog mindenütt, egyidejűleg diadalmaskodni.

Ugyanebben a beszédében Orbán azt is mondta, hogy a liberálisok a világot demokráciákra és autokráciákra osztották. Akkor az autokráciáktól idegen a demokrácia? 

Ha „orbánológiai” szempontból nézzük, akkor valószínűleg ő azt tartja az ideális demokráciának, amit annak gondol, és pusztán liberális ármány, hogy az ő másféle demokrácia modelljét valakik autokráciának bélyegezzék. Ezért tartja őket esküdt ellenségeknek. Két dolgot tudatosan kever: a liberális ideológiával vitatkozik, ami akár legitim is lehetne egy más ideológia felől nézve, de összemossa azt a liberális demokrácia fogalmával. Ez az utóbbi egy olyan rendszer, amely a képviseleten, a hatalommegosztáson és az emberi jogokon alapul. Ezt a demokrácia-felfogást a mai polgári társadalmakban a szociáldemokratáktól a liberálisokon át a konzervatívokig mindenki elfogadja. A Fidesz azt mondja, hogy most egyfajta ideológiai küzdelmet vív, valójában azonban a hatalom megosztásán és az emberi jogokon alapuló demokrácia létét támadja. 

A mostani beszéd lényege: a cél szuverenista világrend megteremtése, amelyben a nemzetállamok abszolút függetlenséget élveznek majd. A felvázolt modellben a nemzetek saját érdekeik és politikájuk alapján működnek, nemzetközi szervezetek, vagy más államok beavatkozása nélkül. Erről lenne szó?

Ez az egyik legfontosabb ellentmondás a kormányfő egész politikájában. A földrajzi helyzetünknél fogva, Európában élünk, Magyarország egyben része az Európai Uniónak. Orbán gyakran azt kéri számon az EU-n, miért nem válik potens globális szereplővé, közben az egyik fő akadályozója annak, hogy Európának legyenek közös politikát előállítani képes intézményei. A nemzetek Európájában ne vonjanak el senkitől uniós szinten semmilyen jogkört, mondja, de közben számolatlanul és ellenőrzés nélkül adják a támogatásokat, követeli. Azt mondja, az unió tehetségtelen, cselekvésképtelen politikusok gyülekezete, olyan vezetőkkel, akik alkalmatlanok a feladatra, hibát hibára halmoznak, és végül a saját vesztükbe rohannak, miközben olyan hibákat olvas a fejükre, amelyeket a magyar kormány itthon követ el. 

Majd mi leszünk a híd Kelet és Nyugat, Európa és Amerika, meg a hatalmi blokkok között is… 

A nemzetközi porondon sokkal jobb lehetne a tárgyalási pozíciónk bárkivel szemben, ha a hátunk mögött tudhatnánk egy tekintélyes Európát. Ami e téren folyik az egyenesen ellentétes a nemzet érdekeivel. Trumpnak a konferenciára küldött rövidke video-üzenetétől még nem leszünk „nagy játékosok” a világpolitikában. 

A mögötte álló tanácsadók ezt nem mondják el neki?

Szerintem ennek az egész szereptévesztésnek az az egyik alapja, hogy jogállamisági vitákban áll a nyugati országokkal, az Európai Unióval. Ettől kezdve, tőlük elfordulva, más partnereket keres a miniszterelnök, visszaigazolást, bátorítást szeretne kapni a hasonló autokrata vezetőktől a maga által követett illiberális demokrácia folytatására. Azt állítja, hogy az oroszok vagy a kínaiak nem szólnak bele a magyarországi belpolitikába, meg sem kísérlik majd korlátozni a döntéseit a gazdasági kapcsolatokért cserébe. Ez azonban nem így működik. Habár Peking nyilván nem követel majd jogállami intézményeket, de más módokon érvényesíti majd mind a saját politikai, mind az üzleti érdekeit, ahogyan ezt az oroszok is megteszik. Az uniós jogállamisági követelésekkel ellentétben, valójában éppen ezek a kínai és orosz kapcsolatok és a kiépülő gazdasági függőségek korlátozzák a szuverenitást.