Orbán Viktor: soha nem tennék semmit Iványi Gábor ellen
A párbeszédes Szabó Tímea a parlament folyosóján arról kérdezte Orbán Viktort, hogy miközben a felcsúti focipálya gyepét fűtik, addig Iványi Gábor és a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) békásmegyeri templomában, illetve parókiájában kikapcsolták a fűtést.
A miniszterelnök Szabó videójában gyors léptekkel próbálja lerázni az ellenzéki politikust, illetve azzal próbálja elhárítani a kérdést, hogy neki dolgoznia kell, Szabó forduljon az adóhatósághoz – írja a 24.hu.
Orbán hazugsággal vádolja a kérdezőt, amiért azt mondja, ő intézte el a fűtés kikapcsolását a MET templomában.
Iványi Gábornak személyesen egyébként én sok mindennel tartozom, soha nem tennék semmit ellene. Az adót be kell fizetni…
– mondta Orbán Viktor az őt a feleségével összeadó, illetve a két legidősebb gyermeküket megkeresztelő lelkészről, akit később a Fidesz ellenségként kezdett kezelni.
A lap emlékeztet: a MET békásmegyeri templomában pénteken figyelmeztetés nélkül kikapcsolta az áramot az MVM, miközben Iványi szerint nincsen tartozásuk. Jelenleg magánszemélyektől és az önkormányzattól kapott generátorokkal biztosítják az áramot, fűtést és vizet az épületekben.
A lelkész szerint az MVM így áll bosszút rajta azért, mert a február 9-i tárgyalásán azt mondta: a NAV ellenőreinek nem a Dankó utcában, hanem a Karmelitában kellene vizsgálódni. Iványi azért lett vádlott, mert az ügyészség szerint 2022-ben erőszakkal jutott be az egyház Dankó utcai épületébe.