Orbánék csapdába csalták az országot

A közmédia helyett pártatlan tájékoztatást

A beszélgetés apropóját az adta, hogy az elmúlt hetekben olyan szereplők is megjelentek a közmédiában, akik hosszú éveken át nem kaptak megszólalási lehetőséget. Lattmann Tamás saját példáját említette, amikor arról beszélt, hogy 2014 után tizenkét éven keresztül egyszer sem hívták meg a közmédia műsoraiba, miközben most rövid időn belül több platformon is megszólalhatott.

A jogász szerint ez önmagában nem az ő személyéről szól, hanem arról, hogy milyen véleményeknek ad teret egy olyan médiarendszer, amely hosszú időn keresztül szinte kizárólag egyetlen politikai oldal álláspontját közvetítette. Lattmann egyértelműen fogalmazott: szerinte 2026-ban már nincs szükség közmédiára. Úgy vélte, a modern információs környezetben a hagyományos közszolgálati médiarendszer elvesztette korábbi funkcióit, miközben a technológiai fejlődés lehetővé teszi a közérdekű információk közvetlen elérését.

Kuncze Gábor hasonló álláspontra helyezkedett. Szerinte nem a közmédiára, hanem egy pártatlan hírszolgáltatásra lenne szükség. Úgy fogalmazott, hogy az állam feladata az objektív tájékoztatás feltételeinek biztosítása, nem pedig egy olyan médiabirodalom működtetése, amely „minden elemében és minden másodpercében a politikai akarattól függ”.

A volt belügyminiszter szerint az elmúlt másfél évtizedben a közmédia elveszítette hitelességét, amikor ellenzéki véleményeket kizárt, lejárató kampányoknak adott teret, és közpénzből működtetett politikai kommunikációs eszközzé vált. Mint mondta, „egy csomó embert lejárattak, megsértettek, ellehetetlenítettek”, ezért nem tartja elfogadhatónak azt az érvelést, hogy a szereplők most egyszerűen új korszakot nyitnának, felelősségvállalás nélkül.

Mit tekintünk valódi közszolgálatnak?

A vita során a résztvevők különbséget tettek a politikai tájékoztatás és a valódi közszolgálati feladatok között. Lattmann hangsúlyozta, hogy számos olyan tartalom létezik, amelynek terjesztése közérdek. Példaként említette a legendás Másfél millió lépés Magyarországon című sorozatot, amely szerinte vitán felül közszolgálati értéket képviselt.

A kérdés azonban szerinte nem az, hogy szükség van-e ilyen tartalmakra, hanem az, hogy ezek előállításához és terjesztéséhez kell-e egy hatalmas, politikailag befolyásolt médiarendszert fenntartani. Arra hívta fel a figyelmet, hogy ma már számos közintézmény közvetlenül képes eljuttatni az információkat az állampolgárokhoz. Példaként az Európai Parlament és más uniós intézmények online közvetítéseit említette, amelyek bárki számára hozzáférhetők.

Szerinte hasonló módon a magyar Országgyűlés munkája is nyomon követhető közvetlen internetes közvetítéseken keresztül, ezért az információközvetítés hagyományos közmédiai szerepe jelentősen csökkent. A valódi probléma nem a közszolgálatiság eszméjével van, hanem azzal, hogy az elmúlt években „minden volt, csak közszolgálat nem”, és a rendszer politikai támadófegyverként működött.

Kuncze szerint a kulturális feladatok finanszírozása továbbra is állami felelősség lehet, de ehhez nem szükséges televíziós birodalmat fenntartani. Úgy vélte, a költségvetésből támogatni lehet a kulturális értékek létrehozását és bemutatását, miközben a tartalmak eljuttatásának módjáról a szakmai szervezetek vagy a piaci szereplők dönthetnének.

Megváltozott a médiafogyasztás világa

A beszélgetés harmadik fontos témája a médiafogyasztási szokások átalakulása volt. Lattmann rámutatott, hogy egyre többen nem lineáris televíziózással fogyasztanak tartalmat, hanem streamingfelületeken, podcastokon és közösségi médián keresztül. A KlikkTV műsora is ilyen módon jut el a közönséghez: mindenki akkor nézi meg, amikor számára megfelelő.

A jogász szerint a mindenkori kormányzatnak alkalmazkodnia kell ehhez az új valósághoz. Úgy fogalmazott, hogy a közmédia jelenlegi rendszere sokszor inkább „megúszós, lusta attitűdöt” tükröz: hatalmas szervezetet tartanak fenn óriási költségvetéssel, miközben a nézettség folyamatosan csökken.

Kuncze ezt azzal egészítette ki, hogy a közmédia politikai befolyása sem olyan erős már, mint korábban. Emlékeztetett arra, hogy a legutóbbi politikai kampányok során a közösségi média, a podcastok és az online platformok képesek voltak háttérbe szorítani a hagyományos televíziós propagandát. Szerinte ez azt mutatja, hogy a közönség ma már sokkal több forrásból tájékozódik, mint korábban.

A volt belügyminiszter ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a politikusoknak is önmérsékletet kellene tanúsítaniuk. Úgy vélte, nem természetes állapot, hogy a hatalom képviselői rendszeresen saját médiacsatornaként használják a közszolgálati intézményeket. Ha egy politikus mondanivalója valóban érdekes és fontos, arra egy szabad és független média magától is kíváncsi lesz.

Mindketten egyetértettek abban, hogy a kultúra, az ismeretterjesztés és bizonyos közérdekű tartalmak támogatása továbbra is fontos állami feladat lehet. A politikai tájékoztatás területén azonban szerintük a versengő, egymást ellenőrző médiapiac sokkal alkalmasabb a hiteles információk közvetítésére, mint egy központilag irányított, állami fenntartású médiarendszer.