Orbánék lopakodó államcsínyt követtek el
2010 és 2013 között számolták fel Magyarországon a liberális demokráciát – jelentette ki Elek István közíró, volt MDF-es országgyűlési képviselő a KlikkTV Mélyvíz című műsorában.
Elek István szerint a kormányra került társaság ebben az időszakban építette le fokozatosan a fékek és ellensúlyok rendszerét. Ekkor fogadta el az Országgyűlés azt az Alaptörvény-módosító javaslatot, amely szerint a jövőben az Alkotmánybíróságnak nem lesz joga tartalmi szempontból is megvizsgálni az alkotmánymódosításokat, így nem tudja azokat visszadobni, tehát teljhatalmat kap minden tekintetben a kétharmados többség. Ugyanis – tette hozzá Elek István – így nem lehet felülírni a többség akaratát, még akkor sem, ha azt gondolnák az alkotmánybírók, hogy az éppen elfogadott módosítás az alkotmány értékrendjével szembemegy.
Elek István ezt „lopakodó államcsínynek” értékeli, mivel ez a folyamat a kétharmados többséggel visszaélve, az alkotmánynak azzal a parancsával szemben ment végig, hogy a kizárólagos hatalomra törekvés tiltott. Elek István szerint Vörös Imre jogtudós ezt a gondolatot már 2012-2013 környékén megfogalmazta, de kevesen figyeltek rá. Aztán 2018 előtt, miután az ellenzék megbarátkozott azzal a gondolattal, hogy valamiféle együttműködésre kellene törekedni, onnantól újra elterjedt. 2022 előtt úgy tűnt, hogy lesz egy politikai közös nevezője az összefogó ellenzéknek, ennek a felismerésnek a nyilvános vállalása, hogy mindaz a folyamat, ami 2010 óta zajlik, illegitim, erkölcstelen és alkotmányellenes. A vereség után ez a gondolat elfelejtődött.