Orosvári Zsolt: az állam halálsorra küldi az embereket

HírKlikk 2023. augusztus 17. 20:10 2023. aug. 17. 20:10

Több százezer ember nevében perli az államot Orosvári Zsolt, aki havonta 85 ezer forint rokkantsági ellátást kap, miközben egyedül neveli két gyermekét.

Korábban mi is hírt adtunk arról, hogy Orosvári Zsolt már egy éve tervezi, hogy beperli a magyar államot, ugyanis úgy véli, beteg embereket hagy sorsára azzal, hogy nem emeli megfelelő mértékben az ellátási összegüket. 

Orosvári Zsolt a tetemes perköltségek miatt nem lépett, állt az ügy, most viszont véglegesítették rokkantságát, ezáltal már ingyen perelhet. Két ügyvéd is segíti őt, az első tárgyalásra októberben kerül sor. 

„Végig fogjuk csinálni, ha kell a Kúriáig, ha kell az Európai Unió Bíróságáig visszük az ügyet” – fogalmazott Orosvári a Szegedi Híradónak

Ma Magyarországon legalább 300 ezer megváltozott munkaképességű ember kevesebb, mint 100 ezer forint alatti jövedelemből kényszerül megélni. 

Orosvári 25 évet tudott ledolgozni autoimmun betegsége miatt, jelenleg 85 ezer forint rokkantsági ellátást kap. Úgy véli, ez az összeg méltatlan a jelenlegi 50 százalékos élelmiszerinfláció mellett, főleg úgy, hogy ma húsz mázsa fa 120 ezer forintba kerül. 

„Nem tudom kigazdálkodni, éhen fogok halni, a teljes vagyonomat fel kell számolnom azért, hogy a gyerekeimnek enni tudjak adni. Ez nem európai ország” – nyilatkozta Orosvári. 

A 2010-es kormányváltás idején változtattak a jogszabályokon, és azóta nem a mindenkori minimálbérhez kötik a rokkantsági ellátás összegét, hanem egy alapösszeghez, amely a létminimumot is figyelmen kívül hagyja. 

Egyébként a KSH évek óta nem ad ki hivatalos adatot arról, hogy mennyiből lehet ma megélni Magyarországon. 

Az Orosvárit segítő ügyvéd szerint, a 85 ezer forint úgy került megállapításra, hogy amikor rokkantsági nyugellátásba került, az akkori minimálbér 65 százalékát kapta meg, ami ma már csupán a 35 százalékot jelenti. Az évek előrehaladtával a minimálbér nőni fog, így a differencia egyre nagyobb lesz. 

„Szociális szadizmusról beszélünk, gyakorlatilag az éhenhalásra vannak az emberek ítélve a mai Magyarországon” – fogalmazott az ügyvéd. 

Orosvári Zsolt egyedül neveli két gyermekét, pár éve még a kórházaknak kinyitható ágyakat és klímaberendezéseket adományozott, azt mondja: a kormány halálsorra küldi az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe került embereket. A napokban a közösségi médiában jelezte, hogy megemelték az iskolában a menza költségét 17 ezer forintra, ez az ő esetében két gyerekre 34 ezer forint kiadást jelent, amit még az utánuk járó családi pótlékból sem tud kifizetni.

Abban bízik, hogy eléri a célját, vagyis, hogy a bíróság kimondja: az állam sérti az emberi méltósághoz való jogot akkor, amikor ilyen alacsony ellátást ad. 

Forrás: Facebook