„Őrtornyot” építettek az SZFE hallgatói a minisztérium elé
A raklapokból készült alkotás célja, hogy óránként emlékeztessék Palkovicsot a követeléseikre.
A Mérce számol be arról, hogy egy raklapokból álló installációt, egy három méter magas – a szeptember óta tartó demonstrációk emblematikus piros-fehér színeire festett – „őrtornyot” avattak fel a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatói a felsőoktatás területén illetékes Innovációs és Technológiai Miniszérium (ITM) budai, Fő utcai épülete előtt, péntek délután.
Az egyik demonstráló hallgató elmondta, hogy ezzel szeretnének üzenni Palkovics László tárcavezetőnek, hogy „ne tudjon elmenni” az SZFE ügye mellett egyetlen alkalommal sem, amikor bemegy a munkahelyére dolgozni.
Mostantól kezdve, reggel 8-tól este 8-ig óránként fogják felolvasni a korábban már ismertetett, 13 pontból álló követeléseiket az ITM elé felhúzott „toronyból”, miszerint a kormány állítsa vissza az egyetem és a szenátus autonómiáját.
Az első felolvasást a torony avatását követően meg is tartották. Az avatáson beszédet mondó diákok arról beszéltek, hogy az építmény az összegyetemi autonómiáért való összefogást jelképezi: ezt a „várat” addig őrzik az ország össze egyeteméről érkező hallgatók, amíg az egyetemi autonómiát nem látják biztosítottnak.
Majd az Eötvös Lorán Tudományegyetem bölcsészhallgatója a Titkos Egyetem összegyetemi megmozdulás felhívását tolmácsolta az ország összes egyetemistájának.