Polónyi István: Magyarországon a Fidesz miatt nem lesz világszínvonalú egyetem

A fiatalok figyelik az egyetemi rangsorokat, számít ez abban, hogy melyik intézményt választják?

Erre viszonylag egyszerű válaszolni, mert vannak ilyen kutatások, de ez a kérdés azzal is összefügg, hogy mire szolgálnak ezek a rangsorok. A kutatásokból az látszik, hogy a tanulók egy része valóban figyeli a minőséget, az indikátorokat, az elismertséget. Másik részük az ismerősök, barátok véleménye, esetleg intézményi reklámok alapján választ. Egy harmadik csoport az intézményi életet figyeli, azt nézi, hol lehet jól szórakozni. A negyedik csoportba tartozók pedig – azok, akik gazdaságilag nehezebb helyzetben vannak – a kollégiumok és a jó közlekedés lehetőségeit nézik. A nemzetközi rangsorokat a diákok maximum két százaléka olvassa. De nem is csoda, hisz' mit lehet abból kiolvasni, hogy a Műegyetem egy rangsorban a 800. helyen van. Vagyis igazából ezeknek a nemzetközi rangsoroknak nincs jelentőségük.  

És a hazaiaknak?

Bár valamikor kettő volt, most már csak egy van. Megoszlanak a vélemények arról, hogy azt olvassák, vagy sem. Az, aki az elismertség alapján választ, az igen. De azért elég korlátozott ennek a hatása. Az intézményválasztás valójában a szocioökonómiai hátteret tükrözi. Van egy réteg, amely befektetésnek tekinti a felsőoktatást, ezek általában a jobb módú, jobban felkészült gyerekek. Van egy másik csoport, amelyik életformát akar követni, és egy harmadik, amelyik a társadalmi helyzetét akarja javítani, de az anyagi helyzete korlátozott.  

Akkor végül is mire valók ezek a rangsorok?

Ezek a rangsorok valamikor az angol és amerikai újságok vasárnapi számaiban jelentek meg. Az egyik ilyen rangsor a Times Higher Education Globális Egyetemi Rangsor (THE) például a mai napig őrzi az újság nevét. Aki járt Angliában, az tudja, hogy a vasárnapi újságok iszonyú vastagok, amit a polgár egész nap tud böngészni. Ennek mellékletében jelent meg. Eleinte gazdasági, felsőoktatási képzésekből csináltak rangsorokat. Innen nőtt ki ez a rangsor állítás. Ezek eleinte a tájékoztatást szolgálták, aztán az egyetemek rájöttek arra, inkább majd ők csinálnak rangsorokat az újságok helyett. Az egyetemi rangsorok többségét ma is maguk az egyetemek csinálják. És máris ott vagyunk, hogy ezek legfontosabb eleme a marketing. Mint mondtam, annak semmi értelme, hogy valamelyik 800. vagy 900., az első 100-nak van értelme. Ha megnéz egy híresebb egyetemet, mondjuk egy angolt, annak van jelentősége, hogy hányadik a rangsorban. De 100 fölött ezt igazán már nem szokták nézni. A nevesebb egyetemeknél ez fontos marketing tényező, és nem csak a hallgatók, hanem a kutatók számára is, bár inkább PR-nak lehetne mondani. Három fő eleme a tájékoztatás, a reklám és a finanszírozás. Magyarországon is ez jön most divatba.

Orbán Viktor azt mondta Tusványoson: „Van egy óriási egyetemfejlesztésünk. 2010-ben egyetlen magyar egyetem sem volt a világ első öt százalékában; a tavalyi évben pedig már volt 11 ilyen magyar egyetem”, és valószínű, hogy ezt a  TIMES Higher Education (THE) egyetemi rangsorra utalva tette. Tény, hogy 2010-ben egyetlen magyar egyetem sem volt a listán, de valójában mi az igazság az első öt százalékkal kapcsolatban?

Amit Orbán mondott, az tulajdonképpen egy propagandafogás. Az öt százalékban benne lenni nem olyan nagy kunszt. A világon van körülbelül 30 ezer egyetem, abból ki lehet számolni, hogy annak mennyi az öt százaléka – 1500 –, az 1500-ban mindig volt egy-két magyar egyetem. Az ARWU (Academic Ranking of World Universities ) sanghaji rangsorban gyakorlatilag mindig is benne volt. Ráadásul ezek a rangsorok úgy fejlődtek, hogy először csak az első 100 egyetemet rangsorolták, aztán az első 500-at, ma már akár több ezret is rangsorolnak. Ezért kerültek bele a magyar egyetemek. De az első 500-ban most sincsenek, ha megnézzük, akkor az 500-as határon belül maximum a Semmelweis Egyetem van, mint szakegyetem. De azokba a rangsorokba, amelyekbe a több karú tudományegyetemeket sorolják, oda a Semmelweis Egyetemet nem veszik fel. Nemrég csináltam egy ilyen elemzést, meg lehet nézni, hogyan alakult a magyar egyetemek helyzete a különböző rangsorokban.

Megjegyzés: évszám alatt zárójelben a rangsorolt összes intézményszám
ARWU = Academic Ranking of World Universities. https://www.shanghairanking.com

TIMES = THE (Times Higher Education) World University Rankings.
https://www.timeshighereducation.com/world-university-rankings

QS = QS (Quacquarelli Symonds) World University Rankings. https://www.topuniversities.com/qs-world-university-rankings

Ha megnézzük a rangsorokat, akkor tulajdonképpen azt lehet látni, hogy az elmúlt öt-tíz év alatt a magyar felsőoktatás kifejezetten romlott. Az egyetemek túlnyomó többsége vagy stagnál, vagy rontott a helyezésén. Talán egy van, a Semmelweis, amelyik javított, volt, amelyik az 500. helyről lecsúszott a 600.-ra. Orbán ezt valószínűleg nem is érti, és amit Tusványoson mondott, az csak propaganda, aminek a fele sem igaz. Igazából öt-hat egyetemünkről van szó, amelyek benne vannak a rangsorokban: az ELTE, a Debreceni Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Műegyetem és Corvinus. A Pécsi Tudományegyetem már nem mindig. A legrégebbi rangsor egyébként az ARWU, az egyik a Szegedi Tudományegyetem és az ELTE a másik, amelyik ebben benne van. Az ARWU ugyanis aszerint rangsorolja az egyetemeket, hogy hány Nobel-díjas oktatójuk van, hány Nobel-díjas végzett náluk, hány cikket helyeztek el az oktatók a neves természettudományi és társadalompolitikai folyóiratokban, hány külföldi hallgatójuk és oktatójuk van. Ebbe a rangsorba azért került bele a Szegedi Tudományegyetem és az ELTE, mert nekik voltak Nobel-díjas oktatóik. Szegeden Szent-Györgyi Albert, orvos, biokémikus, az ELTE-n pedig Békésy György magyar-amerikai biofizikus. De gyakorlatilag a határidő miatt – meddig vesznek figyelembe egy Nobel-díjas oktatót – már ezek az egyetemek is kikoptak az első 100-ból, bár az első 500-ba még beleférnek. A többezres rangsorokba még bele szokott férni a győri Széchenyi István Egyetem, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem és az Óbudai Egyetem a 30 egyetemünk közül, amiből 25-öt privatizáltak, a maradék öt állami. Egyébként a magyar felsőoktatásban 2000 óta kezdett előtérbe helyeződni, hogy a finanszírozást összekössék például a publikációval. Vagyis az egyik finanszírozási elem, hogy mennyit publikálnak nevesebb folyóiratokba, mekkora az idézettség, milyenek a tudományos kutatási eredményeik. Ez már arról szól, hogy a rangsorok sokfajták. Ezért is van az, ha egyáltalán nézi is a felvételizni akaró a rangsorokat, nem tudja, hogy mit is nézzen rajtuk. Az egyik ilyen rangsorképző indikátor az akadémiai mutató, vagyis hány Nobel-díjasa van, mennyi a publikációk száma, mennyi az idézettsége. A másik ilyen rangsorképző indikátor az oktatás figyelő, vagyis hány diák jut egy oktatóra, a lemorzsolódás, a harmadik a kutatási jellemzők, mennyi az egyetemnek a kutatásból származó bevétele, mennyi szabadalma van. A negyedik a nemzetköziesedés, hány külföldi hallgatója van, milyen a nemzetközi ismertsége. Az ötödik, hogy milyenek a végzettek munkaerőpiaci jellemzői, mennyi idő alatt helyezkednek el a végzettjei, mekkora a végzettek között a munkanélküliség, a keresetük öt év után. Az indikátorok száma több száz is lehet. Ám az sem mindegy, hogy milyen egyetemet keres valaki magának, olyat, ahol csak Nobel-díjasok tanítanak, vagy olyat, amelyet elvégezve, fél év alatt el tud helyezkedni. Ez nem ugyanaz az egyetem.

Azt tudjuk, hogy a diákok egyetemválasztását végül is mi befolyásolja?

A rangsorok, vagyis az egyetemek presztízse elég közismert dolog. Nyilvánvaló, hogy a nagy fővárosi egyetemek az elitegyetemek, ez az ELTE, a BME, a Corvinus. A második sorban a Budapesti Gazdasági Egyetem van, és a nagy vidéki – szegedi, debreceni, pécsi – egyetem. A többi utánuk jön. A csúcselit, a vezető értelmiség, tudósok, a politikusok mindegyike nagyon régen külföldre járatja egyetemre a gyerekét. (Már középiskolába is.) A középosztály felső rétege a budapesti elitegyetemekre. A középosztály középrétege a nagy vidéki egyetemre járatja a gyerekeit, az alsó középosztály felzárkózni kívánó rétege pedig a kis vidéki egyetemekre, főiskolákra. Most alkalmazott tudományegyetemeknek hívják őket, többek között Nyíregyházán, Gyöngyösön, Dunaújvárosban, Egerben van ilyen. Ez utóbbi tanulóknak számít az, hogy közel legyen, legyen kollégium. Nem véletlen, hiszen 2015 körül a nagy lobbival rendelkező kis vidéki városok kilobbizták, hogy lehessen náluk kihelyezett tagozat, ma közösségi felsőoktatásnak nevezik. Van ilyen Ózdon, Hatvanban, Salgótarjánban, és így tovább. Ha jobban megnézzük, mind olyan városokban található, ahol a fideszes lobbi el tudta magának intézni. Hiszen a 2011-es felsőoktatási törvény tulajdonképpen eltörölte a kihelyezett tagozatokat, mert nagyon sok volt. Most újra növekedni fognak.

Miért?

Mert az oktatáspolitika igazából többtényezős játék, nagyon fontos szerepe van benne a régiók politikai lobbijainak. Ezek mindig nagy hatással vannak rá, a lobbik erőtere mindig meghatározza a felsőoktatási intézményhálózat alakulását. 

A magyar egyetemeken tulajdonképpen megvannak a feltételek ahhoz, hogy világszínvonalúak legyenek?

Azért ennek van néhány feltétele. Az egyik a forrásgazdagság. Pénz nélkül nem csak háborút nem lehet nyerni, de felsőoktatást sem. A világ vezető elitegyetemeinek az éves költségvetése nagyjából ötször akkora, mint az egész magyar felsőoktatás költségvetése. A másik, az az akadémiai tehetségtömeg, a minőség. Tehát olyan oktatók legyenek, akik világszínvonalon elismertek, és olyan hallgatók, akik motiváltak, érdekeltek, „valahova el akarnak jutni”. Bár Magyarországon egyre több külföldi hallgató van, olyan 30-40 ezer közötti a számuk, viszont külföldi oktató alig. Az eddigi magyar fizetési rendszerek nem tudták befogadni a külföldi oktatókat, de szerintem a mostani se tudja. Ha ma ide akarnak hozni egy neves külföldi oktatót, annak a fizetése annyi lesz, mint az egész karé. A harmadik szempont az autonómia, az, hogy az egyetemek maguk dönthessék el, hogyan akarnak fejlődni, önállóak legyenek a tudomány-, a tananyagformálásban, a szakalakításban. Csakhogy amióta a Fidesz került hatalomra, az egész magyar felsőoktatás autonómiája egyre jobban szűkül, gyakorlatilag az autonómia minden elemét elvették a felsőoktatási rendszertől. Ha mindezt végiggondoljuk, akkor semmi esélyünk, hogy komolyabban előre épjünk. Az, hogy Magyarországon 5-6-8 egyetem világszínvonalú lesz, elképzelhetetlen. Esetleg egy és kettő lehet, ezt el tudom képzelni, de ez az egy-kettő Pesten van és nem privatizálták. Talán az ELTE lehetne világszínvonalú, ott koncentrálódik a magyar tudományos elit, az elit gyerekei odamennek tanulni. Politikailag nem sikerült megszállni. De emiatt most éppen nincs benne a „pixisben”. Vagyis semmi esélye annak, hogy Magyarországon lesz világszínvonalú egyetem.