Polt Péter a Kínai Legfelsőbb Népi Ügyészség első legfőbb ügyész helyettesével találkozott
Dr. Polt Péter legfőbb ügyész szeptember 27-én a hivatalában fogadta Tong Jianming urat, a Kínai Legfelsőbb Népi Ügyészség első legfőbb ügyész helyettesét – adta hírül az MTI Országos Sajtószolgálatán keresztül a Legfőbb Ügyészség.
A megbeszélésen a legfőbb ügyész bemutatta az ügyészségnek a magyar jogrendszerben betöltött szerepét, hatásköreit, alkotmányos helyzetét. A közlemény szerint hangsúlyozta a különböző nemzetközi szervezetekkel folytatott, valamint a kétoldalú együttműködés fontosságát.
A felek tárgyaltak a magyar és a kínai ügyészségi kapcsolatok további erősítésének lehetőségeiről, amelyet mindkét fél fontosnak tart. Ennek keretében a két ország ügyészsége között 2015-ben kötött együttműködési megállapodás megújításának előkészítése is a megbeszélés egyik központi eleme volt.
A kínai legfőbb ügyész helyettes – a legfőbb ügyészi találkozó mellett – az ügyészi szervezet tudományos műhelyében, Országos Kriminológiai Intézetben, valamint a Központi Nyomozó Főügyészségen is látogatást tett.