Pulai András: átalakult az ellenzék politikai térképe, egyelőre nem látni, hogy mi lesz

HírKlikk 2024. augusztus 27. 08:00 2024. aug. 27. 08:00

A Fidesz körül a dolgok annyira kriminalizálódtak, hogy a hétköznapi ember számára egyértelmű a hatalommal való visszaélés megalapozott gyanúja. Nemcsak a Voldemort és a vak komondor ügyre kell gondolni, hanem az ingatlanügyekre, amelyeknek csak kis része jutott el vádemelésig – így foglalta össze véleményét a III. kerületi polgármester és alpolgármester, illetve az MSZP-s politikusok ellen parkolási ügyekben indított támadásokról alkotott véleményét a KlikkTV Mélyvíz című műsorában Pulai András. A Publicus Intézet stratégiai igazgatója szerint ma az emberek az ilyen ügyekre legyintenek, és felteszik a kérdést, mit csinálhatott valaki, aki 15 éve ellenzékben van, miközben látják, hogy mások esetében tízszer ennyiért sem történik semmi, és azt is látják, hogy kétmilliárdot szed ki NER-közeli cégből Rogán volt felesége, de Szijjártó felesége is majdnem ekkora összeget.

Pulai András szerint nem lesz politikai hozadéka ennek az előszedett pár milliós ügynek, miközben olyan összegek repkednek a másik oldalon, hogy az emberek nem tudják, mit gondoljanak. Hozzátette, egyelőre nem világos, miért nem lépték meg ezt a választás előtt, de valószínűleg Magyar Péter felbukkanása mindennél fontosabb, ezért ezt eltolták a nyári uborkaszezon végére.

A közvéleménykutató rámutatott, vannak továbbra is a Fidesztől lecsorgó szavazók, de a többség nem Magyar miatt ment el, hanem már az ő megjelenése előtt, a pedofilbotrány okán, és minden ennek a következménye. „A botrányból keletkezik a Magyar Péter-jelenség, illetve, hogy a szavazók elmennek, de nem látom, hogy nagy földrengés lenne a Fidesz szavazói oldalán. A Fidesz az elmúlt félévet azzal töltötte, hogy lezárja szavazóinak útvonalát Magyar Péter irányába, a mi mérésünk sem mutat változást a Fidesz szavazói körében, hogy mit gondolnak Magyarról és a Tiszáról. Markánsan elutasítják.”

Emlékeztetett, az életszínvonal drámai csökkenése pontosan egy évvel ezelőtt következett be, tavaly nyáron, akkor volt az infláció a csúcson, a reálbércsökkenés, a keresletvisszaesés, akkor el is ment nagyjából félmillió szavazó a Fidesztől a bizonytalanok felé. „A Fidesz az egy vallás, fontos az identitáshoz való tartozás. Most hiába tolta le Nagy Márton az embereket, hogy miért nem költenek, kétharmadnak nincs miből, az egyharmadnak pedig mindene megvan, akkor minek költsön.”

Pulai szerint ez azzal magyarázható, hogy az elmúlt időszakban volt két sokkoló hatás. A Covid és a háború – ez utóbbi két éve sokkolt, és már elmúlt – miatt az emberek azt gondolták, jobb óvatosnak lenni, mert történhetnek olyan dolgok, amikre nem biztos, hogy fel vagyunk készülve, először töltsük fel az éléskamrát. Az emberek bizonytalanok és félnek, ezért aztán nem vállalnak gyereket sem, emlékeztetett a Publicus legújabb kutatására, amely a családalapítási kedvről szól. „A gyermekvállalás esetében elválik a politika a valóságtól, mert az emberek 70 százaléka ugyan elégedetlen azzal, ahogy mennek a dolgok, jelentős része mégis a Fideszre szavaz.”

Pulai András rámutatott, aki nem látja a jövőképet, az inkább azon gondolkodik, hogyan menjen el ebből az országból, és ez összecseng egy korábbi méréssel, amely szerint a fiatalok fele külföldön képzeli el a jövőt. „Egy éve az emberek 30 százaléka fontolgatta, hogy elmenjen, 13 százalék pedig reálisnak is gondolta.”

Mint mondta, azon is csodálkozik, hogy még így is költenek az emberek úgy, hogy közben az Eurostat kimutatta, hogy Magyarország a második legrosszabb a szabadon elkölthető jövedelmek tekintetében. Már csak Bulgária van mögöttünk, Románia pedig stabilan megelőzött úgy, hogy az első harmad alján voltunk, amikor a Fidesz elkezdte a kormányzást – tette hozzá.

Az elemző szerint az olimpia kommunikációja csak egy hangulatjavító intézkedés volt, mint a ’60-as, ’70-es években, komolyabb és hosszútávú hatás nélkül. Szerinte a köztelevízió közvetítése alatt folyamatosan megjelenő egyperces híreknek van hatása, de hogy az emberek ezért elkezdenének másként gondolkozni, azt a mérések nem támasztják alá. „A pártpreferenciákat nem mozgatta meg, de el lehet ültetni az emberek fejében olyan dolgokat, amelyeket majd később elő lehet húzni.”

A 60 százalék teteje és 75 százalék között mozog az elégedetlenek aránya, ami elég magas, utoljára ilyen az MSZP-SZDSZ kormány idején volt, de ott együtt járt a támogatottság csökkenése az elégedetlenség csökkenésével, itt nem jár együtt, mert egy keményebb ideológiai identitásválasztási alapon nyugszik a Fidesz megítélése – fogalmazott Pulai András.

Drámai változások vannak, teljesen átalakult az ellenzék politikai térképe, így a Fidesz hozzáállása is alakulófélben van ehhez a világhoz – fogalmazott. „Én nem gondolom, hogy a szociáldemokrata ellenzék megszűnt létezni, mert a számok nem ezt mutatják, a szavazóiból vesztett, de hogy ez fennmaradó elvesztés vagy a Tisza részéről megszerzés vagy elcsábulás, azt nem tudjuk, idő kell míg ez megszilárdul, míg identitássá válik, de ehhez évek kellenek.”

Elmagyarázta, hogy azt sem látni, hogy a szociáldemokrata ellenzéki szavazók fele csak kirándul másfelé, vagy visszatér a gyökereihez, de van egy markáns réteg, amely nagyon egyértelműen elutasítja Magyar Pétert. „15 százalék, aki ebből nem kér, irtózik tőle. Ők elégedettebbek, mint akik elcsábultak, de náluk ez identitás kérdése, mint hogy jön valaki, aki hangos, és ugyanazt mondja, amit az eddigiek, csak máshogy. Nekik ennél több kell.”

Jelen pillanatban nincs háborús hangulat a magyar emberekben, ami volt a háború kitörése utáni fél évben, azóta abban a listában, hogy mi befolyásolja az emberek életét, a háború a hatodik-nyolcadik helyre esett, ami azt jelenti, hogy jelen van, de nem ez határozza meg a mindennapjaikat.

A KlikkTV műsorát itt nézhetik meg.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom