Puzsér: Sárosdi Lilla két bocsánatkéréssel tartozik
A #metoo-mozgalom magyarországi ősanyja, Sárosdi Lilla asszony védelmébe vette a családon belüli erőszak címén meghurcolt Juhász Pétert: azt mondja, Juhász egykori élettársa hazudik. S mire alapozza ezt Sárosdi Lilla? Arra, hogy két évig a szomszédban lakott. Arra, hogy Juhász nagyon aranyos a gyerekeivel. Sárosdi Lilla azt mondja, sok mindent látott és hallott. Azt azonban nem mondja, hogy az állítólagos bántalmazás éjszakáján jelen volt – azt nem mondja, hogy ő egy felmentő tanú. Mindössze annyit sejtet, hogy a nőnek is van valami a rovásán.
Kíváncsi vagyok, mit szólt volna Sárosdi Lilla, ha Marton László szomszédja előáll, és beszámol arról, hogy a rendező úr milyen rendes ember, aki mennyire szereti a gyerekeit? Mi lett volna, ha az illető előadja, hogy nem egy kínos helyzetben látta már Sárosdit, amelyekről most nem mond semmit, de a bíróságon majd részletesen beszámol? Mi lett volna, ha az illető kijelenti, hogy Sárosdi Lilla hazudik? Nos, tudjuk a választ: azt harsogta volna a feminista kórus, hogy az illető áldozathibáztató, és még Marton Lászlóénál is mélyebb gödröt ástak volna neki a földi pokolba.
Nocsak: Sárosdi Lilla szerint mégiscsak van olyan, hogy egy nő hazudik egy férfi erőszaktételéről? Ez valami új. Bizonyos nők a hamis vádakat mégiscsak arra használják, hogy ártatlan férfiakat ellehetetlenítsenek, vagy tényleges sérelmeket aránytalanul megtoroljanak? Lehet, hogy a sajtó mégsem alkalmas arra, hogy ott büntetőperek folyjanak? Sárosdi Lilla ezúttal maga demonstrálja, mennyit ér a #metoo, miként rombolja a közállapotokat, és mit szabadít a társadalomra.
Én készséggel elhiszem, hogy Juhász Péter ártatlan – én is ismerem, nem egy tipikus bántalmazó, az biztos. A vak komondorozáshoz még asszisztáló, ezúttal szemeket forgató Fidesz nyilvánvalóan visszataszító magatartást tanúsít. Az is rokonszenves, hogy Sárosdi Lilla kiáll a barátja mellett. Csakhogy hazugsággal vádolni a sajtóban egy olyan nőt, akit erőszak ért, soha nem helyes. Épp annyira nem helyes, mint bűnösséggel vádolni egy férfit. Sem Sárosdi Lillának, sem a a sajtónak nem dolga, hogy igazságot szolgáltasson, vádat emeljen, elmarasztaló vagy felmentő ítéletet hirdessen – ez a törvényszék dolga, az ügyészség dolga, a bíró dolga. A rendszer nem tökéletes, csakhogy nem tudunk jobbat.
Sárosdi Lilla két bocsánatkéréssel tartozik. Egyikkel azért, mert erőszaknak nyilvánította a bunkó viselkedést, traumának hazudta a sérelmet, és még távolabb lökte ezt a társadalmat attól, hogy tagjai őszintén tudjanak beszélni nemi erőszakról, bántalmazásról és rossz párkapcsolati mintákról.
A másik bocsánatkéréssel Sárosdi Lilla azért tartozik, mert hazugsággal vádolt egy nőt, aki nem a nyilvánossághoz, hanem a jogrendszerhez fordult segítségért. Az áldozatokat biztatni kell arra, hogy segítséget és jogorvoslatot kérjenek, nem pedig megszégyeníteni őket – különösen nem nyilvánosan. Ez egy nagyon rossz precedens: Sárosdi Lillának tudomásul kell vennie, hogy nem alázhat meg valakit, pusztán mert az a szimpatikus szomszédjának az ellenszenves élettársa. Méltatlan és aljas eljárás ez, amely kultúremberek körében nem akceptálható – különösen nem a magát áldozati pózokban illegető mártírkirálynő előadásában.
