Rendet és a fegyelmezettséget kér az államtitkár

HírKlikk 2020. március 11. 13:23 2020. márc. 11. 13:23

A rend és a fegyelmezettség kulcsfontosságú – jelentette ki az egészségügyi államtitkár a koronavírus-helyzetről tartott beszámolójában az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának szerdai ülésén, Budapesten.

Horváth Ildikó kiemelte: a nemzet jövőjéről van most szó.

Kitért arra, Európa több országában az látható, hogy későn hoztak meg bizonyos intézkedéseket, például iskolák bezárásáról, tömegrendezvények betiltásáról.

A koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs most tett egy javaslatot a kormány számára, hogy Magyarországon időben hozzák meg a szükséges intézkedéseket – mondta.

Az államtitkár közölte: bizonyos szempontból hasonlóan állunk a vírussal szemben, mint annak idején a spanyolnáthával, amely több embert ölt meg, mint a világháború. Megjegyezte: a koronavírus kevésbé tűnik ragályosnak, mint az influenza. Azt is tudni, hogy nem a kisgyermekekre, hanem az idősekre jelent igazán veszélyt. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tájékoztatása alapján, kiemelte azt is, hogy a kézfogás nagyobb mértékben jelent fertőzésveszélyt, mint a cseppfertőzés.

Horváth Ildikó azt mondta: „egy centivel" jobb helyzetben vagyunk, mint a körülöttünk lévő országok. Annak érdekében, hogy Magyarországon megakadályozzák a jelenleg még csak izoláltan megjelent fertőzések terjedését, a megelőzésen van a hangsúly – közölte.

Azt mondta: a magyar hatóságok is járványra készülnek. Azon dolgoznak, hogy minimalizálják a megbetegedések számát. Ehhez mindenki – parlamenti képviselők és valamennyi állampolgár – segítségére is szükség van. Felhívta a figyelmet arra, hogy a következő hetekben tudatosan, sokkal többször kell kezet mosni a magunk és a körülöttünk lévők egészségének védelme érdekében.

Horváth Ildikó kitért arra is, hogy külföldről tömegesen indultak el magyarok haza, Magyarországra. Tőlük azt kérik hozzátartozóik, ismerőseik védelmében, hogy két hétig maradjanak otthon.

Müller Cecília országos tisztifőorvos hozzátette: a hatóságok azért tudnak jól szervezetten működni, mert a kormány időben felállította az operatív törzset.

Kiemelte: miután a WHO veszélyhelyzetet hirdetett, a magyar népegészségügy is „mozdult". A Nemzeti Népegészségügyi Központ négy alkalommal adott ki eljárásrendet. Egységes, egyirányú, centralizált irányítás mellett, mindenki pontosan tudja a dolgát  jelentette ki.

A laboratóriumi vizsgálatokról azt mondta: ezeket a WHO ajánlásai alapján, meghatározott metodika szerint végzik, többet is az ajánlottnál. A lehetséges kontaktokat is megvizsgálják, elkülönítik – közölte.

Lakatos Tibor, a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője azt mondta: a fertőzések megakadályozása érdekében szükséges erők és eszközök rendelkezésre állnak. A tájékoztatásban az iskolarendőrök is részt vesznek, több mint négyezer emberrel.

Hozzátette: az operatív törzs által korábban kidolgozott 28 pontos akcióterv megvalósításával jól állnak.

Kósa Lajos, a bizottság fideszes elnöke azt kérdezte, az emberek hogy kezeljék a témában megjelenő álhíreket, és hova forduljanak olyan kérdésekkel, hogy például lesz-e holnap tanítás.

Válaszában az egészségügyi államtitkár kiemelte: a kormány a hiteles tájékoztatás érdekében, létrehozta a www.koronavirus.gov.hu oldalt. Itt a legfrissebb hírek, adatok mellett számos gyakorlati tudnivalót is közzétesznek. A koronavirus@bm.gov.hu e-mail-címen pedig kérdésekre válaszolnak.

A bizottság jobbikos alelnöke, Varga-Damm Andrea és a szocialista Harangozó Tamás egyaránt köszönetet mondott a védekezésben részt vevő valamennyi embernek.

Forrás: MTI/Hírklikk