Rétvári: Folyamatosan csökken a szegénység, erősödik a középosztály

HírKlikk 2020. február 9. 06:35 2020. feb. 9. 06:35

Folyamatosan csökken a szegénység és ezzel párhuzamosan erősödik a középosztály Magyarországon – ezt állítja Rétvári Bence. A KDNP alelnöke a Magyar Nemzetnek azt mondta, az Eurostat adatai alapján, folyamatosan nő a fogyasztás, és egyre több család tud szórakozásra, kultúrára is költeni. Az MSZP szerint, viszont a növekedés leginkább a középosztályt érintette, a legszegényebbek helyzete nem javult. A szociológus úgy látja, a mutatók javulása nem kizárólag a kormányzat érdeme.

Egyre többen pakolhatják tele a kosarat bevásárláskor, anélkül hogy aggódniuk kellene az árak miatt – legalábbis a KDNP alelnöke szerint. Rétvári Bence a Magyar Nemzetnek arról beszélt, anyagilag egyre biztosabb lábakon állnak a magyar háztartások. Ráadásul a szegénység általános csökkenése mellett, egyre kisebb különbség mutatkozik a legjómódúbb és legszegényebb rétegek között, és mind kevesebben élnek segélyből.

„Közel sem így van” – az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke úgy véli, bár a nőttek a jövedelmek, de ez leginkább a középosztályt érinti. Ráadásul a kormány támogatáspolitikája is a jobb körülmények között élőknek kedvez, a legszegényebbek helyzete viszont régóta változatlan.

Korózs Lajos hozzátette: „kizárólag a jövedelmi viszonyokból levonni következtetéseket nem lehet, annál is inkább, mert valóban a felső középosztály anyagilag erősödött az elmúlt években, de ennek az lett a következménye, hogy kizárólag abba az irányba fókuszált a kormányzati politika.”