Rétvári: Soros pénzeli a felpereseket képviselő alapítványt

HírKlikk 2020. február 14. 09:32 2020. feb. 14. 09:32

A felpereseket képviselő alapítvány csak a pénz irányába tolná a gyöngyöspatai ügyet, pedig nem ez szolgálja a legjobban az érintettek érdekeit – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára pénteken, az M1 aktuális csatornán.

A Debreceni Ítélőtábla 2019. szeptember 18-án hozott jogerős ítéletében szegregáció miatt, a Gyöngyöspatán élő roma családok javára százmillió forint kártérítés megfizetésére kötelezte a tankerületet és az önkormányzatot.

Rétvári Bence szerint – mivel a bíróság alacsonyabb szintű képzést állapított meg – a kártérítést oktatás formájában kell nyújtani. A pénz csak ideiglenes megoldás lenne, a megfelelő képzéseknek köszönhetően, viszont jobb elhelyezkedési lehetőségük, magasabb fizetésük lehetne az érintetteknek a jövőben – hangsúlyozta.

Kiemelte, hogy a 62 felperes közül mindössze 16-an szereztek középfokú végzettséget.

Az államtitkár elmondta: minél hamarabb meg kell oldani az ügyet, ezért az alperesek, azaz a tankerület és az önkormányzat közös jogi képviselője sürgősségi kérelemmel fordul a Kúriához. Ha ezt a Kúria nem fogadja el, csak ősszel születhet döntés az ügyben.

Az állam január végén az érintetteknek is levelet küldött, amelyben egyeztetést kezdeményez a természetbeni kártérítés lehetőségeiről. Erre azonban eddig nem érkeztek válaszok – tette hozzá.

Rétvári Bence úgy vélekedett, hogy a felpereseket képviselő alapítvány több helyen is hasonló perekkel próbál pénzt kicsikarni. A céljuk nem az, hogy minden esetben segítsenek a roma származásúaknak, hiszen – mint az államtitkár megjegyezte – az alapításkor kimondták, hogy minél több pert szeretnének indítani, és azokat nemzetközi bírói fórumokra eljuttatni. Ennek célja Magyarország lejáratása – értékelt az államtitkár.

Hozzátette: az alapítvány Soros-szervezetektől kapja a forrásai 80-90 százalékát.

Rétvári Bence a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról beszélt, hogy az iskola jog és kötelezettség. Az államnak kötelessége az oktatást megkülönböztetés nélkül nyújtani, a diákoknak viszont tankötelezettségük van. A bíróság ennek ellenére, nem tért ki arra, hogy egyes diákoknak száz óra hiányzása volt, a kártérítést nekik is megítélték – mondta az államtitkár.

Forrás: MTI