Simicska és Vajna Tímea egy klubban – de idén is egy gázszerelő vezeti a Forbes-listát

Harkai Péter 2019. december 26. 11:48 2019. dec. 26. 11:48

Az üzleti magazin hatodik alkalommal jelentette meg a leggazdagabbnak becsült magyar vállalkozók listáját.

Míg a hajdan legendás „birodalomalapító” Simicska Lajos mondhatni a „futottak még” vigaszágán a 36. pozíción szürcsöli valahol a koktélját, a dobogó s a lista elején változatlanul a felcsúti vadzseni Mészáros Lőrinc áll 407,7 milliárdnyi vagyonával, amint „udvarhölgyei” is a tavalyról ismert kettős.

Csányi Sándor a magazin adatai szerint,bár növelte a vagyonát, de a második helyen jegyzett 368 milliárddal, míg a pornócézárként ismertté vált, mára a nemzetközi sportélet irányába is terjeszkedő Gattyán György 244,9 milliárdon becsült vagyonával a harmadik.

Némi meglepetéssel szolgál, hogy a másik hűséges miniszterelnöki fegyverhordozó, Garancsi István, a 20. helyre csúszott: mindössze 63,7 milliárdot sikerült összeépítenie az idén.

Az év meglepetésembere, illetve asszonya, pontosabban özvegye az Andy Vajna örökségével Schmidt Máriát is megelőző Vajna Tímea. Timi – bár Vajna halála után úgy tűnt egy rövid ideig, hogy elszegényedett – utóbb a sorsdöntőnek tűnő végrendelet elkallódása és egyéb rejtélyek következtében, egyelőre 37 milliárd felett majszolgatja a fánkot a Forbes 50-es listáján. Schmidt Mária két hellyel alatta 35,5 milliárddal tartja a pozícióját.

Érdekes egybeesés, hogy mindkét hölgy megözvegyülés következtében lett figyelemreméltó gazdasági tétel.

Meglepő vagy megnyugtató, ki-ki ízlése szerint fogadja, de a harcosan ellenzéki Graphisoft-alapító Bojár Gábor még határvonalon, de 48.-ként 31,4 milliárdra becsült anyagi hátterével még tartja az elitklub tagságát.

A lista utolsó helyén – de még hibahatáron belül – találjuk a vadregényes nemzetközi hírre szert tett MOL-alvezér Hernádi Zsoltot, aki a tavalyi 39. helyéről idén az 50.-re csúszott 30,4 milliárdnyi portfóliójával.

A tavalyi évhez hasonlóan, idén is két dollármilliárdos szerepel a listán: az amerikai Forbes – mind Mészáros, mind Csányi rajta lesz a márciusi – A világ milliárdosai című különszám listáján.

A részletes listát a Forbes magazin oldalán olvashatják el.