Soha nem volt még ekkora lehetőség a NER lerombolására

Azóta egyértelmű, amióta az Orbán-kormány átírta a választási törvényt és maga alá gyűrte a sajtót: ezt a hatalmat, ha egyáltalán legyőzhető, kizárólag olyan választáson lehet leváltani, ahol egyetlen erő áll szembe vele (vagyis akkor, ha a választáson arról, és csak arról kell dönteni, hogy mennie kell-e Orbán Viktornak).

Ezzel természetesen maga a társadalmat illetve a magyar államot foglyul ejtő Orbán Viktor is tisztában van: az elmúlt nyolc évben számtalan szabálymódosítás szolgálta azt az egyedüli célt, hogy az ellenzéki pártoknak eszükbe se juthasson közösen indulni. Ők pedig értettek is a szóból, és arra tettek fel minden tétet, hogy egyszer majd egyikük kiemelkedik a többiek közül, és egyedül is képes lesz megverni a Fideszt. Hogy ez mennyire naiv ábránd volt, azt legutóbb a Jobbikkal demonstrálta a kormánypárt: ha valamelyik ellenzéki erő túlságosan megerősödik, akkor Orbán ráküldi a Számvevőszéket, a NAV-ot, elveszi a médiáját, az állami támogatását – addig üti minden törvényes és törvénytelen eszközzel, amíg vissza nem gyengül oda, ahol a centrális erőtérben az eleve elrendelt helye van.

Ördögi kör: amíg az összes hatalmi adu a Fideszé, soha nem lesz képes egyetlen párt sem megszorongatni a kormányon lévőket.

Most azonban mégis megnyílt egy esély: kicsi ugyan de reális és komolyan vehető. Az EP-választásoknak ritkán van valódi, rövid távú politikai tétjük. Ennek a mostaninak viszont van, méghozzá a Fidesz hibájából.

Úgy alakult, hogy a magyar kormánypártnak a saját európai pártcsaládját, a Néppártot is sikerült foglyul ejtenie. Az EP-képviselők száma alapján a Fidesz az egyik legerősebb párt a Néppártban, és rendelkezik azzal a zsarolási potenciállal, hogy a képviselőit bármikor átültetheti a populista euroszkeptikusokhoz, meggyengítve a Néppártot. Emiatt nem érvényesített semmilyen valódi szankciót az EU az Orbán-kormánnyal szemben, annak ellenére, hogy még a Néppártban is mindenki tisztában van vele: az EU-támogatások körüli, Brüsszelig látszó korrupció az Orbán-család személyes gazdagodását szolgálja. (Idézet a Sargentini-jelentés EP-vitájából Frank Engel néppárti képviselőtől: „Nagyon unom, hogy évente 5 milliárd eurót arra költünk, hogy néhány ember az ön környékén gazdagabb legyen”.)

Ez a zsarolási potenciál annál erősebb, minél jobban szerepel itthon az EP-választáson az Orbán-párt, azaz minél nagyobb képviselőcsoport elmozdításával tudja fenyegetni a Néppártot. Ahhoz, hogy ez a helyzet – és vele az Orbán-rezsim túlélési perspektívája – jelentősen megváltozzon, most csupán annyit kell tenni, hogy le kell értékelni a Fideszt a Néppárt szemében. Ahhoz pedig, hogy a Fidesz leértékelődjön, arra van szükség, hogy jelentősen csökkenjen a fideszes EP-képviselők száma az öt évvel ezelőttihez képest.

Nézzük akkor a számokat. Magyarországon az EP-választás egyfordulós, arányos listás szavazás, amelyen csak pártok indulhatnak. A szavazás 21 mandátum sorsáról dönt. 2014-ben az EP-választáson összesen 2. 319. 493 szavazatot adtak le. Ennek alig a felét (1. 193. 991) kapta a Fidesz listája, mégis elvitte a parlamenti helyek közel 60 százalékát. Egy mandátumhoz ugyanis körülbelül 5 százaléknyi szavazatmennyiségre van szükség, a mandátumot nem eredményező szavazatok pedig egyszerűen elvesznek.

A 2014-es EP-választásra májusban, mindössze másfél hónappal az ellenzéki szavazókat demoralizáló, a Fidesz számára ismét parlamenti kétharmadot hozó országgyűlési választás után került sor, egy olyan pillanatban, amikor az összefogás gondolatához a kudarc és a reménytelenség képzete társult. Most másképp van: a rabszolgatörvény botrányos megszavazása után a parlamenti ellenzék egységesen lépett fel, amit az ellenzéki szavazók nem egyszerűen tudomásul vettek, de a karácsonyi-újévi időszak tüntetéseinek tapasztalatai szerint lelkesen üdvözöltek, reményt adó politikai fejleményként fogadtak.

Nem alaptalan a feltételezés, hogy amennyiben az ellenzék – az MSZP-től az LMP-n át a Jobbikig – egységes listán indul az EP-választáson, akkor ez a lista több szavazatot kap, mint 2014-ben a széttagolt ellenzék együttvéve, és az együttműködés mozgósító ereje révén a Fidesz listáját is legyőzheti.

Ha ez megtörténne – azaz a 21 megszerezhető mandátumból mondjuk 11-et elvinne az ellenzék, és csak 10 jutna a Fidesznek –, annak nehezen túlbecsülhető, sorsfordító hatása lenne.

A Néppárt észrevenné, hogy a Fidesz pátyolgatása, a korrupció fölötti szemhunyás zsákutca, nem tartható tovább. A Néppárt politikáját nem lenne ok többé a Fideszhez igazítani. A Fidesz az EU populistái szemszögéből is veszítene a vonzerejéből, hiszen csak egy sokkal kisebb, zsugorodó képviselőcsoportot tudna nekik fölajánlani. A Fidesz európai befolyásának csökkenésével megnyílna az út az Orbán-klánhoz kötődő visszaélések érdemi vizsgálata, a felelősök megnevezése és a pénzcsapok régóta indokolt elzárása előtt: egyszerre szűnne meg a rendszer külső finanszírozása – ami eddig működésben tartotta –, és a Néppárt érdekeltsége abban, hogy a nyílt színi korrupció fölé védőernyőt tartson. Ezek a fejlemények igen borússá tennék a Fidesz 2022-es magyarországi választási kilátásait.

A mostani esély azért különleges, mert az ellenzéknek szinte semmit sem kell feladnia annak érdekében, hogy a Fideszt megverje. Az EP-választás nem a pártok sorsáról dönt, nincsenek komoly finanszírozási hatásai a pártokra nézve. Ha nem lesz közös lista, a jelenlegi közvélemény-kutatások adatai szerint az MSZP-nek és a Jobbiknak fejenként 2-3, a DK-nak 1 EP-képviselője lesz, az LMP-re adott voksok pedig valószínűleg elvesznek. A Momentum erős hajrával esetleg elcsíphet egy helyet, de optimális esetben is csupán 8 mandátumon osztozhat az egész ellenzéki térfél.

Nyolc képviselő; a Brüsszelből fizetett stábjaikkal együtt is legfeljebb negyven ember öt évnyi jóléte van a pakliban külön indulás esetén. A közös lista viszont 10-11 helyet kínál (méghozzá úgy, hogy a győzelem után minden párt a neki szimpatikus EP-frakcióba küldheti az embereit, ugyanúgy, mintha külön indultak volna), meg a Fidesz fölött aratott, rég várt győzelem érzését, és hosszabb távon az Orbán-rendszer leváltását.

2010 óta soha nem volt még ekkora lehetőség a NER lerombolására. A pártok most beszélőviszonyban vannak egymással, a választóközönségük pártolja az együttműködést, van kézzelfogható közös cél – már csak egy vállalható lista kell. Igaz, ebben az esetben le kell mondani arról, hogy az ellenzék pártjai politikai elfekvőként használják az EP-t, de ez most is legfeljebb egy-két embert érint a formálódó pártlisták potenciális befutó helyein lévők közül. Vannak látványosan jó munkát végzett EP-képviselők, akiket érdemes lenne a közös listára tenni, vannak ígéretes új jelöltek, és azoknak a pártoknak is lehet helyet ajánlani a listán amelyek egyedül szinte biztosan nem jutnának be.

Egy szó mint száz: itt az idő, most vagy soha – közös ellenzéki EP-lista kell, és Orbánék kezdhetik vágni a centit.

Szerző: Hargitai Miklós