Soros György cáfolja, hogy pénzzel támogatná az amerikai tüntetőket

HírKlikk 2020. június 6. 13:58 2020. jún. 6. 13:58

„A Facebookot és a Twittert, illetve más közösségi platformokat használnak most annak a teljes mértékben cáfolt összeesküvés-elméletnek a terjesztésére, hogy Soros György és a Nyílt Társadalom Alapítvány fizet a tüntetőknek, ez esetben a George Floyd meggyilkolása miatt tiltakozóknak. Felháborít minket ez a próbálkozás, amely az elemi erejű felháborodást próbálja megkérdőjelezni" – idézi a 444 a szerkesztőséghez eljuttatott közleményében Soros György szóvivőjét.

Michael Vachon közlése szerint, az ellenük felhozott vádakat egyebek mellett már a New York Timesa Snopesa Politifacta Reutersaz AFP és a Vox is cáfolta, most azonban Soros alapítványa, a Nyílt Társadalom Alapítvány (OSF) is közleményt adott ki.

Mint írják, „alapítványunk büszke támogatója olyan szervezeteknek, amelyek cselekvésre sarkallják a polgárokat, és küzdenek az amerikai polgárok jogaiért, akik kárpótlást remélnek a kormánytól sérelmeikért, ugyanakkor jelezték, hogy a George Floyd halála és a rendőri brutalitás ellen tiltakozók mindenféle cinikusok állításával szemben nem fizetségért, hanem mély felháborodásukban és az országuk iránt érzett aggodalomtól vezérelve tüntetnek.