Számvetés az Orbán-kormány utolsó évéről

Ebben az írásban erre teszek kísérletet, azt mutatom be fő vonalakban, hogy az év eleji reményekhez képest miként alakultak a tényleges történések. Az áttekintés a járványhelyzeten túl a régóta elfogadott, alapvető makroökonómiai mutatók (növekedés, külső és belső egyensúly) tükrében történik.

A járványhelyzet

December utolsó dekádjára fordulva sajnos azt kell rögzítenünk, hogy a koronavírusjárványnak a nyári hónapokban ugyan voltak csillapodottabb szakaszai, ám az idei harmadik és negyedik hullám után az ötödik kapujában vagyunk. Annak ellenére, hogy több mint 6 millió honfitársunk kapott már oltást, a tavalyi 9537 járványban elhunyttal szemben, az idei esztendőben számuk a harmincezret közelíti. Míg tavaly csak egyetlen napon kezeltek nyolcezernél több covidos beteget kórházban, az idén tavasszal legalább egy hónapon át tízezer fölötti volt a kórházi terhelés. S még az év végén, novemberben is többször lehettünk aggódó tanúi a kórházak magas leterheltségének. Vagyis közel sem beszélhettünk, beszélhetünk a járvány érdemi csillapodásáról. Ennek ellenére a kormány – letudva az oltóanyagok beszerzését és az egyénekre kiszignálva a védekezést – a társadalom védelme helyett nyíltan és bevallottan a gazdaság védelmére helyezte a hangsúlyt. Nézzük, milyen eredménnyel. 

Növekedés

A 6-6,5 százalékra becsült idei növekedés első ránézésre imponálónak tűnik, csakhogy a tavalyi évvel együtt csupán két százalékos a többlet, ami édeskevés. Különösen annak fényében, hogy mekkora áldozathozatal, adósságnövekedés húzódik meg a hátterében. 

Az első háromnegyed évi teljesítmények alapján az unió 27 tagállamán belül a kilencedik helyet foglaltuk el, de a negyedévről negyedévre mért adatok tekintetében az alsó fertályba tartozunk. A harmadik negyedévben a lendületünk megtört és további gyengülés várható, hiszen az év utolsó hónapjaiban csökken a mezőgazdaság és az ipar kibocsátása is. 

Láthatóan és várhatóan a növekedés szerkezetében nem tudunk visszatérni a fenntartható fejlődést garantáló beruházás- és export húzta pályára. A beruházások ugyan a második negyedévben belendültek, de a fogyasztás erősödésével együtt olyan importemelkedést vontak maguk után, amivel az export az év második felében már nem tudott lépést tartani. Az importtöbblet pedig levonást jelent a növekedés dinamikájából. Az exporttal szemben a belső kereslet húzása vált dominánssá és a továbbiakban is ez várható. Ezen belül - előreláthatóan – ráadásul kedvezőtlen fordulatot jelez az állóeszköz-fejlesztések húzóerejének gyengülése is.

A kormány a legutóbbi időkig azzal dicsekedett, hogy nálunk a válságkezelés nem a kieső fogyasztás pótlásával történik (ez teljesült is!), hanem a hosszútávú versenyképesség erősítésére koncentrálva a beruházások felfuttatásával. És ebből majd idővel lecsorognak jövedelmek a fogyasztás számára is. (Magyarán és leegyszerűsítve a 2020-ban éhezők majd 2021-2022-ben enni kapnak…) A kabinet úgy vélte, hogy a (főként baráti) cégeknek folyósított, több százmilliárd forintos ingyenes juttatások és a jegybanki kedvezményes konstrukciók révén a beruházások 2021-ben már belendülnek, az ütemük pedig 2022-re megközelítően megduplázódik. 

Az MNB is – ez év júniustól szeptemberig – határozott ütemerősödést prognosztizált 2022-re, ám legutóbbi, decemberi előrejelzésében hasonló határozottsággal fordított az ellenkezőjére. Az idei első háromnegyed évi kilenc százalékos dinamika után az év utolsó hónapjaira már csak négy százalékos növekedést prognosztizál, ami szerinte 2022-ben ennél is alacsonyabb lesz. 

Varga Mihály és Orbán Viktor decemberi bejelentései után nyilvánvalóvá vált, hogy a jövő évi választások megnyerése érdekében példátlanul felturbósított költségvetési politikát – a lakosságot per pillanat a legkevésbé sem érintő módon –, a beruházások korlátozásával kívánják korrigálni. Mindebből úgy néz ki, hogy 2021 utolsó hónapjaiban a magyar gazdaság a hosszú távú fejlődés szempontjából legrosszabb pályára állt, arra, amelyet jószerivel csak a fogyasztás húz, ennek hátterében pedig emelkedik az eladósodás. (Ezt a modellt és következményét az előző rendszerből sajnos jól ismerjük.)

Költségvetés – eladósodás

A 2021. évi költségvetést teljesen szétverték. Konszolidálásáról már tavalyi elfogadását követően lemondtak. Idei módosításakor 2020-hoz képest mindössze 0,5 százalékponttal kívánták mérsékelni GDP-hez mért hiányát, amit már a kormánnyal lojális Költségvetési Tanács is nehezményezett. Ám Varga Mihálynak tavasszal erre csak annyi volt a válasza, hogy a gazdaság újraindításához szükség van a GDP 7,5 százalékára tett deficitre.  Az eredetileg tervezett 1500 milliárd forintos államháztartási többletköltésből így lett 3860 milliárd forintos terv, ami aztán 200 milliárddal még továbbhízott. November végéig a központi kormányzatnál úgy mutattak ki 3931 milliárd forintos hiányt, hogy a tervezetthez képest a bevételek is emelkedtek. 

Orbánék kiadási túlköltekezésével „csak” az a gond, hogy annak zöme nem a gazdaság versenyképességének erősítését szolgálta, hanem a fogyasztói keresletet élénkítette vagy/és presztízsberuházásokra, valamint soha meg nem térülő fejlesztésekre fordítódott. (Ezt a modellt is ismerjük – valahonnan.)

Az adott évi deficit tudvalevően hozzáadódik a mindenkori államadóssághoz. Ennek a kormány által 2021-re várt összege több mint kétszerese lesz a globális válság mélypontján, 2009-ben mértnek. Az Orbán-kormánynak sikerült ledózerolnia azt az adósságráta-csökkenést jelző pályát (a magán-nyugdíjpénztári rendszer felszámolásával egyetemben, amiből implicit adósság képződött a nyugdíjrendszerben!), amit 2012 után preferált, szembe fordulva saját gazdaságstratégiájával. Ezen belül is azzal a helyes céllal, hogy a magyar gazdaság sérülékenységének csökkentése érdekében mérsékelni kell az államadósságon belül a külföldi hitelezőknek való kitettséget. Ezzel szemben az idén szeptemberben hozzávetőleg a háromszorosára emelték az évi devizakibocsátási tervet, és dollárban valamint euróban hosszú lejáratokra – nem kis költséggel terhelten – hiteleket vettek fel (összesen 4,5 md eurót). Ehhez jött decemberben az 1 milliárd jüanos zöld kínai kötvénykibocsátás.

 Mindezekhez képest Orbán Viktor áprilisban arra hivatkozva mondta le Brüsszelben a Helyreállítási alap minimális kamattal terhelt, ránk kiszignált kölcsönrészét (kb. 3400 milliárd forintot), hogy nem akarja tovább eladósítani az országot. (Emlékeztetnék: a jelzett kölcsönfelvételek ezt követően történtek, miként a Fudan Egyetemről, a Budapest-Belgrád vasút és Paks II. projektjének felgyorsításáról szóló döntések is ez után születtek meg.)

Momentán a pénzügyi kormányzat feladata, hogy – megfelelendőn a stabilitási törvénynek – az államadósság rátáját az első háromnegyed évi 80,5 százalékról 80 százalék alá szorítsa le. Akkor, amikor az év utolsó negyedévében szaladt el leginkább a költségvetési túlköltekezés és mérséklődik a GDP üteme. Meg fogják oldani. A látszatok és a szokásos sikerkommunikáció szintjén biztosan, ám az újra felpörgetett adósság terhei ránk, gyermekeinkre és unokáinkra fognak hárulni. 

Infláció – Magyarország jobban teljesít

Az első tizenegy havi adatok szerint az Európai Unióban Magyarországon volt a legmagasabb az infláció. S valószínű, nem kell sokat drukkolnunk ahhoz, hogy az év átlagában is megőrizzük ezt az „elit” pozíciónkat (2018-2019-ben és 2020-ban még be kellett érnünk a második helyezéssel), ami egyáltalán nem véletlen. Hiszen nálunk az inflációt nemcsak a külső hatások (a globalizáció szakadásaiból adódó hiányhelyzetek, megugrott nyersanyag- és energiaárak, szállítási költségek) fűtik, de a fellazított költségvetési és jövedelempolitika teremtette kereslettöbblet – feszes munkaerő-piac mellett –, valamint a régiós valutákénál nagyobb árfolyamromlás is. 

Az infláció visszaszorítására hivatott jegybank e feladattal az adott laza fiskális jövedelempolitika mellett egyrészt kevéssé tud megbirkózni, másrészt nyár óta e téren felmutatott erőfeszítései felemás viselkedésről tanúskodnak. Azon túlmenően, hogy kamatemelő ciklusát késve indította és a piac által vártnál kisebb mértékben adagolva, a pénzteremtést más csatornákon még fel is erősítette. Csak decemberben deklarálta állampapír-vásárlásainak és vállalati kötvényprogramjának felfüggesztését, de ezt is úgy, hogy ha szükséges, akkor hitelezésével továbbra is rendelkezésre áll. 

Nem véletlen, hogy a piac nem tartja elég hitelesnek ezt a jegybanki politikát, ami abban is visszatükröződik, hogy az MNB nyári szigorító lépései után emelkedik az euró forintárfolyama. Az árfolyamgyengülés pedig – eminensen az importon keresztül – inflációra vezet.

Külső egyensúly

A belső egyensúlyromlás 2021-ben külsővel is párosul. 2020-hoz képest megerősödött az ikerdeficit jelensége, azaz a magas költségvetési hiánnyal párosuló külgazdasági mérlegromlás. Külkereskedelmi mérlegünket importtöbblet rontja; fizetési mérlegünk passzívuma (a devizában történő kifizetések meghaladják a befizetéseket) az MNB szerint a duplája lesz a tavalyinak. Ezen közben – szintén az MNB várakozása – határozottan romlik az ország külső finanszírozási képessége, ez a mutató még tavaly is pozitív volt. Negatívba fordulásában szerepet játszik az uniós pénzek elapadása is. A kiépített NER mechanizmusai és Orbánék magatartása miatt ebben az évben nem kapunk egyetlen centet sem az unió helyreállítási alapjából, de az új uniós költségvetési periódus kohéziós forrásaiból sem. (A kormány ezeket költségvetési forrásból ígéri pótolni, ami pedig a hiányt, az adósságot duzzasztja és az inflációt emeli …)

                                                                    xxx

Ha az olvasónak volt türelme figyelmesen végigolvasni ezt a tényekre hagyatkozott, a folyamatokat összefüggéseiben is bemutatni igyekvő leltárt, akkor maga is megállapíthatja, hogy a politikai szempontok alapján vezérelt járvány elleni védekezés és gazdaság-újraindítás tényleges eredményei köszönő viszonyban sincsenek a kormánypropaganda által sulykolt sikerekkel. Sőt. Éppenséggel e propaganda alaptalansága kellene, hogy szemet szúrjon. 

Ám azzal is tisztában vagyok, hogy a lakosság többségét nem érdeklik a makrogazdaság összefüggései. Az ezzel foglalkozó elemzőnek azonban kötelessége felhívni a figyelmet a példátlan méretű pénzosztogatáson túlmutató, közeljövőre nehezedő terhekre. Azokra, amelyeket előbb utóbb mindannyiunknak viselnie kell.