Szavazó-utalvány
A Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára bejelentette, hogy „Őszig minden nyugdíjas több címletből álló, papíralapú utalványt kap 30 ezer forint értékben, amelyet vidéki kisboltokban, a nagyobb üzletláncokban, a piacokon és az őstermelőknél lehet majd beváltani” Megtudtuk azt is, hogy a kormány ezzel „az indokolatlan áremelések ellen” lép fel.
Azonnal felmerült bennem a kérdés, hogy vajon a célzott közösségnek, a nyugdíjasoknak nincsen-e történelmi „de ja vu érzése”, hiszen közöttük még sokan lehetnek, akik emlékeznek, vagy a szüleiktől hallották közvetlenül, hogy a II. világháború után az ország vezetése szelekciós politikát csinált a szegénységből: az „árdrágítókat” kezdte üldözni a súlyos gond felszámolása közben. Ezek voltak azok, akikre vonatkozóan egy régi Híradó-részletet közölt a HVG nemrégiben. Ebben elhangzik az, hogy „a dolgozók kenyere, ruhája és cipője függ attól, hogy megvédjük a láncolók és árdrágítók ellen a forintot”. Már akkor is meg akartak minket védeni...
Nem vagyok közgazdász, de arra emlékszem az egyetemi tanulmányaimból, hogy amikor pénzhelyettesítőket nyomtattak, annak tudott kellemetlen következménye lenni. Tényleg, miért nem forintban adják oda ezt az összeget? Erre a válasz az volt, hogy mert „meghallgatták az idősek visszajelzéseit és az idősek tanácsait”, és úgy látták, hogy az utalványszerű támogatás orvosolja leginkább a problémát.
Remek, akkor már csak látni szeretném azt a részletes munkát, amelyből kiderül, hogy kik, milyen módszerrel, mikor, hol, hogyan, milyen kérdések alapján, mekkora körben végezték el a felmérést, milyen visszajelzéseket kaptak, és milyen tanácsok voltak azok, amelyeket végül nem fogadtak meg. Azt is szeretném tudni, melyek lehetnek az indokolt (!) áremelések, és azokat kik hajthatják végre büntetlenül. Amíg ezekre nincs válasz, addig ez az intézkedés semmivel sem jobb, tisztább, nemesebb, mint a nyolcvan évvel ezelőtti akció, amit hamarosan a Rákosi-korszak követett. Nagy valószínűséggel ez az egész az átgondolatlanul meghirdetett, és Orbán-tempóban elindított nyugdíjas áfa varázslás sikertelenségét próbálja orvosolni, illetve eltussolni, hogy az mennyivel többe kerülne az államnak, hiszen itt „csak” 60-70 milliárd forintról van szó!
Végül tegyünk úgy, mintha ez az áfa-vergődés nem lenne. Akkor miért csak a nyugdíjasok a kedvezményezettek? Hiszen, ha indokolatlan áremelések vannak, azok minden polgárt érintenek, főleg a legkisebbeket, akik mások eltartására szorulnak. A gyerekek kevesebbet számítanának, mint az idősek? Hát végül is nincs szavazati joguk, az biztos.