Szexbotrány a kaposvári színházban
|
2017. július 16. 05:30
2017. júl. 16. 05:30
Megdöbbentő poszt jelent meg a Facebookon, amelyet egy kaposvári színésznő címzett nyilvánosan munkaadójának, a Csiky Gergely Színház megbízott igazgatójának.
A Bors cikke szerint Érsek-Obádovics Mercédesz többek között azt írta, hogy Fülöp Péter decemberben és februárban szóban és írásban is biztosította arról, hogy sok munkája lesz a színpadon, de a színésznő azt is hozzátette: márciusban az igazgató kihúzatta őt mindenből arra hivatkozva, hogy konfliktus van közöttük, így nem tudott más színházakban munkát keresni.
A fiatal színésznő - aki megbízásos szerződéssel dolgozik a teátrumnak, nem társulati tag - részletesen ecsetelte, hogy szerinte visszaélt az igazgató a hatalmával, ami szerinte a konfliktus közöttük, ám a szexuális tartalmú részleteket olyan naturálisan fogalmazta meg, hogy annak idézésére még a Bors sem vállalkozott. Kifejtette, mit szeretett volna az igazgató, ám ő hátat fordított neki, és szerinte ezért esett el a munkáktól.
A színésznő a kiírását egy nap után törölte, a sajtó megkeresésére nem reagált.
A Bors megkereste a Csiky Gergely Színháza vezetőjét. Dr. Fülöp Péter elmondta, megteszi a jogi lépéseket Mercédesz ellen.
- Nem kommentálom a posztot, mert valótlanságok vannak benne. Becsületsértés, rágalmazás miatt indítok eljárást, mert a jó hírnevem és a becsületem forog kockán. Kaposvár kisváros. Egy sértődés következménye a kiírás, amit nem is értek, mert nem én döntöm el, ki milyen szerepeket kap. Úgy neveltek, hogy ne legyek bosszúálló, haragtartó típus. Ha Mercédesz nyilvánosan bocsánatot kér, akkor természetesen ugyan¬úgy játszhat a teátrumban, mint eddig - mondta el az igazgató.
Érsek-Obádovics Mercédesz szombaton megtörte a hallgatást, a Facebookon üzenet a sajtónak:
"Tisztelt sajtó! Tisztelt olvasók! Kedves facebook közönség! Tegnapi szexuális zaklatás és más szerződésszegéseket tartalmazó posztom egy általam készülőben lévő novellás kötet pici részlete volt, amely bár létező társadalmi problémákat boncolgat, de teljes mértékben fiktív történeteken keresztül. Ez a novella részlet is fiktív. Bármely létező személlyel való azonosítás téves. Ezúton elnézést kérek mindazoktól, akiket ez érintett. Érsek- Obádovics Mercédesz"

Forrás:
Bors