Szinetár Dóra: ami egykor fröccs melletti kansztori volt, ma már hál' istennek büntetendő

HírKlikk 2020. július 2. 07:42 2020. júl. 2. 07:42

Sok év után társulatot vált Szinetár Dóra, és ez már eldöntött tény volt a Budapesti Operettszínház friss botránya előtt is. Nemcsak a színpadon aktív, közéleti kérdésekről is gyakran megszólal, mindig a tolerancia és a szeretet nevében. A Magyar Narancsnak adott interjújából a lap online felületén közöltek részleteket.

 

Szinetár Dóra huszonhét éve játszik a Budapesti Operettszínházban, szeptembertől a Thália Színházban folytatja. A döntése okáról elmondta, hogy egyrészt úgy tűnt, hogy a jelenlegi vezetésnek nincs rá szüksége, és az ízlésük, művészeti elképzeléseik is egészen eltérőek. Másrészt – és ez volt a döntő szempont – kapott egy visszautasíthatatlan ajánlatot. Sosem hívták még tagnak másik társulatba, az elmúlt harmincnégy év alatti rengeteg szerep mindegyike egyszeri felkérés volt.

– Azzal, hogy a Tháliába szerződsz, fölvállalod Kálomista Gábort?

– Az Operettszínház balettigazgatójának (Apáti Bencének – C. D.) ezerszer durvább megnyilvánulásai vannak közszereplőként. A kinevezésekor mégsem kérdezte meg senki, miért nem mondunk fel zsidók, melegek, másként gondolkodók, és mindenki, akiket hol burkoltan, hol egyértelműen elítél hetenként egy élő tévéadásban. A Tháliában többek közt Molnár Piroskával, Zayzon Zsolttal, Tamási Zolival játszhatok együtt Béres-, Valló- és Tarnóczi-rendezésekben, ráadásul nagyon tisztességes fizetésért. Ez elsősorban Kálomista Gábor érdeme. A társulat nagyon szereti, és láthatóan a színházba semmit sem visz be az egyéb dolgaiból. Úgy érzem, nem tisztem az életé­nek a közös munkánkon kívül eső részét megítélni. Szeretném olyan munkából eltartani a három gyerekemet, amely szakmai­lag kihívás, de emberileg nem kell belehalni. Hiszem, hogy jó lesz ott nekem.

– Nemrég nyilvánosságra került, hogy Kiss-B. Atillának, az Operettszínház főigazgatójának és Kriza Zsigmond korábbi ügyvezető igazgatónak a szakmai munkájára és az általuk teremtett munkakörülményekre többen panaszt tettek. Vizsgálatot indított az Emmi is. Mit gondolsz, a történtek hozhatnak változást az intézményben?

– Bármi is lesz a vizsgálat eredménye, 2020-ban ez vállalhatatlan történet. Vannak férfiak, akik nem veszik észre, hogy a világ megváltozott, hogy az, ami egykor két fröccs mellett jó kis kansztori volt, ma már hál’ istennek jogtalan, jogsértő, büntetendő magatartás. Vannak helyzetek, amikor tudni kell azt mondani, hogy elnézést, hibáztam, levonom a konzekvenciákat. De láthatóan nem így történik. Pedig egyszerű és világos a képlet, bármit is kommunikál most a vezetőség például olvasópróbákon a színház és a társulat bemocskolásának szándékáról. A dolgozók jó része csak túlélni próbál, mert félnek a retorziótól, féltik a jövőjüket.

Forrás: Magyar Narancs