Szlovákia máris reagált az új koronavírus-mutáns miatt kialakult veszélyre

HírKlikk 2021. november 27. 13:40 2021. nov. 27. 13:40

Eduard Heger szlovák kormányfő, pénteken utasítást adott a B.1.1.529 új koronavírus-variánssal – azaz az Omicron-nal – összefüggő óvintézkedések elfogadására. Felkérte a szakmai konzíliumot is, hogy foglaljon állást az új mutánssal kapcsolatban. 

Az Új Szó a Szlovák Kormányhivatal tájékoztatására hivatkozva azt írja, hogy a miniszterelnök – miután telefonon beszélt Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság (EB) elnökével – azt hangsúlyozta: Szlovákia és a dél-afrikai régió között nincs közvetlen légi összeköttetés, de „ennek ellenére biztosítanunk kell a lakosok védelmét”. Hozzátette: Vladimír Lengvarský egészségügy-miniszter gondoskodik az utasok felkutatásáról, karanténba helyezéséről. Ugyancsak megkezdik a vírus-minták elemzését, DNS-szekvenálását.  

Az új mutánssal, az Omicron-nal kapcsolatos eddig információkról itt olvashatnak részletes tájékoztatót.

Forrás: ujszo.com