Sztrájkkal fenyegetnek a mozdonyvezetők

Somfai Péter 2022. január 13. 18:00 2022. jan. 13. 18:00

Bedühödtek, mert nem fogadják el, hogy az elszabadult infláció és egy tavalyi bérvita után 2021-ben egyetlen forinttal sem emelkedett a bérük. Osztottak, szoroztak és arra jutottak, hogy most fejenként egy összegben pontosan 546 ezer forintot kellene kapniuk a munkáltatójuktól, hogy megkapják a kiesett pénzüket. „Ennyivel kiegyenlítődne a MÁV-Start tartozása” – mondta kérdésünkre Barsi Balázs, a mozdonyvezetők szakszervezetének elnöke.

Ha munkabeszüntetésről van szó, Magyarországon a mintegy 3500 mozdonyvezető hangja a legfélelmetesebb. Ők a munkavállalói tömörülések „erős emberei”, a vasutasok értelmiségijei.

Sokan emlékeznek rá, 2008. február 2-3. között nem sikerült a VDSzSz-nek megállapodást kötnie a MÁV-val, ezért február 4-ére határozatlan idejű sztrájkot hirdettek, aminek következtében a személy- és teherforgalom napokon keresztül gyakorlatilag szünetelt Magyarországon. Maguk a mozdonyvezetők legutóbb 2016-ban készültek munkabeszüntetésre, akkor a munkakörülményeikkel voltak elégedetlenek. Sokáig úgy álltak a tárgyalások, hogy a MÁV-Start nem enged a követelésüknek, de az utolsó pillanatban mégis sikerült megállapodni. Akkor elmaradt a sztrájk.

„ Most ismét úgy áll a helyzet, hogy veszélyben van a megállapodás, ezért megtettük az első lépéseket a sztrájk szervezéséhez” – mondja a HirKlikknek a szakszervezet elnöke. Az ügyvivő bizottság február másodikán dönt a további lépésekről, de hozzáfűzi, „amíg van esély a megegyezésre, minden szalmaszálat megragadunk, hogy elkerüljük a vasúti közlekedés megbénítását”.

A konfliktus némi jóindulattal megoldható lenne, hiszen egy tavaly rosszul végződött bértárgyalás adja a vita alapját. Nyáron a vasutas szakszervezetek és a munkaadó kötöttek egy megállapodást, amelyet a mozdonyvezetők nem írtak alá, mert nem láttak garanciát arra, hogy a minimálbér és az infláció emelkedése esetén az alapbérük lépést tartana ezzel. „A megállapodás utolsó olvasatában még szerepeltek az általunk kért garanciák, de a végső szövegből kimaradtak. Ezért nem írtuk alá, és jól tettük. Minden, amit kockázatosnak tartottunk, bekövetkezett” – állítja Barsi Balázs. „A MÁV távolodott el a korábbi tárgyalásokon már elért szövegtől, de a többi vasutas szakszervezet mégis beadta a derekát.”

Hogyan viszonyulnak a vasutas kollégák a mozdonyvezetők mostani elégedetlenkedéséhez? „Meglehetősen óvatosan” – fogalmaz diplomatikusan az elnök. „A nyári tárgyalás óta hűvös távolságtartás van köztünk, nekik most nincs alapjuk csatlakozni hozzánk. Aláírták azt a bizonyos megállapodást, ezzel lemondtak minden jogukról. Persze tudják, ha nekünk sikerül kiharcolni a követelésünket, az hosszabb távon a többi vasutasnak is jó lehet.”

A kívülállók számára a félmillió forint – ránézésre – húzós követelésnek tűnik, de ez valójában nem több mint a mintegy 2550 „állami” mozdonyvezető átlagosan egyhavi keresete. Mielőtt ezt az összeget meghatározták, sokakkal konzultáltak, s arra jutottak, lényegében egy havi bérük értékével csökkent egy év alatt a jövedelmük. Ráadásul 2021-ben elmaradtak azok az évközi kifizetések is, amelyekkel 2020-ban még számolhattak.

Arról is kérdeztük Barsi Balázst, mennyiben érinti a szakmájukat az országosan tapasztalható munkaerőhiány? „Erősen” – fogalmazott tömören. Sokan léptek ki azok közül, akik akár csak alapszinten is beszélnek németül, ők ma már Ausztriában, vagy Németországban dolgoznak. „Sokan jelenleg is készülnek, még a negyven esztendősnél idősebbek között is szép számmal vannak, akik háromszor járnak német nyelvtanárhoz. Vannak, akik a határszélhez költöztek és ingázva dolgoznak az osztrák vasutaknál” – mondja.

Mozdonyvezetőből jelenleg is hiány van. Az állami vasúttársaságtól sok embert elszívnak az egyéb vasúti foglalkoztatók, a Rail Cargo, a GYSEV, és a teherszállítás. Optimális helyzetben pótolni kellene a kiesőket is, hogy csökkenjen a mozdonyvezetők meglehetősen hektikus leterhelése, de a szakszervezeti vezető szomorúan konstatálja: a szakmájuk már kevésbé vonzó a fiatalok szemében, mint az „ő idejükben” volt. „Ki szeret a 21. század második évtizedében szombaton, vasárnap, hétköznap és ünnepeken, akár éjjel-nappal dolgozni?” – teszi fel a kérdést, amire persze pontosan tudja a választ is.