Szűcs Tamás: ebbe bele is lehet dögleni
Tegnap este a szervezet honlapján közölte a tagsággal a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke, hogy átadja a két éve elvállalt posztot. Mint írja, a rengeteg harc és összetett feladat kimerítette, felőrölte, elfáradt, most inkább hátralép. Szűcs Tamástól megkérdeztük, kapott-e lófejet az ágya végébe...?
– Még egy hete sincs, hogy nyilatkozott a Hírklikknek az Erzsébet-táborokban zajló, kormánykampánynak is beillő „felmérésről”, aminek nevében olyan szórólapokat osztogattak a kisiskolásoknak a kormány-pénzelt Kopp Mária Intézet megbízásából, amelyek bőven kimerítik a politikai pedofília fogalmát. Ezzel szinte egy időben értesítette a közvéleményt a rendőrségi toborzóról is, amivel iskolarendőröket keresnek szeptembertől – a hirdetés villámgyorsan le is került a forrásoldalról. Miután imádjuk az összeesküvés-elméleteket, egyértelműen túl sok ez a jóból és önkéntelenül adódik a kérdés, hogy presszionálták-e finoman a lemondása érdekében?
–Ha bármi ilyesmi történt volna, egyértelmű, hogy maradok. Tipikusan az az alkat vagyok, aki ha bármilyen fenyegetést kap, csak azért is marad. Ha beszorítanak, tuti, hogy nem állok fel a székemből, szerintem ezt a képet sikerült kialakítanom magamról az elmúlt években.
– Sosem tűnt egy gyorsan kifulladó sprinternek, sokkal inkább szívós hosszútávfutónak. A legutóbbi beszélgetésünkkor nem látszott fáradtnak.
– Talán csak nem tűnt fel. De tény, hogy a járvány miatti pillanatnyi lélegzetvétel és távolságtartásnyi szünet ráébresztett, hogy az eddigi tevékenységet a jelen formájában egyszerűen fizikailag lehetetlen így folytatni. Miután újraindult az eddigi intenzív működésünk, kénytelen voltam megállapítani, hogy ez, így, érdemben nem megy tovább. Lehetetlen életvitelszerűen úgy ingázni szinte naponta Miskolcról, hogy az ne hasson ki a munkám minőségére. Márpedig miskolci lévén, ez volt a napi gyakorlat több mint két éven át. Ez irgalmatlan munka és teherbírás – muszáj volt váltani.
– Búcsúlevelében azt is megemlítette, hogy rengeteget dolgoztak azon, hogy a társadalom közönyén, fásultságán át tudjanak törni – rengeteget, de valószínűleg nem eleget. Csalódott?
– Ugyanitt azt is írtam, hogy az elmúlt két évben számos figyelemre méltó eredményt értünk el. A PDSZ tagsága megerősödött, markánsabban és határozottabban vagyunk jelen a közéletben, mint eddig. Hangunk egyre több helyre elhallatszik, rengeteg ügyben sikerült sikeresen, eredményesen eljárnunk. A legegyértelműbb siker pedig az a tény, hogy az utóbbi időben örvendetesen megnövekedett a PDSZ-be belépők száma.
– Mi lesz a jövőbeni szerepe mind a szakszervezetben, mind a saját egzisztenciáját illetően?
– Az országos választmány tagja maradok, a jogi státuszom nem változik, de az operatív munkából már nem veszem ki a részem az eddigi intenzitással, nem én leszek a szakszervezet arca. Az utódomat augusztus végére már feltehetően megtaláljuk. Az sincs kizárva, hogy visszamegyek a miskolci Földes Ferenc Gimnáziumba tanítani, ahol ráadásul izgalmas tanév kezdődhet az igazgatói pályáztatás eredményeként.
– Megpályázza az igazgatói széket?
– Nem, nem, ebben az oktatási rendszerben én egészen biztosan nem vállalok vezetői feladatot. A magyar-történelem és a színpadi drámafoglalkozások kielégítik a pedagógiai elhivatottságomat. A PDSZ érthető okokból nem tudja biztosítani a fővárosi egzisztenciát, holott a szakszervezetünk „ár-érték” arányban példamutató szervezet – csak ebbe bele is lehet dögleni. A döntésem nem volt váratlan, a járványidőszak alatt kissé jobban kiláttam abból az irgalmatlan munkatempóból, amit fenntartottunk és saját védelmemben, végül megléptem az elhatározásomat.
– Még azért kikérném a szakmai véleményét az ismét küszöbönálló vagy legalábbis annak tűnő újabb digitális rendszerben tervezett tanévkezdetről. Miként látja, adottak a feltételek a tavaszi autodidakta rendszerfelépítést követően?
– A technikai sokkot márciustól megugrották a kollégák, az eszközbeszerzésben egyértelműen várjuk a kormányzati segítséget.
– Vannak erre utaló jelek?
– Konkrétumokról nem tudok, de ezzel kitűnően lehetne demonstrálni, hogy mindent megtesznek a pedagógusokért. Az elérhetőségben a sávszélességet, az alanyi jogon szükséges technikai segítségeket remélhetően gyorsabban megkapják a kollégák, de mindezzel együtt, úgy gondolom, hogy ki kellene dolgozni egy differenciált protokollt a tanévkezdésre. A hétvégén több szakmai beszélgetésen vettem részt és egyértelmű igény mind a gyerekek, mind a tanárok részéről a személyes jelenlét hiányának kiküszöbölése. A virtuális kommunikáció kényszerűen meghatározta az elmúlt hónapokat és ez erős hiányérzetet generált. Ezért szükséges igény egy olyan protokoll kidolgozása, amit differenciáltan alkalmazni lehet a járványveszélyre való felkészülés részeként, hogy ne kelljen ismét akár hónapokra elzárni egymástól tanárt és diákot. Elvileg felkészültebb állapotban van az egészségügy is, a pedagógia is, szerintem indokoltabb lenne az esetekhez igazodni – nagyon fontosnak tartom a személyes jelenlét lehetőség szerinti biztosítását. A jelen oktatási szisztéma, akár a guminő – valamire jó, de nem az igazi.
