Tarjányi Péter: a háborút Oroszország nem nyerheti meg, de a Nyugat elveszítheti

„Meggyőződésem, hogy a mostani eredmények láttán nem adna utasítást a háborúra” – mondta egy évvel ezelőtt Putyinról a Hírklikknek, a háború első évfordulóján. Ugyanez a véleménye most, egy évvel később is? 

Igen, abszolút, az elmúlt két év mérlegét megvonva, két területen is nagyon komolyan veszített Oroszország. Az egyik a Balti tenger térsége, Finnország és Svédország NATO-csatlakozásával ugyanis teljes egészében elveszítette a régiót. Habár a beszélgetésünk idején a magyar parlament még nem ratifikálta Svédország csatlakozását, de ez már csak napok kérdése, s tekinthetjük most már olybá, mintha megtörtént volna. A Balti-térség elvesztése Oroszország számára azt jelenti, hogy többszáz évnyi hódítás eredményének mondhat búcsút, s erre Putyin nem lehet büszke. Mondhatni: Nagy Katalin és Nagy Péter forog a sírjában. Ugyanez elmondható a Fekete-tenger keleti térségére, ahol nincs mozgás, s a nyugatira is, ahol Törökország, Románia és Bulgária oldaláról a NATO veszi körül. És Oroszország ezen felül elveszített mintegy 300-350 ezer halottat és sebesültet és egy olyan gazdasági spirálba került, ami ugyan rövid távon jól működik, miután felélesztette a hadigazdálkodást, ugyanakkor hosszú távon többet veszít, mint amennyit nyer.

Ön hogyan vonja meg az utóbbi két év mérlegét?

A 2022. végi ukrán ellenállás, ellentámadás miatt az ő évük volt. 2023-ban Oroszország jobb helyzetbe került, mint volt 2022-ben, részben a szankciók kikerülésének, részben annak következtében, hogy az Európai Unió, de elsősorban az Egyesült Államok leállította Ukrajna támogatását. De korántsem lefutott a meccs, ezt a háborút Oroszország nem tudja megnyerni, igaz, a Nyugat el tudja veszíteni. Nagy kérdés, mi lesz, ezért tartom én 2024-et a fordulat évének. Az idén el fog dőlni, hogy a Nyugat folytatja-e a finanszírozást, az Egyesült Államok túl tud-e lépni a belpolitikai érdekein. Ha igen, akkor 2025-ben sokkal nehezebb helyzetbe kerül Oroszország.

Mi történik akkor, ha az USA leáll vagy nagyon visszafogja a támogatását?

Az idén Európa akkor is szinten tudja tartani azt, de 2025-re önmagában már nem lesz erre képes. Ha ez 2024 végéig nem oldódik meg Ukrajna szempontjából kedvező módon, akkor jövőre valami megállapodásra kell törekedni Oroszországgal, ami azonban Ukrajnának fájni fog. De ez még nincs lejátszva, lezárva. A finanszírozás a nagy kérdés.

Sokak szerint nem túl rózsásak a kilátások amerikai oldalról, mert jó esély van arra, hogy Donald Trump visszatér a hatalomba. És akkor ki tudja, mi lesz.

Én nem vagyok abban biztos, hogy még ha a republikánusok nyernének is, akkor ők nem folytatnák Ukrajna támogatását. Már csak azért is, mert valójában az, hogy Ukrajna idáig el tudott jutni az országa védelmében, az a Trump idején, 2017-18-19-ben indított felfegyverzésének is köszönhető, a támogatást nem a Biden-adminisztráció kezdte el. Az, hogy 2022-ben Ukrajna ellen tudott állni az orosz támadásnak, nagyobb részt köszönhető Trumpnak, mint Bidennek. A demokrata adminisztráció később kezdte el ontani a támogatást.

„Egyelőre nem látom, hogy meg akarnának egyezni, sem a politikai, sem a katonai vezetés oldaláról, egyik fél részéről sem látni az egyeztetés szándékát. Sőt, ma már a két társadalom sem akarja a kiegyezést. Ez pedig sajnos a háborúk tipikus melegágya” – mondta pontosan egy évvel ezelőtt. És most mit lát?

Azt, hogy tovább mélyült a két ország szembenállása, s még kevésbé akarnak megegyezni, mint korábban. Oroszország – a nyugati hezitálás és az amerikai belpolitikai feszültség miatt – arra játszik, hogy kibekkelje a következő 11 hónapot, ezért az idén a háború semmiképpen sem ér véget. Sőt, azt sem zárnám ki, hogy még valahol másutt is fellángol konfliktus, akár a Közel-Keleten jöhet még egy válság, például a jemeni húszik támadásai olyan méreteket öltenek, hogy a Nyugatnak partra kell szállnia Nyugat-Jemenben. Ez megosztja a figyelmet. Közben van, amiben Oroszország rövid távon jobban áll: hadiellátás szempontjából utolérte önmagát, köszönhetően részben a hadigazdálkodás bevezetésének, részben pedig annak, hogy Észak-Korea, Irán és Kína a segítségére sietett. Ezzel pedig végre tud hajtani kezdeményező támadásokat is.

Ez azt jelenti, hogy mára Ukrajna vesztes pozícióba került?

Úgy fogalmaznék, hogy ez még nem jelenti azt, hogy Ukrajna elveszítette a háborút, de szüksége van arra, hogy a Nyugat komolyan vegye a szerepét. Mintha a bokszmeccsben a Nyugat az Oroszországgal szemben hozott szankciókkal és Ukrajna támogatásával bevitt volna néhány komoly ütést, sőt, padlóra is küldte Oroszországot, de hiába tart még közben a meccs, elegánsan elsétálna a ring egy másik sarkába, ezzel esélyt adva az ellenfélnek arra, hogy folytathassa a támadást, a háborút. Oroszország ma már komolyan veszi a háborút, tanult a saját hibáiból, s egyes területeken, például a drónok használatában megelőzte Ukrajnát. És óriás baj, hogy megszakadt az ukránok utánpótlása.

Ennek volt köszönhető a napokban Avgyijivka eleste?

Ennek is, de emellett annak is, hogy a katonai racionalitást felülírta a politikai érdek. Volodimir Zelenszij elnök megtiltotta az utóbb leváltott katonai főparancsnoknak, Valerij Zaluzsnijnak, hogy a katonák visszavonuljanak. Ez a vita is hozzájárult Avgyijivka elestéhez. Ha százalékos arányban kellene kifejeznem: a kudarc oka 80 százalékban az, hogy a Nyugat nem szállít technológiát és ellátmányt, jellemző módon már a kézifegyverekhez sincs elegendő lőszerük az ukránoknak. A maradék 20 százalék vezethető vissza a politikai és a katonai vezetés vitájára.

Segít a katonai vezetés lecserélése? Mi várható az új vezetéstől?

Az új katonai vezetés valójában ugyanazt a stratégiát hajtotta első lépésben végre, mint amit az előző szorgalmazott. Megjegyzem, az új parancsnokság nem is tehet mást, mint az előző parancsnokság tett volna. Védekező hadműveletekre kell készülni, minél nagyobb veszteségeket kell okozni az oroszoknak, míg várnak a nyugati segítségre. Mert, miként már az előbb mondtam – de nem lehet elégszer ismételni –, ezt a háborút az oroszok nem nyerhetik meg, csak a Nyugat veszítheti el.

Megkezdődött a világ átrendeződése – ezt is ecsetelte egy évvel ezelőtt. Hol tart most ez az átrendeződés? 

Ez azért változik. A 2022-ben kezdődött tömbösödés befejeződött, Kína, Oroszország, Észak -Korea, Irán és Fehéroroszország egy tömbbe tömörült, és nyíltan vállalják a konfrontációt a Nyugattal szemben, a Közel-Kelettől kezdve a Távol-Keleten át Európáig. Ez tavaly már befejeződött. Ezekben a térségekben a válságok tovább folytatódnak. Nem hiszem, hogy az idén véget érne a háború Ukrajnában, s nem zárom ki, hogy újabb háborús övezet nyílik, és/vagy a terrorizmushoz kapcsolódó biztonságpolitikai kihívás keletkezik. A Nyugat megpróbálja növelni a hadi kapacitását és egyensúlyozni, hogy tovább tudja működtetni a jóléti szolgáltatásokat – nagy kérdés, fog-e ez működni. Európa nem akarja magára hagyni Ukrajnát, és a nagy kérdés, hogy ez mire lesz elegendő az idén, mire lesz elég az utánpótlás, elsősorban Európa, másodszorra az Egyesült Államok részéről. Döbbenetesnek tartom egyébként, hogy Európa többet ad, mint az USA – ebben fordulat történt.

Egy éve is beszélünk már a magyar kormány hozzáállásáról. Ön akkor feltette a kérdést, „vajon az Orbán-kormány miért támogatja az inváziós, hódító orosz politikát?”. Azóta megtalálta a választ a kérdésre?

Erre továbbra sincs válasz. Számomra nagyon beszédes volt, hogy Alekszej Navalnij halála kapcsán ki szólalt meg itthon és ki volt, aki egy mondatot nem említett. Az összes, valamit is számító vezető, Keleten és Nyugaton egyaránt megemlékezett Navalnij haláláról és elítélte a Kreml, Putyin szerepét. Szombaton nagyon vártam, hogy Orbán Viktor az évértékelőjében legalább egy fél mondat erejéig említést tegyen Navalnijról. De nem tette. Ez nem korrekt, az sehogyan sincs rendben, hogy a Fideszből csak egy-egy politikus emlékezett meg az orosz ellenzéki vezetőről. Ha van abszolút bizonyíték, hogy miért beteg a rendszer, hogy miért kellene elküldeni, akkor ez az. Sehol sem fogadható el, hogy azért, mert valaki ellenzéki, vagy politikai, vallási kérdésekben másként gondolkodik, mint a hatalmon lévő, azt börtönbe zárják és ott meghaljon. Hogy likvidálják. Hogy nem tud túlélni. Ez egy elfeledett múltbéli rossz gyakorlat, amit meg kell szüntetni. Nemhogy a háborúról, de erről sem mond semmit a magyar kormány és ez igen nagy baj.

A magyar kormány hozzáállása jottányit sem enyhült Ukrajnával kapcsolatban, sem az EU-ban, sem a NATO-ban, nem szólva a hazai fogyasztású retorikáról. Meddig folytatható ez ön szerint? Svédország NATO-csatlakozása nagyon jó példa erre.

Valóban, habár a törökök ratifikációjának az elhúzódása érthetőbb volt, ott nem lógott ki annyira a lóláb, mint amennyire kilóg nálunk. Nem is lehet összehasonlítani sem a két országot, sem a lépéseket. Egy biztos, a törökök esetében ezen át fog lépni a Nyugat, nem úgy, mint Magyarország esetében. A káros diplomácia problémái velünk fognak maradni. Ha egy aláírásért jobb helyzetbe tudunk kerülni, ha kapunk – és jobb feltételekkel – új Gripeneket, kézifegyvereket, páncéltörőket stb. akkor nem baj, ha taktikázunk, hiszen ez a politika, ezzel nincs is problémám, feltéve, ha nem okoz biztonságpolitikai károkat. Ugyanakkor azért lehetett volna korábban és nyíltabban tárgyalni. Amit láttunk, az inkább zsarolásgyanús, nem pedig egy diplomáciai, politikai alku eredménye.