Tarlós István: Karácsony sem korrupt (1.)

– Lehet, hogy ez egy nagyon rövid interjú lesz…

– Miért?

– Esetleg, ha megsértődik az első kérdésemen.

– Nem hiszem.

– Örülnék neki, ha így lenne… Visszatalált önmagához?

– Nincs min megsértődnöm, jogos ez a kérdés, és egyáltalán nem bántó. Hiszen ha valaki ilyen sokáig első ember volt, különösen az utolsó kilenc évben – mert a főpolgármesterség mégiscsak a politikai elit része; nagyon legitim funkció, végül is többszázezer ember választása révén kapja a megbízást –, és egyik napról a másikra egy új élethelyzetre vált át, akkor vissza kell találni a „saját bőrébe”. Nyilván van, aki tagadja ezt, mások nem, attól még ez a realitás, ez az életszerű. Az másik kérdés, hogy ki tud ezen a problémám úrrá lenni, és ki nem, de ha emlékszik rá, akkor egyetért velem: én elég elegánsan adtam át a Városházát.

– Igen, ez így volt…

– Pedig gyerekkoromban a pingpong ütőt is összetörtem, ha elvesztettem egy meccset. Szóval, most fejben rendben vagyok, lélekben határeset. Azt hiszem, úrrá tudtam lenni azon, ami történt. Arról van elképzelésem, hogy miért alakultak így a dolgok, ennek részleteibe azonban nem akarok most belemenni. De, hogy a kérdésre konkrétan is válaszoljak: igen, mostanában tényleg visszataláltam önmagamhoz.

– Én arra akartam utalni a bevezetőben feltett kérdésemben, hogy a főpolgármesteri kampányban – szerintem – Tarlós István nem önmaga volt.

– Ez így van, és aki akar, elgondolkodhat rajta. Nem hiszem, hogy titok lenne, harminc év után ez volt az első eset, amikor a saját kampányomat kiengedtem a kezemből. Nem tudom megmagyarázni, hogy mi volt ennek az oka… Talán emlékszik rá, beszéltünk róla akkoriban, hogy eredetileg nem is igen akartam vállalni az újraindulást. Aztán miniszterelnök úrral mégis így állapodtam meg. Veszíteni, természetesen utálok, és eddigi pályafutásom során, nem is sokszor tapasztalhattam meg ilyesmit. Nem, mert megnyertem vagy hat polgármester választást, ebből kettő főpolgármesteri volt. Nem tudom, most, az utolsó kampánynál mi működhetett tudat alatt… Nem volt jó döntés, hogy elhárítottam a vitát. Már csak azért sem, mert most is azt gondolom, hogy egy ilyen vitát nem tudtam volna elveszíteni. Ez nem feltétlen a személyek összehasonlítása akar lenni, pont annyira a helyzetemből adódó előny. Nekem tényleg minden a fejemben volt, még készülnöm sem kellett volna különösebben egy ilyen vitára. Amúgy, ha mind a négy résztvevő leült volna vitázni, minimum az egyik paródiává silányította volna az eseményt. Ehhez pedig nem volt kedvem, nem szeretem az előre egyeztetett témákat sem…

– Miért nem?

– Akkor fel lehet készülni azokból a témákból, olyan, mintha valakinek előre odaadnák a vizsgatételt. A valódi ismeretek akkor derülnek ki, ha face to face egymást kérdezzük… Nekem különben a három alakos, ellenfeleimet bohócként ábrázoló plakát sem igazán tetszett, ez Karácsony Gergellyel szemben is méltatlan volt. Őt, politikusként, Berki Krisztiánnal egy szintre hozni erős túlzás.

– Én azt gondolom, hogy ön és Karácsony egy vitában méltó ellenfelei lehettek volna egymásnak, de most úgy érzem, hogy ön másként látja, nem?

– Ha őszinte választ akar hallani, akkor tényleg nem így gondolom.

– Azért, mert sokkal többet tud a városról?

– Azt említeném elsősorban, hogy több rutinom van. De ne élezzük a viszonyt Karácsony Gergellyel, semmi szükség rá.

– Mi győzte meg Tarlós Istvánt arról, hogy kiengedheti a kezéből a kampányát?

– Nem tudom megmondani. Akár hiszi, akár nem, magától jött, spontán alakult így. Meg akartam nyerni a választást, ha már elindultam, de utólag úgy érzem, hogy a vegetatív rendszeremben már nem volt meg a kellő motiváció, az az akarat, mint 2010-ben, 2014-ben, vagy korábban.

– Hiányzott a feltétlen győzni akarás? Vagy a versenyzési vágy?

– Még ezt sem mondanám. Tudja, azért ez stresszes munka. Ne csak a kilenc évet nézze, hanem azt a nettó huszonöt esztendőt, amennyit én polgármesterként töltöttem el Budapesten. Tóth Józsefen kívül senkinek a pályafutása nem mérhető ehhez, de főpolgármesteri szolgálata neki sem volt. Ő hasonló módon élheti meg ezt az időszakot, mint én. Tóth József kiváló polgármester, igazán minden tiszteletet megérdemel. Visszatérve az előbb elmondottakhoz: a főpolgármesteri megbízatás állandó készenléti állapotot igényel, és sokirányú küzdelmekkel jár. Lehetséges, hogy ez a megterhelés nem hiányzott már annyira.

– Ennek ellenére, van olyan, hogy reggel felébred és keresi önmagát?

– Ez érdekes… Az első három hétben a világon semmit nem érzetem. Utána kezdett leesni a tantusz, hogy valami nem stimmel a belső egyensúllyal. Valahogy annyira megszoktam, hogy én vagyok Budapest főpolgármestere. Akkor kezdődött egy nehezebb időszak, noha a hozzám közelállók szerint nem látszott rajtam, de én éreztem. Éreztem, hogy lelkileg csúszkál a szőnyeg alattam. Abba igyekeztem belekapaszkodni, hogy jó, jó két cikluson át főpolgármester voltam, előtte pedig négy alkalommal Óbuda első embere, de az én szubsztanciám mégsem ez, hanem az, hogy Tarlós István vagyok. Ez szép karrier volt, egy pálya, ami valamikor elkezdődik és valamikor véget ér, de ismétlem: nem ez az ember változatlan lényege. Karácsony Gergely pályafutása is véget fog érni egyszer, ugyanúgy, ahogy Demszky Gáboré, és az enyém is véget ért. Ilyenkor előjön a gyermekkor, a diákévek, a házasságkötés, a gyerekek, unokák születése, a sportban eltöltött évek, a gimnáziumi, nagyon fogékony esztendők, amelyek oly jelentős változásokat hoztak… Ezek ilyenkor mind felszínre kerülnek az emberben, és együtt jelentik az életedet, így, együtt vagy te. Más nem történt, mint véget ért az életed egy szakasza, történetesen az a szakasz, ami ismertté tett… Ezt fel kell dolgozni. Van, aki fel tudja, van, aki nem. Mára én ezt feldogoztam.

– Azért az mégiscsak könnyebbség, hogy október 13-a után nem hullott a semmibe.

– Nem, a miniszterelnök úr minden ígéretét betartotta…

– Ezek szerint, esett szó önök között arról, hogy mi történik akkor, ha netán nem nyer?

– Igen, én annyit mondtam neki, hogy szeretnék tovább dolgozni. Már csak azért is, mert ilyen munkát egyik napról a másikra abbahagyni úgy, hogy otthon marad az ember, az a leépülés előszobája. Beszéltünk erről Orbán Viktorral még 2018. szeptember 26-án, amikor mégis elvállaltam, hogy elindulok újra a főpolgármesteri címért. Ő azt válaszolta, hogy – ha így alakulna – erre feltehetően lesz lehetőség, sőt igény is. Most, így személyes főtanácsadója lettem, miniszterelnöki megbízott, és valóban, értelmes munkát végzek, együtt a műszaki egyetemek rektoraival, a mérnökkamarával, a vízügyi tudományos tanáccsal, a mérnökakadémiával. Igyekszem használható dolgokat letenni az asztalra. És persze az sem mellékes, hogy ezzel pénzt is keresek, mert biztos tudja, hogy én nem gazdagodtam meg a közéleti pályám alatt.

– Azt tudom, hogy puritán életet élt.

– Éppen ezért, ilyen szempontból sem rossz, hogy dolgozhatok. Ennél azonban fontosabb, hogy nem kellett egyik napról a másikra otthon maradnom. Itt, a Duna partján, méltó környezetben vagyok, négy embert magammal hozhattam. Van közöttük jogász, mérnök, és titkárnő is.

– Mi a tanácsadói feladata? Mert, ha jól emlékszem, amikor megkapta ezt a feladatot, azt mondta, hogy a főváros dolgaiba nem akar beleszólni.

– Így van, konkrét ügyekbe nem nagyon, legalábbis addig a mélységig semmiképp, hogy nekünk Karácsony Gergellyel el kellene kezdeni egymást minősítgetni. Ebbe az utcába nem akarok belemenni. Mindkettőnket minősítsék azok, akiknek ez a dolguk. Gondoljunk egymásról, a másik munkájáról bármit. Természetesen száz százalékosan nem tudom elkerülni a távolságtartást, vannak, lesznek olyan ügyek, amelyek kapcsán véleményt kell mondanom. Például a metrófelújításról. De a személyeskedést lehetőleg kerülöm, és úgy látom, hogy Karácsony is erre törekszik. Ilyen szempontból akár példamutatók is lehetünk a magyar politikai életben. Nézze, sok minden történt Zuglóban is, az ember hall ilyen-olyan híreket, de hogy Karácsony személy szerint tisztakezű, arról meg vagyok győződve.

– Ha más nem is, ez azért összeköti önöket.

– Talán egy picit igen. Egyébként azonban nagyon különböző személyiségek vagyunk…

– De a korrupcióról ugyanazt gondolják…

– Nézze, valakinek a személyiségét, a mentalitását, meg lehet ismerni; ennek kapcsán mondom, hogy egyetlen politikus sem hiheti magáról, hogy a Parnasszusról beszél a híveihez, de azt, hogy Karácsony valaha is elfogadott volna szürke, vagy fekete pénzeket, kizártnak tartom. Korábban is annak tartottam. Hogy mennyire erős polgármesternek gondolom, az összetettebb kérdés. Nem szükséges ebbe belebonyolódni. Tőle sem hallottam ilyet. Az ugyanakkor nem vonható kétségbe, hogy tanult, olvasott, művelt, személyében tisztakezű politikus.

– Lassan öt hónapja vezeti más a fővárost. Lát olyan lépést, döntést, amely kifejezetten fájdalmat okoz önnek, hogy ezt nagyon nem így csinálta volna?

– Vannak hamis információk, nem is dominánsan a város vezetőjétől, erősebben másoktól, bizonyos médiumokon keresztül; ezek olykor köszönő viszonyban sincsenek a valósággal. Látványpolitizálást érzékelek. Egyébként nehéz összehasonlítani az én időmet azzal, ami most történik. Nehéz, mert egész más a szellemiség. Az utódom és én, világnézeti szempontból, a sorskérdések kezelésében távol állunk egymástól, legyen ez akár az illegális bevándorlás, a nemzetállamiság, a családmodell, a családpolitika, a vallás, vagy a kultúra kérdése. Ezeken a területeken jelentősen eltér a véleményünk egymástól. Az is nagy különbség, hogy Karácsony, ha jól tudom, szociológus, én alapjában műszaki ember vagyok, tehát a város működéséről, üzemeltetéséről, vagy fejlesztéséről, általában műszaki jellegű kérdésekről nyilván másképp jár az agyunk. Ezen felül, a vezetési elveink sem hasonlíthatók össze.

– Ön keményebb?

– Ön fogalmazhat így, nem az én tisztem ezt szavakba önteni, de hogy a kérdést feltette, az biztos mond valamit. Maradjunk annyiban: nem egyforma a vezetési stílusunk.