Már több mint 1100 magyar katona koronavírusos

HírKlikk 2020. november 25. 12:21 2020. nov. 25. 12:21

Már több mint 1100 katonánk van, aki megfertőződött, de 900 katonánk meg is gyógyult ebből a fertőzésből. A többiek abban a stádiumban vannak, hogy még nem lehet gyógyultnak nyilvánítani őket – közölte Benkő Tibor a Spirit FM Exkluzív című műsorában.

A honvédelmi miniszter megjegyezte azt is, hogy nincs olyan katona, aki lélegeztetőgépen lenne. Múlt héten 1100 katona kezdte meg a munkát különféle kórházakban. Torba Attila alezredes beszámolója szerint, ők lázat mérnek, útbaigazítást adnak vagy egyéb adminisztrációs feladatokat látnak el. Benkő Tibor ezt most azzal egészítette ki, hogy ha a kórházaknak nagyobb segítségre van szükségük, akkor tudnak még plusz katonát biztosítani.

Beszélt arról is, hogy hétfőtől a katonák intézmények őrzés-védését is ellátják: különböző nemzetiségek külképviseleteit, kormányzati épületeket is védeni fognak.

Elmondása szerint rendkívül szigorú óvintézkedéseket vezettek be mind a magyar honvédség, mind a külszolgálatban lévő katonák esetében. 

– Váltások vannak, de a váltást megelőzően, őket leszűrik, utána karanténban vannak, mielőtt kiutaznak, megint letesztelik őket – mondta.

Közölte azt is, hogy egy héttel ezelőtt egy katona megfertőződött Koszovóban, az állapota leromlott, őt repülőgéppel azonnal hazahozták, azóta a Honvédkórházban kezelik. Már stabil az állapota.     

A műsorban szóba került az is, hogy megállapodást írt alá a magyar kormány az Embraer brazil repülőgépgyártóval két darab Embraer KC-390-es megvásárlásáról.

– Jelenleg ezek a legmodernebb eszközök – mondta a beszerzésekről a miniszter. A gépek sokféle feladatot lesznek képesek ellátni, ilyenek az ejtőernyős műveletek, a teher- és csapatszállítás, és légiutántöltésre is képes.

Azt a Népszava írta meg, hogy a beszerzések pontos árát nem tudni, a piacon 85 millió dollárra – átszámolva közel 26 milliárd forintra – teszik az utóbbi években kifejlesztett gép darabonkénti árát. Emellett a Magyar Honvédség NASAMS légvédelmi rakétarendszereket vásárol a norvég Kongsberg és az amerikai Raytheon cégektől.

Erről azt mondta Benkő Tibor, ezzel védik Washingtont is. A beszerzések miatt sok kritikát kaptak, de a miniszter erre úgy reagált, hogy nem lett volna szabad hagyni, hogy a Magyar Honvédség leamortizálódjon, és akkor kevesebbet kellett volna költeni ezekre a fejlesztésekre.

Forrás: Népszava