Több munkahely kell, de főleg jobb
Az Európai Unió most, 2023 tavaszán érte el a 75 százalékos foglalkoztatási szintet. Ezt a célt még 2010-ben tűztük ki, az Európa 2020 stratégia jegyében. Sokan kételkedtek abban, hogy egyáltalán reális-e egy ilyen célkitűzés. A valóság azt mutatja, hogy a cél elérhető volt, de a 2010-es évek elejét meghatározó, elhúzódó pénzügyi és gazdasági válság miatt több időre volt szükség az eredetileg feltételezettnél.
A félreértések elkerülése végett tisztázni kell, a 75 százalékos foglalkoztatás nem azt jelenti, hogy a munkanélküliség 25 százalék lenne, mert az utóbbi számításánál tekintetbe kell venni, hogy a munkaképes korúak között (20-64 éves korosztály) sokan inaktívak: például egyetemen tanulnak, szülési szabadságon vannak, vagy korábban mentek nyugdíjba a szokásosnál. Emiatt a 75 százalék valóban jelentős lépés a teljes foglalkoztatás felé, hiszen a nagy pénzügyi válság (2009) előtti 68 százalékos szinthez képest ez egy igen nagy ugrás másfél évtized alatt, amikor a gazdaságot több sokk is érte (legutóbb a világjárvány és a háború).
Kérdés azonban, hogy a mennyiségi ugrás a minőséget is javítja-e. Ebből a szempontból a kép összetett, és nem feltétlenül pozitív. Elméletileg a magasabb szintű foglalkoztatás javítja a dolgozók alkupozícióját, és tény az, hogy a legutóbbi években a bérdinamika a legtöbb országban javult. Hogy a növekvő átlagbérhez a legalacsonyabb jövedelmű csoportok is fel tudjanak zárkózni, az EU a minimálbérek koordinációjáról szóló irányelvvel segíti (ami minden tagországra nézve kötelező, és a kollektív alku hatósugarának bővítése felé tereli a tagországokat).
A dolgozói szegénység kockázata csökkenthető, de ez messze nem automatikus. A friss Eurostat-közlemény felhívja a figyelmet arra is, hogy uniós átlagban 20 százalék fölött van azoknak a részaránya, akik a képzettségükhöz képest alacsonyabb szintű tudást igénylő munkakörben dolgoznak, s ez a relatív túlképzettségi probléma egy kicsivel több nőt érint, mint férfit. A platformgazdaság, amely a digitalizáció szélsebes terjedésének köszönhetően egyre több szektorban megjelenik, az ilyen strukturális problémákat nem feltétlenül segít megoldani, sőt gyakran inkább negatív hatásokkal jár.
Hogy jelezzék a szociális Európa iránti elkötelezettségüket, az EU vezetői 2021-ben szociális csúcstalálkozót tartottak a portugáliai Porto városában, ahol egy még magasabb célt tűztek ki az állam- és kormányfők: legyen a foglalkoztatási ráta 2030-ra 78 százalék. A nagy sikerre való tekintettel néhány hét múlva újabb szociális csúcs lesz Portóban. Kérdés azonban, hogy mikor értelmes tovább emelni a célkitűzéseket, és a mai számok tükrében mire kellene törekedni EU-szinten.
Aki ismeri az unió gazdasági térképét, tudhatja, hogy az EU-n belüli különbségek igen nagyok. Az élen haladó országok (svédek, hollandok) és a mai sereghajtók (görögök, olaszok) között több mint 15 százalékpont a különbség, ami azt üzeni, hogy leginkább a leszakadókra érdemes az erőfeszítéseket koncentrálni. Ott kell, hogy az élénkebb gazdaság, nagyobb kereslet több munkahely létrehozását ösztönözze. Ugyanakkor most már hangsúlyozni kell, hogy a munkahelyek minőségének javítása legalább olyan fontos cél, mint a mennyiségi növekedés. Nem lenne szabad, hogy a munkavégzés az évek során elhasználja a dolgozókat. Ezért is volna fontos, hogy a következő ciklusban az EU lépéseket tegyen a munkahelyi egészség- és balesetvédelem javítására, a meglevő jogszabályok szigorúbb érvényesítésére, a Pozsonyban létrehozott Európai Munkaügyi Hatóság megerősítésére.
Magyar szempontból érdemes felidézni, hogy az EU-csatlakozáskor Magyarország (Máltával együtt) a sereghajtó volt a foglalkoztatottság szintjének táblázatán. Azóta Magyarország elmozdult ugyan a tabella aljáról, de olyan módszerekkel, amelyeket nem lehet előremutatónak nevezni. A zsákutcás közmunka-rendszerbe sok munkanélkülit szinte belekényszerített az álláskeresési támogatás méltatlanul rövid időre szorított rendszere. Az így munkát végzők statisztikai értelemben foglalkoztatottak, de nem kapják meg a kötelező minimálbért, ami legalább is torzításnak számít. Mivel pedig az állami oktatás és képzés színvonala folyamatosan hanyatlik, egyre többen találják magukat szembe a zsákutcába vezető politika következményeivel.
A Fidesz-kormányzás idején nemhogy nincs minisztere a munkaügynek, de elsorvasztották az állami foglalkoztatási szolgálatot is, amely lehetővé tenné a munkaerő-piac jobb működését, és össze tudná kapcsolni az álláskeresést a szakképzési programokkal. Ami pedig végképp tragikus, hogy leépült az érdekegyeztetés, sok dolgozó eldobható eszköznek érzi magát, és ha nem tud itthon megélni, leginkább az elvándorlásban keresheti a jobb boldogulást, és csak az ország határain kívül tud találkozni a munkavállalók megbecsülésének formáival.
Május elseje jó alkalom arra, hogy a magyar dolgozók kinyilvánítsák: amit az Orbán-kormány produkál a munka világában, az elfogadhatatlan. Az ország gazdasága nem épülhet a kiszolgáltatottságra és kizsigerelésre, hiszen ez a modell csak eltávolít bennünket a tudásalapú fejlődés és a szociális jogok európai ideáljától.
