Tordai Bence: az embereknek elegük lett a kormányból

HírKlikk 2021. szeptember 21. 04:00 2021. szept. 21. 04:00

Az egészségügyi mutatókról is szó volt hétfőn a napirend előtti felszólalások között az Országgyűlésben.

Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője felszólalásában arról beszélt, hogy az embereknek elegük lett a kormányból.

Az egészségügy helyzetéről szólva, azt mondta: továbbra is Magyarország rendelkezik a második legmagasabb halálozási aránnyal Európában. Szerinte oltottságban is egyre rosszabbul áll az ország, összehasonlítva más országokkal.

Kijelentette: 12 ezerrel kevesebb pedagógus van a helyén és a felsőoktatásban is „mentek tovább a Diákváros legyalulásával". Az eladósodás jelentősen nőtt a múlt héten, „és nem kapjuk meg az uniós pénzeket, mert ilyen korrupt kormánynak senki nem ad vissza nem térítendő támogatást sem"– fogalmazott.     

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára azt felelte: a WHO a nyáron gratulált a járvány elleni védekezéshez és példaértékűnek nevezte a magyar oltási kampányt, annak ellenére, hogy az ellenzék szerinte mindent megtett az álhírek terjesztése érdekében.

Magyarországon tavaly a 12. legalacsonyabb volt a többlethalálozás Európában – közölte –, a V4-ek közül pedig a legalacsonyabb.

A kórházban dolgozók száma csaknem négyezerrel nőtt az új szolgálati jogviszony bevezetése óta – folytatta, és szólt arról is: az emberek többsége fontosnak tartja a gyermekek védelméről szóló népszavazást.

Forrás: MTI/Hírklikk