Totyik Tamás: az ország szégyene, hogy diplomás emberek minimálbérért dolgoznak

– Az Oktatási Hivatal (OH) és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) „Nemzeti közszolgálat a pedagógushivatásban” címmel új, a hazafias nevelés fontosságát hangsúlyozó képzési programot fejlesztett a pályakezdő pedagógusok számára. Miért volt erre szükség? 

– A pályakezdőknek nem arra van szükségük, hogy hazafias nevelésben részesüljenek, mert azt az óvodától érettségiig megkapják. Ezért még a szándékot sem értjük, miért akarják, hogy még hangsúlyosabb legyen a hazafias nevelés a képzésükben. A pályakezdő pedagógusoknak magasabb bérre van szükségük, hogy megélhessenek, értelmiségi módjára létezhessenek, ezen kívül segítségre a pályakezdéshez. Olyan mentortanárokra, akik szakjuk kiváló tudorai és a mentorálásra megfelelően felkészített kollégák. A pályakezdő pedagógusoknak az lenne igazi segítség, ha a mentortanárok valós tevékenységet végeznének. Ugyanis, amikor a pályakezdők leteszik a gyakorlati vizsgát, akkor látszik, hogy sok mentortanár nem nyújt megfelelő segítséget, csak látszattevékenységet folytat. Ha bevezetik a hazafias nevelést  a pályakezdők számára, megítélésem szerint nemhogy a pályán nem tudjuk tartani őket, hanem messze elkerülik még az iskola környékét is.

– Tulajdonképpen mi ez, ideológiai agymosás?

– Nekem az a gyanúm, hogy vannak még uniós források, amiket a kormányváltás előtt gyorsan el akarnak költeni. A pályakezdő fiataloknak nem lesz arra idejük, hogy a hazafias nevelést erősítő képzésen részt vegyenek, a mindennapok problémáival kell, hogy megbirkózzanak. Azzal, hogy végre valós ismereteket szerezzenek az integrált oktatásról, hogy ne csak óratervek szintjén ismerjék azt. A hallgatók a gyakorlóiskolákban elit környezetben dolgoznak, aztán kikerülnek a valós életbe, egy halmozottan hátrányos helyzetű iskolába, és ott szembesülnek azzal, hogy nem tudják az SNI-s és BTM-es gyerekekkel hogyan is kellene foglalkozni. Segíteni kell a pályakezdőket abban, miként kell az eltérő kultúrákhoz igazítani saját programjukat, ismereteiket.  

– A képzés fejlesztői többek között azt szeretnék elérni, hogy a fiatal pedagógus „felismerje, hivatástudatának fontos része a közösségi összetartozás (nemzeti összetartozás) felismertetése és erősítése”, valamint hogy megértse, miért fontos része a hivatástudatnak „a nemzeti hagyományok ápolása, a nemzeti összetartozás és egység erősítése”. Várhatják azt ettől, hogy több fiatal pedagógus marad a pályán?

– Nem, ahogy azt előbb is mondtam. Jó lenne, ha a kormány azt a filozófiai alapvetést megjegyezné, hogy a lét határozza meg a tudatot. A léthez pedig tisztességes jövedelem kell. 

– Azt tudjuk, hogy mennyi fiatal pedagógus hagyja el a pályát?

– 2013-ban 13874-en jelentkeztek a pedagóguspályára. Ebben benne van az óvodapedagógusoktól kezdve a gyógypedagógusokig, a szakoktatókig bezárólag mindenki. Közülük 2020-ban 2100-an maradtak a pályán. Tavaly 6400, idén 7100 fiatalt vettek fel pedagógusszakra, ebből lehet következtetni, hogy mi lesz. Amikorra ez a gárda végez, akkor többen mennek majd nyugdíjba, mint ahány fiatalt felvettek a képzésre.

– A „hazafias nevelés” tanfolyamot valaki szervezi, nyilván pénzt kap érte, tehát érdeke, hogy legyen ilyen, nem?

– Ezt nem tudom, de az biztos, ha nem tetszik valami egy mai fiatalnak, akkor összecsomagol és elmegy a Lidl-be árufeltöltőnek vagy kimegy Nyugat-Európába. Hozzáteszem, ha a már kiforrott világképpel rendelkező fiatalokat is hazafiasságra kell nevelni, akkor a kormány csődöt mondott korábbi intézkedéseivel, hisz' ilyen ideológia mentén alakították át az óvodai nevelést, a Nemzeti alaptantervet. 

– Újfajta „komplex ellenőrzést” is kapnak a nyakukba a pedagógusok és az intézményvezetők. Nemcsak az oktatási-nevelési intézményeket, hanem az igazgatókat, pedagógusokat is eljárás alá vonhatják, ha nem teljesítenek megfelelően.

– Erről az ellenőrzési formáról már rég beszélnek, de maradjunk annyiban, hogy nem várták a pedagógusok. Egyelőre ez nagyon kiforratlan ellenőrzési típus, még nem tudjuk, miként fogják lebonyolítani. Ehhez legalább még egy rendelet kell. Egyedül az intézményi ellenőrzést dolgozták ki kicsit részletesebben. 

– Hányféle ellenőrzésük lesz így a pedagógusoknak?

– A tanfelügyeletnek alapvető feladata, hogy ellenőrizze, hogyan tartják be a pedagógusok a tantervi előírásokat, hogyan látják el az adminisztrációs feladataikat, a gyerekek hogyan vezetik a füzeteiket, és így tovább. Ha valamiben nem felelnek meg, akkor az ellenőrzést megismétlik. Ez az ellenőrzés egy értékeléssel zárul, ami alapján a pedagógus fejlesztési tervet készít. Ezután azt kell ellenőrizni, hogy ezt a fejlesztési tervet a pedagógus teljesítette-e. Abban biztos vagyok, ha ez nem sikerült, akkor az esetek többségében nem ő a hibás. Ahhoz, hogy a fejlesztési tervet teljesíteni tudja, nincs pedagógiai asszisztens, gyógypedagógus, fejlesztő pedagógus, a gyerekeknek pedig egyre nehezebb a tantervi előírásoknak megfelelő tananyag elsajátítása. Ki kéri ezt számon? A kormányt, a Klebelsberg Központot, vagy a tankerületi központot felelősségre vonják? Számon kérik azt, hogy a kémiát fizika szakos tanár tanítja? Ki fogja számon kérni azt, amit egy Heves megyei iskola éves beszámolójában találtunk, hogy a pedagógusoknak heti 29 tanítási órájuk van átlagban? Ilyen munkateher mellett, mit várnak a pedagógusoktól? Ez az egész olyan, mintha a pedagógust gúzsba kötnék, és azt is elvárnák tőle, hogy így legyen képes versenytáncot nyerni.

– Nem csak azt várják a pedagógustól, hogy megfeleljen az ellenőrzési pontoknak?

– Csak hát nincsenek ellenőrzési pontok. Az intézményi ellenőrzésről még mondhatnám, ha kockázat alapú elemzés lenne, hogy jó irányba tett lépés. De az az érzésem, ez az ellenőrzés félelemben és rettegésben fogja tartani az intézményvezetőket és az intézményi alkalmazottakat, nem a fejlesztést és az előrelépést segíti. Mondok egy klasszikus példát az ellenőrzésről: a kompetenciaméréseknél, ha az elvárt családi háttérindexnél gyengébben teljesítenek az intézmények, akkor az ellenőrzés elrendelhető. A törvény szövegében nincs benne, hogy egy vagy több alkalommal. Tételezzük föl, hogy azt mondja a kormány, minden olyan intézményt, ahol a kompetenciamérés során az elvárt családi háttérindexnél gyengébb, ott ellenőrizni kell. Ez azt jelentené, hogy a magyar oktatási intézmények 50 százalékában – 3500 feladatellátási helyen – kellene végezni minden évben ellenőrzést. Képes lenne ezt a rendszer lebonyolítani? 

– Miközben még ezen kívül is mindenféle más ellenőrzés is van…

– Igen, például a pedagógusok minősítése. A tanfelügyelet minden pedagógust és intézményt öt évente, az intézményvezetőket kinevezése után minden második és negyedik évben ellenőrzi. Újabb pedagógusokat kellene kivonni a tanításból azért, hogy ezt az újabb bürokratikus ellenőrzést csinálják. Ez egy agyrém, ezt nem lehet, nem szabad végrehajtani! Ebben a formában és a jelen körülmények között a leghatározottabban elutasítjuk ezt az új ellenőrzési formát! Ez egy újabb bürokratikus teher, amelyik félelemben és terrorban tartja az intézményeket. 

– Ráadásul nem is hat az esélyegyenlőség irányába, holott az lenne a cél, nem?

– Az esélyegyenlőség megteremtését az segítené, ha azokhoz a kockázatokhoz, amelyeket észrevesznek, plusz forrásokat rendelnének, hogy az intézmény le tudja küzdeni, meg tudja oldani a problémákat. Európa boldogabb felében úgy történik ez a kockázatelemzés, hogyha problémát észlelnek, akkor kimennek az ellenőrök, megnézik, hogy miért estek vissza a tanulói teljesítmények. Ha a pedagógusoknál találják meg a problémát, akkor megmondják, hogy milyen továbbképzésre kell menniük, vagy plusz munkaerőt csoportosítanak oda, pszichológusokat, még több pedagógiai asszisztenst, és így tovább. Ha ez megtörtént, utána megnézik, hogy történt-e változás. Ha nem, akkor lesz következménye. Az a fenntartónak, az államnak a felelőssége, hogy a feltételeket biztosítsa. Nálunk nincs semmi felelőssége. Hol kérnek számon egy tankerületi vezetőt azért, mert nem tudja az állásoknak egy részét feltölteni? Hol fog azért bármi megrovást kapni, mert engedte, hogy az iskolában heti 29 órát tanítsanak átlagban egy héten?

– Vajon miért jött el az oktatási kormányzat életében az a pillanat, hogy újra ellenőrzéssel fenyegetőzzön? Már túl sok volt a pedagógus, aki ellenkezett, például nem akart portfoliót írni?

– Azoktól, akik 2013-ban már tanítottak és nem akarnak a pedagógus I.-ből a pedagógus II-be lépni, 2024-ben búcsút kell venni. Őket el fogjuk veszíteni. Ismereteink szerint olyan 8-10 ezren lehetnek. Ekkora vérveszteséget ez a rendszer már nem tud elviselni. Ezért kezdeményeztünk a kormánynál jogszabály-változtatást: ne legyen kötelező a minősítés, csak az léphessen pedagógus I-ből pedagógus II-be, aki akar. Ne legyen büntető intézkedés amiatt, ha nem akar.

– Válasz érkezett erre a felvetésre?

– Semmilyen választ nem kaptunk eddig. Most, a pandémia után, megint elindultak a tanfelügyeleti ellenőrzések – ez a másik „korbácsként” használható intézkedés. De legyünk őszinték, a tanfelügyelet során azt kell ellenőrizni, hogy a pedagógus az előző tanévben a helyi tantervi utasításoknak megfelelően tartott-e órát. A tematikus tervei, a helyi KRÉTA-ba (elektronikus ügyintézési rendszer) beírt órái megfelelnek-e a tantervi előírásoknak. Mit gondolnak, amikor a pandémia kitört, az volt egy pedagógusnak a legnagyobb gondja, hogy a helyi tantervet hogyan tudja betartani? És most ezt fogják ellenőrizni?

– Ennek is kérték az elhalasztását. Erre kaptak választ?

– Semmit nem kaptunk. Nem is akarnak válaszolni. Olyan, mintha a kormány egy párhuzamos valóságban élne.

– Mert szerintük minden rendben van.

– Talán, ha elmennének mondjuk Heves vagy Szabolcs megyébe egy-egy szegény településre, és négy hónapot ott dolgoznának… 

– A PDSZ készített egy felmérést a pedagógusok, az oktatásban dolgozók anyagi helyzetéről. Eszerint arra a kérdésre, hogy „Vannak-e anyagi gondjaid, megélhetési problémáid?” 97,4 százalék, válaszolt igennel. A válaszadók mindössze 3,6 százaléka jelölte azt, hogy teljes mértékben elégedett a fizetésével. Mi erről a PSZ véleménye?

– Ha a kormány a 2013-ban tett ígéreteit betartaná, akkor nem lenne semmi baj. De hát a kormány elvette a minimálbérhez kötött bérszámítást, ennek pedig az lett a következménye, hogy 2015 óta 17 hónapot ingyen dolgoztak a pedagógusok. Ennyit vettek el a pedagógusoktól. Ezért felhívnám Rétvári Bencének, az Emmi parlamenti államtitkárának a figyelmét arra, amikor a Gyurcsány kormány szemére veti, hogy elvették a 13. havi fizetést, mi, pedagógusok, most a jelenlegi kormány által elvett 17 havi fizetésünket kérjük vissza. Hozzáteszem, a kormány pedagógusbér-rendezése annyira „sikeres” volt, hogy a román kollégáink kevesebb kötelező óraszámmal, havonta nettó 80 euróval magasabb bért kapnak, míg 2010 előtt mi kaptunk 80 euróval többet. Akkor miért is sikeres ez a bérrendezés? Ráadásul a pályakezdők bére nem éri el a garantált bérminimumot, ki kell egészíteni. Ha egy gyermekét egyedül nevelő anya tíz éve van a pedagóguspályán, akkor a 2019-ben meghatározott létminimum alatt él. A világon sehol nincs olyan, hogy diplomás emberek a létminimum alatt éljenek. Az, hogy diplomás emberek minimálbéren vannak, az ország szégyene, és a humán erőforrással történő legnagyobb pazarlás. Az Emberi Erőforrás Minisztériumának viselkedése nem az emberi erőforrással történő gazdálkodás, hanem az emberi erőforrással való visszaélés, pazarlás és megalázás. 

– A pedagógusok hogy fogadják mindezt?

– A pedagógusok jelentős része 50 év feletti. Azok, a kik a 60-on túl vannak, elkezdték vágni a centit, ők már csak a túlélésre játszanak. A fiatalok egyszerűen leléceltek és itt hagyták a pályát. Egyikőjük, aki még kitart azt mondta, „Őrült elkötelezettnek kell lennie annak, aki ezt a munkát ennyi pénzért, ilyen munkafeltételek között is elvégzi, és ezt a pályát választja”. 

– Viszont elindul a pedagógiai asszisztenseket képző technikumi képzés is…

– Ez nem új, csak idáig OKJ-s képzés volt. Személy szerint rendkívül örülnék annak, ha megfelelő színvonalon és minőségben képezni tudnák a fiatalokat, mert nagyon nagy szükség lenne pedagógiai asszisztensekre. Ma Magyarországon 200 tanulóra jut egy pedagógiai asszisztens. De van olyan körzet, ahol 1200-ra jut egy. A finnek attól sikeresek az oktatásban, hogy ők az ellátandó feladat nagyságához rendelik hozzá a pedagógiai asszisztensek számát ahhoz, hogy hány halmozottan hátrányos, hány sajátos nevelési igényű (SNI), és hány beilleszkedési, tanulási és magatartás zavaros (BTM) tanuló van. Azt mondják, hogy három ilyen tanulóra egy pedagógiai asszisztensnek jutni kell. Nálunk meg lehetne őket bízni azzal, hogy a pedagógusok helyett ebédeltessék a gyerekeket, hogy gyermekfelügyeletet tartsanak reggel vagy miután az egész napos iskola véget ért, és nem a pedagógusokat kellene – ingyen – beállítani erre. Ez a humán erőforrás legnagyobb pazarlása. A svédek, az észtek, a lengyelek is  attól sikeresek, hogy a pedagógus mellé odatették a megfelelő létszámú pedagógiai asszisztenst, akik segítenek a lemaradóknak. A Magyar Bálinttal elkezdett, majd Hiller István által folytatott integrált oktatás a legjobb szándék ellenére, azért mondott csődöt, mert a személyi feltételeket nem teremtették meg az integrációs folyamathoz. Amikor egy osztályban volt 20-25 tanuló, és ebből hat hátrányos helyzetű, vagy SNI-s, BTM-es gyerek volt, ott a pedagógus nem tudott személyre szabott oktatást megvalósítani. Egyedül ezt képtelenség megcsinálni. Oda még egy pedagógiai asszisztenst is be kellett volna tenni, hogy a lemaradókat segítse. Ha ezzel a szándékkal képzik majd a pedagógiai asszisztenseket, és nem azzal, hogy ők tartsák a matematika órákat, akkor nagyon támogatom a képzésüket.