Tovább fejlesztheti Rogán haverja a belvárosi okosparkolást

Zutyu 2020. október 25. 07:30 2020. okt. 25. 07:30

Újabb 262 millió forintért fejlesztik a belvárosi okos parkolási rendszert. Gyorsított eljárás keretében, egyedüli ajánlattevőként nyert a propagandaminiszter haverjának cége.

Tavaly májusban kezdte az okos parkolási rendszerét kifejlesztetni az V. kerületi önkormányzat. A projektet a kezdetektől a Smart Lynx Korlátolt Felelősségű Társaság kezdett foglalkozni. A társaságról azt érdemes tudni, hogy tulajdonosa Tábori Tamás, Rogán Antal progapandaminiszter haverja, korábbi titkárságvezetője, Ruttkay Réka férje. De nem ez az egyetlen kapcsolat Rogán és Tábori között, hiszen majd húsz éve elsőként az Index vélt kapcsolatot felfedezni Rogán Antal és Tábori Tamás között: a Széchenyi Szakkollégium diákbizottsági titkári posztján követte Rogánt. Ezt követően, nem főállású alkalmazottként dolgozott a Miniszterelnöki Hivatal gazdasági kabinetjénél.

Tábori annál az IT Com Kft.-nél is dolgozott, ami még 2001-ben 8,2 millió dolláros megbízást kapott a nyugdíjfolyósító nyilvántartási rendszerének kifejlesztésére. Rogán akkor a Népszabadságnak megerősítette, hogy ismeri Táborit, de a nyugdíjfolyósítós közbeszerzésről azt mondta, hogy nem is tudott róla, és Tábori tenderes sikerének szerinte semmi köze az ismeretségükhöz. Az mfor.hu szeptember elején írta meg a kusza parkolási sztori részleteit.

Cikkük szerint, maga az okosparkolás a szabad helyet keresve cirkáló autósok életét könnyítené meg, úgy, hogy a szenzorokkal felszerelt belvárosi parkolóhelyek valós időben továbbítanák a telítettségükről szóló információkat egy szerverre, mely egy ingyenes alkalmazáson keresztül továbblőné azokat a sofőrök okostelefonjára. De az app nem csak irányt mutatna a legközelebbi szabad parkolóhelyhez, hanem egyből fizetni is lehetne vele a placcért, így megszűnne a „ki volt itt előbb" vita is.

Az akkori cikkből kiderült, hogy a Smart Lynx először tavaly májusban nyert megbízást, akkor még csak 129,7 millióra becsülték a költségeket, amely 1050 parkolóhely okosításáról szólt, további 450 okosításnyi opcióval. Aztán növelték idén márciusban a pakkot, akkor már 1700 parkolóhelyről volt szó, és 500 opcióról. Az akkori feladat szerint, utcai kijelzőket is fel kell szerelni hat helyszínen, további két helyszín opciójával, illetve a forgalomszámlálást is meg kell oldani kilenc helyszínen, és opciósan további hármon. A szenzorok üzemeltetése is a csomag része, ezt öt évig kell ellátni az alap 1700 és az opciós plusz 500 esetében is.

Végül több drágulás eredményeképpen, augusztus végén úgy volt, 368 millió 400 ezerért valósul meg a projekt. Most az Európai Közbeszerzési Értesítőben újabb hirdetmény jelent meg. A legfrissebb megbízás 262 millió forintról szól, és ezért 1500 parkolóhelyet kell okosítani és plusz pénzekért ez növelhető 450 férőhellyel. Az eljárás gyorsított volt és most megint nem volt ellenfele a Smartnak.

A beszerzés gyorsított voltát ezzel indokolták: „Ajánlatkérő 2020. évi költségvetését úgy tervezte meg az alapító V. kerületi önkormányzat, hogy abból teljes egészében 2020-ban kiépíthető legyen az okosparkolási rendszer az V. kerületben. Ez a munka el is indult, azonban a járványhelyzet és a miatta fellépő önkormányzati bevételhiány felfüggesztésre kényszerítette a projektet. Nyár közepére gyűlt össze elég pénzügyi információ, amely alapján kiderült, hogy a projekt folytatható. Azonban ez több hónapos késést jelentett az utolsó ütem közbeszerzési kiírásának elindításában. A projekt során telepítendő szenzorok fontos műszaki jellemzője, hogy azok esőben és hideg időben nem telepíthetők, mert a furatban használt kötőanyag száradási ideje rendkívül megnövekedik vagy nem is működik. Ezért a projekt idei befejezésének szempontjából fontos az eljárás gyors lefolytatása, hogy a nyertes ajánlattevő lehetőleg még az őszi-téli kedvezőtlen időjárás és esetleges újabb járványhelyzet beállta előtt el tudja végezni a telepítést.”

Összességében elmondható, hogy bár Rogán Antal immár hat éve nem vezeti a belvárosi önkormányzatot, még mindig jelentős a befolyása arra, hogy egy-egy közbeszerzésnek ki lehet a nyertese.