Trump kiszámíthatatlan és nincsenek tervei

HírKlikk 2024. június 12. 18:40 2024. jún. 12. 18:40

Trump híveit nem zavarja, hogy a volt elnököt elítélték köztörvényes bűncselekményekért és további perek is folynak ellene. Legfeljebb a nem elkötelezett választók néhány százaléka dönthet úgy, hogy emiatt nem rá szavaz. Így értékelte a várható helyzetet Felcsuti Balázs, a KlikkTV Mélyvíz című műsorában. A Bostonban élő közgazdász szerint most még nem lehet megjósolni a novemberi választás kimenetelét. 

Az amerikai gazdaság ugyan növekszik, de ezt az átlag-amerikai nem érzékeli – azt viszont igen, hogy tovább nő a különbség a nagyon gazdagok és a szegények között. A lakosság 70-80 százaléka úgy érzi, hogy rosszul mennek a dolgok az országban. Így a két népszerűtlen elnökjelölt közül az fog nyerni, „akit kevésbé utálnak...” – fogalmazott Felcsuti Balázs. Hozzátette, Donald Trump demagógiájával azt lovagolta meg, hogy a kisemberek úgy érzik: őket senki nem képviseli, ezért hisznek a republikánus jelölt ígéreteinek. 

A demokrata párti Joe Biden történelmi érdeme, hogy a 2020-as választáson megverte Trumpot, ugyanakkor nem bizonyult jó jelöltnek. Fizikai lelassulása látható, át kellett volna adnia helyét fiatalabbnak. Hibái közé tartozik, hogy nem váltotta be ígéreteit a választójog kiszélesítésére és a minimálbér bevezetésére. Nem jól kezelte a közel-keleti válságot, amelyben Izrael túlreagált, s ezzel elvesztette a nemzetközi közvélemény támogatását, fejtette ki többek között Felcsuti Balázs.

Amennyiben Trump visszatér a Fehér Házba, akkor megvonhatja a támogatást Ukrajnától. Ez nehéz helyzetet teremthet, hiszen Európa egyedül nem képes elegendő katonai és egyéb segítséget nyújtani a megtámadott országnak. Trump egyébként ismeretesen kiszámíthatatlan és nem látszik, hogy bármifajta terve lenne a háborúk, válságok megoldására: improvizálni fog, amint azt korábban is tette.

Az, hogy Trumpot köztörvényes bűncselekményekért elítélték és további perek is folynak ellene, híveit nem zavarja – legfeljebb a nem elkötelezett szavazók néhány százaléka dönthet úgy, hogy emiatt nem rá szavaz. Így aztán Felcsúti véleménye szerint a novemberi választás kimenetele egyelőre nem megjósolható.

A KlikkTV Mélyvíz című műsorát itt nézhetik meg.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom