Új szemszögből lesz olvasható a varsói magyar túszdráma

Csanádi Dávid 2020. július 27. 12:58 2020. júl. 27. 12:58

Augusztus 3-án kerül a könyvesboltok polcaira Odze György új kötete, Túszdráma a fedélzeten címmel. A szerző az 1982-es varsói eseményeket dolgozza fel, amelyek központjában a Malév gépe, személyzete és utasai álltak. A könyvről a szerzővel beszélgettünk.

– Korábban is foglalkozott már repülőgép-eltérítésekkel.  Miért pont Varsó a mostani téma?

– Ez egy dokumentum-fikció. A műfaj akkor kezdett érdekelni, amikor írtam egy könyvet Elbert János haláláról (a mű címe A halál oka: politikai gyilkosság – a szerk.). Akkor fedeztem fel, hogy vannak a magyarok életének eddig el nem mesélt, elrejtett történetei, amik itt vannak velünk. Ezekről nem beszéltek, nem írtak soha. Elbert János halála volt az első olyan alkalom, amikor a dokumentum-fikció műfajt találtam meg magamnak, amiben egy valós eseményre építettem fel – a saját igazsághitem alapján – egy történetet, amit én úgy képzeltem, hogy így is történhetett volna. Aztán jött a Bejrút, amivel szintén ez történt. Rengeteget nyomoztam az eset után, de nem találtam olyan fogódzót, amire az egész történetet építhetem volna, így a saját igazságom után indultam el.

– Így azonban csak az egy lehetséges történet bontakozik ki, nem feltétlenül a valóság.

– Pablo Picasso mondta, hogy „a művészet hazugság, amely segít felismerni az igazságot”. Engem ez vezetett el oda, hogy ha az ember a saját igazságában hisz, azt meg kell írni.

– Tehát akkor miért éppen Varsó?

– A varsói történet pedig úgy adódott, hogy ez megtörtént repülőgép-eltérítési kísérlet volt egy nagyon kritikus időszakban, amikor Lengyelországban diktatúra volt, elég feszült politikai helyzettel. Ezért a lengyel vezetés nem tudta eldönteni, hogy politikai motivációja van a gépeltérítésnek, vagy csak egy egyszerű bűncselekmény. Ennek megfelelően, az akkori sajtóban szinte senki nem írt erről a történetről, és utána sem írtak szinte soha. Engem az kezdett el érdekelni, hogy mi történhetett a színfalak mögött, hogyan működhetett egy ilyen ügy kezelése a politikai vezetésben, milyen motivációk vezették a szereplőket. Ez az egyik szála a történetnek. A másik szál pedig, hogy miként viseli a repülőgép személyzete a valóságban az ilyen eseteket. Ehhez nekem nem volt elég Varsó, hanem összeszedtem az elmúlt 20-30 év legérdekesebb túszdrámáit Amerikától Balassagyarmatig.

– Éppen csak rémlik, hogy volt hasonló esemény Balassagyarmaton…

– Balassagyarmaton volt az első magyar túszdráma, amikor egy kollégiumban lányokat tartottak fogva. Akkor derült ki, milyen bonyolult dolog egy ilyen válság kezelése: hány szakértő, pszichológus kell, hogyan szűrjük ki a nyilvánosságot vagy mennyire engedjük be… És ezeket az egész világon akkor tanulják meg az intézmények, amikor ők is benne vannak. Ez nagyon bonyolult társadalmi, emberi és politikai dráma, hiszen egy rossz döntés akár életekbe kerülhet. Volt egy nagyon híres eset, amikor palesztin terroristák egy francia repülőgépet térítettek el, és az Entebbe repülőtéren az izraeliek egy nagyon merész akcióval kiszabadították az utasokat. Ilyen helyzetekben igen gyorsan kell reagálni, és többnyire csak egy lehetőség van. Ezt is tanítják a különböző nemzetközi intézményekben, hogy egy túszdráma megoldásában jó pillanatban kell cselekedni, mert ha azt a pillanatot elszalasztottad, akkor lehet, hogy soha többé nem jön vissza. Engem ez a feszültség érdekelt a legjobban, hogy miképp, hány nézőpontból ragadjam meg, mennyit engedjek be a hátterekből és mennyire koncentráljak magára az esetre. Varsó itt inkább csak ürügy arra, hogy bemutassam az elmúlt 30 év túszdrámáit. Végül azt láttam, hogy ezt Magyarországon így még soha senki nem rakta össze.

– Meg kell kérdeznem: végül melyik nézőpont vagy nézőpontok nyertek?

– Azt a megoldást találtam ki, hogy egy túsztárgyaló szemszögéből írtam meg azokat a korábbi helyzeteket is, amiket ő megismert és így kezelte a varsói eseményeket.

– Mennyire dokumentum és mennyire fikció a könyv? Mert maga a műfaj most például a televíziózásban nagyon népszerű, rengeteg ismeretterjesztő csatornán találkozhatunk a tények és a fantázia keveredéséből született dokumentumszerű filmekkel.

– A népszerűség oka az, hogy az emberek sokkal jobban kötődnek egy olyan történethez, aminek van valós alapja. Ez ugyanúgy igaz az olvasókra is, mint a nézőkre. Ha a magyar olvasóknak bemutatnak egy átlagos királyi családot mondjuk Cipruson, az senkit nem érdekelne. De az, hogy az angol királyi családot láthatod, és tudod, hogy a történet félig mese, de van valós alapja, az sokkal inkább megfog. Azt viszont, hogy milyen arányban kevertem a tényeket a fantáziával, nem tudom százalékokban megmondani. Az alaphelyzet valós, de néhány dolgot meg kellett változtatnom, és én ilyenkor az alaphelyzethez képest teljesen elengedem, és a fantáziára bízom magam. Történeteket szeretek mesélni. Egyébként odaadtam a kéziratot a személyzet egyik tagjának, aki ott volt Varsóban és azt mondta, hogy sokkal érdekesebb, mint a valóság. Ráadásul úgy gondolom, hogy ennek a műfajnak az is a célja, hogy érdekesebb legyen, mint a valóság, és nem is a valóságot, hanem a történetet, a drámát, az emberi sorsokat kell benne keresni.

– Valójában, ha a valóságot írná meg, az egy sima riport lenne, esetleg egy történelmi összefoglaló, ami a vájtfülűeken kívül, senkit nem érdekel…

– Ez így van. Egyrészt nem lenne annyira érdekes, másrészt így bele lehet szűrni az emberek magánéletét: egy utaskísérő magánéletét, a túsztárgyaló korábbi életét és munkáit. Ez utóbbi például nagyon érdekes, mert egy konkrét helyzetben derül ki, hogy mit is tud valójában. Abban a fél órában, amikor döntenie kell bizonyos dolgokról, akkor derül ki, mennyire felkészült, mennyire intelligens. Ha rosszul dönt, akkor vége. Ezeket a lelki elemeket jól ki lehet bontani a fikció-szálon, lehet vegyíteni regényes elemekkel, amiket egy riportban nem lehet megtenni. Abban nem számít, hogy milyen előzmények és drámák voltak az egyes szereplők hátterében: hogy például a személyzet miért pont akkor és azon a járaton teljesített szolgálatot… Ez mind a sors játéka egy ilyen történetben, ez egy írót megragad, engem pedig azért is megragadott, mert a repülés egyébként is érdekel, nagyon izgalmas terület.

– A sors játéka?

– Egy-egy olyan döntés után – amikből naponta ezret hozunk meg, és általában túlesünk a következményeken, mert nem történik semmi különös – tragédiák is lehetnek. Olyankor pedig keressük benne a sorsszerűséget, a sors szerepét. Engem ezek indítanak az ilyen könyvek megírására, de az elsődleges célom az, hogy a történet érdekes legyen. Ez a legfontosabb. És biztos, hogy én is és az olvasók is jobban tudunk kötődni a történethez, hiszen Varsóban egy Malév-gépen zajlottak az események.