Újabb hat évet kapott Orbán jobbkeze
Orbán Viktor 2010-ben a jobbkezének nevezte Matolcsy Györgyöt. „Az ember nem válik meg a jobbkezétől”, mondta akkor a miniszterelnök, amolyan későkádári csippentés kíséretében. Most, amikor Orbán Viktor kegyelméből - Áder János kinevezése folytán - újabb hat évre Matolcsy György lesz az MNB elnöke, érdemes, ha csak nagy vonalakban is, végignézni ezt a sajátosnak is nevezhető, nagyívű életpályáját.
Mely pálya, állásokban bővelkedett ugyan, ám valóságos munkavégzés tekintetében már kevésbé volt számottevő. Nem szeretnénk senkit a szükségesnél jobban elszomorítani, de tartozunk annyival az igazságnak, hogy kimondjuk: Matolcsy György soha nem dolgozott a versenyszférában, mindig olyan feladatokat dobott neki a gép, ahol költeni kellett az erőforrást, kihelyezni, elosztani.
Orbán Viktor jobbkeze, mellesleg még az állampárt tagjaként, 1977 és 1990 között az alábbi munkahelyeken építette a szocializmust: Ipargazdasági és Iparszervezési Intézet (munkatárs), Pénzügyminisztérium, Ipari főosztálya (főelőadó, osztályvezető), Pénzügyminisztérium Miniszteri Titkársága (titkárságvezető), Pénzügyminisztérium Koordinációs Bizottsága (osztályvezető-helyettes), Pénzügykutató Intézet (munkatárs, tudományos főmunkatárs).
Matolcsy György – ekkor már nem a megszűnt MSZMP tagjaként -, 1990 után a következő munkahelyeken dolgozott: Pénzügykutató Rt. (munkatárs, tudományos főmunkatárs), Miniszterelnöki Hivatal (politikai államtitkár), Privatizációs Kutatóintézet (igazgató), Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (a magyar állam képviselője), Tulajdon Alapítvány Privatizációs Kutatóintézet (igazgató), Növekedéskutató Intézet (igazgató), Gazdasági Minisztérium (miniszter), Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány (kuratóriumi elnök), Országgyűlés (képviselő), Nemzetgazdasági Minisztérium (miniszter).
Nyilván minden feladatnak megfelelt, mindenre alkalmas volt, mindenhol helytállt. Miniszterségét leszámítva a többi munkaköre nem a nagy nyilvánosság előtt zajlott. De nyoma azért néhol megmaradt. Emeljünk ki egyet a számos tevékenység közül, azt, amikor még az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankban képviselte Magyarországot, és kétkabátos Matolcsyként ismerték a kollégák.
Ennek, mint majdnem minden más elnevezésnek, története van. Nem egyik pillanatról a másikra pattant ki valakinek az agyából, hogy akkor a Matolcsy mostantól legyen kétkabátos.
Két kabátja volt neki, innen a név.
Matolcsy többnyire az irodaházzal szemközti klubban töltötte a munkaidő nagy részét. Nem lehetett ráfogni, hogy tétlenkedett volna, ellenkezőleg: mindig csinált valamit. Úszott, relaxált, olvasott, mikor mi adódott. Majd, még a munkaidő vége előtt, felvette az egyik kabátját, és hazament. De nem úgy ment haza, mint más, közönséges földi halandó tette volna: hebehurgyán, bele a vakvilágba. Matolcsy mindig tartott a szobájában a fogason egy második kabátot, vagy egy felöltőt, zakót, és a kollégák, ha bárki kereste, azt mondták: nem tudom, hol van, biztosan csak kifutott a szobából, hiszen itt lóg a kabátja!
Mindettől persze Matolcsy György akár a Világegyetem Legkiválóbb jegybankelnöke is lehetne. Lehet, hogy az is – nem tudjuk meg soha. Ami biztos: miután kapott még hat évet, első felindulásában közölte a nyilvánossággal, hogy „2030-ig Magyarország végrehajthat egy olyan versenyképességi fordulatot, ami fenntarthatóvá teszi az eddigi eredményeket”. Ha évente két százalékot ráverünk a német és az osztrák gazdaság fejlődésére, akkor nem elérhetetlen, amit szeretnénk: az osztrákok 80-100 százalékos szintjét elérni.
Még az osztrákokat kellene erről meggyőzni. Hogy lassuljanak valamelyest, ne siessenek annyira, legyenek egyszer ránk is tekintettel.
