Újabb tranzitzónás perben marasztalta el a magyar államot az Emberi Jogok Európai Bírósága
A menedékkérő anyát és gyermekeit 17 hónapon át tartották jogellenesen fogva embertelen körülmények között a röszkei tranzitzónában.
Az afganisztáni Z. L. és családja Iránon, Törökországon, Bulgárián és Szerbián át menekült az országba – olvasható a Magyar Helsinki Bizottság közleményében.
A menekülésük alatt az asszonytól és négy gyerekétől a férj és még egy gyerek elszakadni kényszerült. Nekik sikerült eljutniuk Ausztriába, ahol aztán tartózkodási engedélyt kaptak, míg Z. L.-ék Magyarországtól próbáltak védelemhez jutni. Ők szabályosan léptek be 2018 decemberében a röszkei tranzitzónába, ahol azonnal menedékjogot kértek.
A tranzitzóna családi részlegéből három hónap után átrakták őket a még ridegebb idegenrendészeti körletre, az anyát és a 20 éves legidősebb gyerekét négy napon át éheztették. Csak azután kaptak újra enni, hogy a Magyar Helsinki Bizottság indítványára a strasbourgi bíróság felszólította erre a kormányt – fogalmaztak.
A strasbourgi bíróság ítélete alapján a magyar állam megsértette a Magyar Helsinki Bizottság ügyfeleinek emberi jogait. A dokumentum szerint a tranzitzóna fogvatartásnak minősült, és nem volt érvényes jogalapja, így a döntés jogsértő volt és azzal szemben nem biztosítottak jogorvoslatot.
Az öt panaszosnak összesen 12 ezer eurós jóvátételt ítéltek meg a bírák.