Bődületes hazugság van az éjjel megjelent kormányrendeletben

NVZS 2020. április 7. 14:48 2020. ápr. 7. 14:48

„Nyilvánvaló, hogy ezzel is Magyarország uniótól való távolodásának, az onnan való távozásának talaját készíti elő Orbán, aki hazug módon azt akarja elhitetni a magyarokkal, hogy a járvány idején nem kapunk semmi segítséget az EU-tól” – reagált Ujhelyi István uniós parlamenti képviselő a Magyar Közlönyben éjjel megjelent, 92/2020. (IV. 6.) kormányrendeletben található „érdekességre”. Az Orbán által tegnap bejelentett tervek nagy vonalakban történt lebontásából az látszik, hogy a három alap egyike egy EU-s támogatásokra létrehozott támogatási alap, amelynek mind bevételi, mind kiadási oldalán szép kerek nullák szerepelnek. „Ez bődületes hazugság” – szögezte le a képviselő.

„Miután az Orbán által épített rendszer összeférhetetlen az európai uniós alapszerződéssel, ezért Orbán arra játszik, hogy az emberek felháborodjanak, s elhiggyék: az unió nem segít ezekben a járvány sújtotta, nehéz időkben” – fejtette ki Ujhelyi. Szerinte ugyan immár jó két hete Orbán, Szijjártó, Varga egyaránt folyamatosan támadják az EU-t, de most új fázisba léptek, demonstrálandó, hogy az EU nem segít. 

„Mindez bődületes hazugság” – mondta a szocialista politikus, aki az elmúlt hetekben maga is több – pont ennek ellenkezőjét bizonyító – tényt „kapart ki és mutatott be”. Például a rescEU által kínált lehetőséget: a száz százalékos uniós finanszírozású program keretében, egy lélegeztetőgépekből, maszkokból és egyéb orvosi eszközökből álló stratégiai tartalékot hoztak létre, amelyből azok a tagállamok részesülhetnek, amelyek nem rendelkeznek elég eszközzel a koronavírus-járvány kezeléséhez. Magyarország jelentkezett a programba.

De ennél sokkal nagyobb tételek is vannak, köztük újak is – emlékeztetett Ujhelyi. Az Európai Bizottság pénteken jelentett be például egy százmilliárd eurós csomagot, amelyből az önfoglalkoztatóknak vagy a csökkentett munkaidőben dolgoztatott alkalmazottaknak adnak bérkiegészítést a nemzeti kormányokon keresztül. A támogatásért a kormányoknak kell bejelentkezniük. „Két lehetőség van: vagy Orbánék szándékosan nem akarják igénybe venni ezt a komoly támogatást, vagy igénybe veszik, de sajátként állítják be és hazudnak róla” – fejtegette, hozzátéve: akár így, akár úgy, mindenképpen elítélendő a dolog.

És akkor még nem szóltunk azokról a költségvetési hiányplafon túllépésének engedélyezéséről, vissza nem térítendő támogatásokról, a kormány rendelkezésére álló uniós milliárdokról és a közös együttműködésekről, amelyekre számíthat. „Az EU több ezer milliárdot ad Magyarországnak, amivel kapcsolatban azt kéri a kormányól, hogy csoportosítsa át a járvány elleni védelemre és a járvánnyal összefüggő feladatokra” – emlékeztetett Ujhelyi, rámutatva: pont úgy, ahogy egyébként a magyar kormány átcsoportosít a saját nemzeti költségvetésén belül is.  

„Oda könyvelem, ahova akarom” – mondta nem kis iróniával az EP képviselő azzal kapcsolatban, hogy ha az Európai Unióból érkező, járvány elleni támogatások alapja forrásai és kiadásai a 2020-as központi költségvetésben című táblázatban nem is szerepelnek az uniótól érkező összegek, a másik két alapnál rábukkanhatunk ilyenekre. A gazdaságvédelmi alapon belül található két konkrét fejezeti átcsoportosítás: az egyik az „EU-s elő- és társfinanszírozás”,  a másik pedig az „előfinanszírozott uniós programok kiadásainak visszatérülése”.

Magyarra lefordítva, Ujhelyi szerint „a rendelet egyik pontjában felhasználja az EU-nak köszönhető forrásokat, majd a legvégén szándékosan hazudnak róla”.
A táblázatokat itt lehet böngészni.