Ujhelyi: lekéshetünk az EU munkahely-védelmi támogatásáról

HírKlikk 2021. március 6. 09:39 2021. márc. 6. 09:39

Továbbra sem tudni, hogy a magyar kormány pályázott-e az Európai Unió munkahely-védelmi programjából még lehívható támogatásra, a határidő azonban hamarosan lejár, így kormányzati lépés hiányában, eleshetünk ettől a forrástól – jelentette be Ujhelyi István szocialista EP-képviselő szombati online sajtótájékoztatóján.

Az MSZP európai politikusa hozzátette, hogy többször is felhívta a kormány figyelmét az úgynevezett SURE-program nyújtotta lehetőségre, az ezzel kapcsolatos megkeresésére azonban az illetékes Pénzügyminisztérium negyvenöt napos válaszadási időt kért – a vészhelyzetre hivatkozva. „Amíg válaszolnak, addig lejár az uniós pályázat határideje, így lekéshetünk a támogatásról. Elég volt a totojázásból, az emberek pénzt, megélhetést, túlélést akarnak, a vállalkozások segítséget, Magyarország pedig tisztességes és átlátható kormányzást, mert amit eddig mutattak az egyenlő a nullával!” – fogalmazott Ujhelyi István.

A SURE-programot még tavaly tavasszal indította el az EU annak érdekében, hogy egy rendkívül kedvezményes, 100 milliárd eurós hitelkeretből finanszírozott részmunkaidős vagy csökkentett munkaidős foglalkoztatással, illetve önfoglalkoztatóknak nyújtott bértámogatással segítse a válság miatt veszélybe került munkahelyek megtartását. Az MSZP EP-képviselője a sajtótájékoztatón emlékeztetett: tavaly év végén többször egyeztetett az Európai Bizottság illetékeseivel annak érdekében, hogy a SURE-program mintegy 9,4 milliárd eurós maradványösszegére azok a tagállamok is újra pályázhassanak, akik az első körben már nyertek valamennyi támogatást.

Ujhelyi szerint idén januárban ez a lehetőség meg is nyílt, amelyről tájékoztatta a kormányt is, érdemi választ azonban eddig nem kapott. Az MSZP európai politikusa szerint Magyarország legalább egymilliárd euróhoz, azaz nagyságrendileg 360 milliárd forintnyi forráshoz juthatna hozzá ebből a maradvány-keretből, amelyet az elmúlt hónapokban és a következő időszakban is a zárlat miatt bajba került vállalkozások megsegítésére lehetne fordítani akár nyolcvan százalékos bértámogatás biztosításával. Ujhelyi emlékeztetett, hogy a SURE-program első köréből a magyar kormány mindössze 504 millió eurót tudott csak lehívni, miközben a horvátok egymilliárd-, a csehek kétmilliárd-, a románok pedig négymilliárd eurót kértek és kaptak Brüsszeltől.

Az MSZP EP-képviselője élesen kritizálta a szombat éjszaka kiadott kormányrendeletet is, amely felsorolta, hogy mely ágazatok kaphatnak majd támogatást. Ujhelyi szerint, ha ezt is úgy fogják majd intézni, ahogyan a kormányfő által példaként hivatkozott turizmus szektorban, akkor sok jóra nem számíthatnak az érintettek: a vendéglátásban ugyanis szerinte késve vagy egyáltalán nem utalták ki a támogatásokat, ráadásul legtöbbször nevetséges összegben. „Ez édes kevés lesz. Pénzt vagy életet, mi mindig ezt mondtuk. Ha nem lehet életet lehelni a szektorba, hanem kényszerűen zárni kell, akkor teljes kompenzációt kell adni az érintetteknek” – erősítette meg pártja álláspontját Ujhelyi István. A szocialista politikus hozzátette: elképzelhető, hogy a mostani kormányrendeletben belengetett szektorális támogatásokat is uniós pénzből – akár ebből a SURE-program újabb lehívható keretéből – kívánják utófinanszírozni, a kormány azonban érthetetlen módon, továbbra sem hozza nyilvánosságra a részleteket.

Ujhelyi István felszólította a kormány illetékeseit, hogy tegyék világossá: pályáznak-e az uniós munkahely-védelmi program még rendelkezésre álló részére, mert félő, hogy ha nem lépünk időben, akkor más tagállamok hívják le az összeget.